DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak Rubovszky György képviselő urat tudom ismételni: nem feltétlenül szükséges a törvény további szabályainak magyarázata; ezt mind államtitkár úr, mind pedig a Szocialista Párt vezérszónoka korrektül, mindenre kiterjedően megtette. Az SZDSZ is csak egy-két olyan dologra hívja fel a figyelmet, ami esetleg közérdeklődésre tarthat számot azzal, hogy ezt a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.
Rubovszky György képviselő úr felszólalását követve bennem is felmerül az az értékhatár, ami a megyei bíróságok kizárólagos hatáskörét megállapítandó jelenik meg 5 millió forintban. Bizony annak idején ez az értékhatár 1979-ben a Legfelsőbb Bíróságon indítandó pereknél volt kötelezően előírva. Akkor voltam joggyakornok, és emlékszem arra, hogy azért kényszerültünk a Legfelsőbb Bíróságra menni pereskedni, mert az 5 millió forintot meghaladta a pertárgy értéke egy gazdasági perben. Aztán azóta eltelt egypár év, és megszűntek bizonyos korlátozó rendelkezések, mint például a szerződéskötési kötelezettség, mert még ilyet is ismert az antivilág; vagy tudod teljesíteni, vagy nem, az nem érdekes, rajta vagy egy listán, meg kell kösd a szerződést. Hála istennek, ezen már túl vagyunk. Viszont a mindennapi élet mozgása, a gazdasági élet bonyolultsága, gyorsasága és változékonysága miatt megfontolást érdemel, hogy az értékhatárt, ami most 5 millió forint - nyilvánvalóan a minisztérium és az Országgyűlés egyetértésével -, közösen állapítsuk meg.
Nagyon jó, hogy ez a törvény egyszerűen megmondja, a hatásköri összeütközéseket milyen döntési mechanizmusban hogy kell elintézni. Nagyon sok eljárás még el se tudott kezdődni, mert nem volt az eljárásra hivatott bíróság összeférhetetlenség vagy egyéb kizáró ok miatt, és a döntések főleg pozitív illetékesség és hatásköri összeütközés esetén húzódtak, mert a kijelölő szervek nem voltak egyértelműen eligazítva.
Már többen utaltak rá, a gyorsítás remek eszköze, hogy - a jogutód nélkül megszűnő perbeli fél helyett - most már nem a per félbeszakadásáról beszélünk, hanem megszüntetjük azt. Persze, ez nem egy kógens szabály. A megszüntetéssel szemben nyilvánvalóan van ellenbizonyítás, így tehát semmiféle jogi garanciális szabály nem sérül, az eljárások mégis gyorsabban mennek.
Államtitkár úr utalt arra, hogy két törvényt tárgyalunk, és bizony van kapcsolódás a kettő között, hisz amikor a Pp.-módosítás a családjogi ügyekben a tárgyalás elhalasztásáról rendelkezik, akkor feljogosítja a bíróságot arra, hogy szükség esetén határozzon olyan kérdésekben, mint a gyerek láthatása, a gyerek elhelyezése, a gyerek tartása, a közös lakás használata, amelyek egyébként a házassági bontóperekben - amennyiben közös akarategyezéssel kívánják ezt kimondatni - eredendően egy olyan kör, amiben a feleknek meg kell tudni állapodniuk. Ha valamelyikben nem tudnak megállapodni, akkor bizony megy a hosszadalmas procedúra, a bizonyítási eljárás. A házassági bontóperek 98 százaléka ezek miatt az ügyek miatt húzódik el megegyezés hiányában, és mindössze egy-két százalékukban folyik vagyonjogi vita, bár ez sem feltétlenül okozza a házassági bontóper elhúzódását, mert a bíróság egy közbenső ítélettel a házasságot felbontja, és aztán folytatják a vagyonjogi vitát még százötven évig, amíg élnek, az unokáik is, ismerve a jó magyar anyagi-családi szokásokat.
Ezzel a döntéssel viszont azt érjük el, hogy abban az esetben, ha elhalasztásra kerül sor és ha a szükség megvan, akkor ez a gyerekek érdeke, a családtagok érdeke, és a házasságban megromlott viszony további romlásának, negatív hatásainak a kiküszöbölésére is lehetőséget biztosít. Itt egy módosító indítványt fogunk megfogalmazni, amely azt mondja ki, hogy szükség esetén, ha a házassági perben a tárgyalás elhalasztására kerül sor, akkor a bíró határozatot hozzon ideiglenesen. Tehát azt a mérlegelési jogot, hogy a bíró határozatot hozhat, vegyük ki. Ha bizonyított az a helyzet, hogy ebben a kérdéskörben szükséges határozni - még egyszer mondom, gyerektartás, gyerekelhelyezés, közös lakás használata, gyerekláthatás -, akkor a bíró köteles legyen ideiglenes határozatot hozni. Ezzel is a családon belüli további erőszakos cselekményeket tudja korlátozni.
Még egy dolog: nagyon örülünk annak, hogy az Alkotmánybíróság döntése alapján a felülvizsgálati kérelem egységes szabályozása megtörtént, annak meg különösen, hogy az a korábbi lehetőség a felülvizsgálati kérelmek benyújtására, ami a jogegységi döntésekkel szembeni ítéleteknél megjelent, most megszűnik, hiszen Magyarországon nem a precedensjog az irányadó, hanem az írott, kodifikált jog alapján való bíráskodás. Ezért helyes az, ha vannak jogegységi gyakorlatok, van egy kimunkált rendszere az igazságszolgáltatásnak, ez azonban ne legyen jogszabály értékű - ez a módosítás ezt megoldja -, magyarán: a jogegységi döntéssel szemben született jogerős ítélettel szemben arra való hivatkozással, hogy ez nem felel meg a jogegységi döntésnek, ne lehessen helye felülvizsgálati kérelemnek. S az is örvendetes, hogy az egyes bírói intézményt társas bíráskodás váltja fel abban az esetben, ha a felülvizsgálati kérelem alaposságáról kell dönteni.
Összegezve: ez a polgári perrendtartási törvényről szóló módosítás annak okán, hogy az Alkotmánybíróság erre nézve egy felhívást intézett az Országgyűléshez, számos olyan kérdést is szabályoz egyben, amely gyorsítja, hatékonyabbá teszi, és az ügyfelek számára is kézzelfogható közelségbe hozza a döntést, amire a polgári ügyekben bizony sajnos néha éveket kell várni. A Szabad Demokraták Szövetsége ezt az előterjesztést támogatja, és az Országgyűlésnek is elfogadásra ajánlja.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés