DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Ház! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság a tegnapi, 2005. október 24-ei ülésén tárgyalta meg az előterjesztést, a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló T/17842. számú törvényjavaslatot.
Érdekes helyzet alakult ki. Nagy örömmel tájékoztathatom a tisztelt parlamentet, hogy mindössze 1 ellenszavazattal, egységes igennel fogadta el a bizottság, és ajánlotta általános vitára - arra alkalmasnak is tartva - a törvényjavaslatot. Azt gondolom, azért tettük ezt, mert mindannyian úgy láttuk, hogy ennek a törvényjavaslatnak a megalkotása fontos ügy, a magyar társadalomnak ugyanis fontos feladata, hogy a bűncselekmény áldozatait segítse - erre társadalmi, anyagi, erkölcsi sérelem esetén ugyanúgy számot tarthatnak az áldozatok, mint esetleg vagyoni körben is.
Új szabályozásról van szó, bár az állami kárenyhítést jelenleg is szabályozza egy kormányhatározatot követő 2001-es kormányrendelet. De a törvényjavaslat továbblép, egyrészt azzal, hogy magasabb szintre emeli a jogi szabályozást, és azzal is, hogy az uniós követelményrendszereknek megfelelően átgondolásra kerülve tárta elénk ezt az új szabályozást. Egy új jogintézményt is bevezet ez a törvényjavaslat, ez pedig a járadék formájú kárenyhítés. Ezen javaslat legfontosabb részének azt tartottuk, hogy tisztázza a fogalmakat.
A törvény pontosan és precízen meghatározza azt a kört, hogy kit tekint áldozatnak, kiknek ad szolgáltatást, illetve kik kaphatnak kárenyhítést. Itt csak megjegyzem, hogy természetesen, mivel EU-s szabályozásról is szó van, az EU-polgárok is jogosultak, és más EU-s országban a magyar állampolgárok is jogosultak erre a fajta segítségre. Sőt, a törvény még arra is kiterjed, hogy ha olyan országban történik a sérelem, amelyik nem EU-s tagország, akkor mit kell tenni.
Azt viszont látnunk kell, hogy a javaslat végigolvasása körében rájöhetünk arra, hogy a pénzügyi segélyek és például a kárenyhítés nem azonos feltételrendszer alapján jár a károsultaknak. Fontos volt tisztáznunk a bizottsági ülésen, hogy a polgári jogi igény érvényesítése továbbra is egy nagyon jó célt szolgáló jogintézmény lenne - jobb lenne, ha ezt többen vennék igénybe -, de amennyiben például polgári jogi igényt érvényesített az áldozat, abban az esetben a pótlólagos támogatást az államtól már nem kaphatja meg.
A segítségnyújtás öt területre terjed ki, van egy teljes körű tájékoztatási kötelezettsége az államnak, természetesen az áldozatok felé; van egy érdekérvényesítést elősegítő szolgáltatása, amely már egy garantált szolgáltatás. Ezen kívül speciális esetekben szakjogászi segítségnyújtást is adhat; és különleges az, hogy van egy pénzügyi segély, amelynek igazán nincsen előfeltétele, de van egy rászorultsági feltételhez kötött kárenyhítési eleme ennek az öt témakörben megvalósuló segítségnyújtásnak.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a bizottsági ülésen azt is tisztáztuk, hogy viszonylag magas az a rászorultsági küszöb, ami alapján járnak a szolgáltatások, a rászorultság alapján járó szolgáltatások. Kevés olyan eset van, amikor ez a küszöb, ez a 125 ezer forintos egy főre jutó nettó jövedelem - ebben az esetben ez a tényszerű helyzet - körülbelül azonos az eddigi kormányrendelet által meghatározottal.
Azt már egy picit nehezményeztük, hogy nem teljes mértékben értünk egyet az alacsonyabb pénzügyi segítségnyújtással, viszont a kárenyhítés összegét kellőképpen magasnak tartottuk. S még egy mondat, a saját bőrömből megint nem tudok kibújni: a bizottsági ülésen is elmondtam, hogy az úgynevezett lakásmaffia áldozatainak segítésére nem speciálisan ez a törvényjavaslat készült, ez egy másik ügylet.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés