KOCSIS RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk álló törvényhez azért szólok hozzá, mert a törvényben leírtakkal részben egyetértek, de úgy érzem, nem ad mindenre megnyugtató megoldást. A szülővárosomban, Hajdúszoboszlón, amelynek alpolgármestere is vagyok, azt tapasztaltam az utóbbi években, hogy megszaporodtak a kis üzletek a kereskedelmi paletta szinte minden terén. Déjà vu érzésem támadt, úgy éreztem, mintha a kilencvenes évek elején lennénk.

Emlékeznek még képviselőtársaim? Akkoriban, a rendszerváltás után az elbocsátott emberek kényszervállalkozásokba kezdtek, hogy elkerüljék a munkanélküliséget és tudják biztosítani családjuk egzisztenciáját. Ma ugyanez a trend érvényesül a boltok megnyitásában. Ma ugyanúgy a létbizonytalanság lett úrrá az embereken, mint akkoriban. Pedig 2002-ben nem ezt ígérték, hanem létbiztonságot. Nem elég ezeknek a tulajdonosoknak, hogy a kormány az Európai Unió legkomolyabb szabályozását írja elő a kereskedőknek a HACCP-rendszer alkalmazásával, hanem még meg kell küzdeniük a piacon lévő multinacionális és nagykereskedelmi láncokkal, melyek megpróbálnak klasszikus monopol- vagy megállapodás szerint duopolhelyzetet létrehozni a piacon.

Nálunk, Hajdúszoboszlón is ez a helyzet. 24 ezer fős városunkban az élelmiszer-kereskedelem zöme három multinacionális üzletlánc áruházában bonyolódik, amelyek ugyanúgy működnek, mint a cég más városokban lévő vállalkozásai; az országosnak megfelelő kedvező árakkal, melyek jóval a kisvállalkozók által elérhető beszerzési árak alatt vannak, illetve olyan olcsóak, amelyekkel a mikrovállalkozások nem tudják felvenni a versenyt, mert ha olyan árakon próbálnának menni, akkor a magas tb- és egyéb járulékokat nem tudnák kifizetni. Ha életben akarnak maradni a piacon, akkor különféle trükköket és leleményeket kell bevetniük.

Október 23-án, az ünnepen egy kis boltban jártam, amely kihasználva azt, hogy a törvény nem tiltja a nyitva tartást a munkaszüneti napokon és azt, hogy biztos, hogy a vásárló semmilyen körülmények között nem tud átmenni más, nagyobb bevásárlóközpontba, megpróbálta behozni a hét többi napján be nem folyt nyereséget. Gazdaságilag racionális húzást hajtott végre, vagyis felemelte a boltban az ilyenkor legjobban fogyó áruk árait, például egy kilogramm kenyeret a megszokott 135 és 155 forintos ár helyett csak azon a napon 240 forintért kínált. Miért tette ezt? Megpróbálta kihasználni a törvény adta lehetőségeit, és kicsiben eljátszotta azt, amit majd a nagy multik is el fognak velünk játszani, ha egyedül maradnak a piacon. Azzal pedig, hogy az üzletek nyitvatartási rendjét szigorítsuk, nem értek egyet, mert legalább ilyenkor hadd legyen forgalma a kisvállalkozásoknak is. Ne vegyük el tőlük azokat a napjaikat, amikor egy kis profitot realizálhatnak.

Mint idegenforgalommal foglalkozó szakember sem érthetek egyet ezzel az elképzeléssel, mert a külföldi, aki véletlenül egy ünnepnapon van az országunkban, nem maradhat ellátás nélkül. A kereskedelmi láncok nemcsak a hazai mikrovállalkozásokat teszik tönkre, de ugyanilyen módon a hazai termelőket és beszállítókat is. Erre is egy példát hadd említsek! Adott egy A áruházlánc, amely az import zöldséget a Magyarországon előállítandó árnál jóval olcsóbban árulja. Azt, hogy miért teszi ezt, már az előbbiekben elmondtam. De hogy tudja megtenni? Úgy, hogy ahonnan behozza, ott a kormány a termelőknek azért, hogy ilyen nyomott áron adják el termékeiket, támogatásokat biztosít. Ráadásul a külföldi silányabb termékek kerülnek be hozzánk. Ilyen a tajvani vírusfertőzött, agyontápozott csirke, a brazil vegyszermaradványokkal ízesített paprika vagy a román csótányirtóval fertőzött étolaj is, és sorolhatnám még hosszan a sort.

(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ennek megakadályozására támogatásokat, kedvezményeket kellene életbe léptetni a hazai vállalkozók megsegítésére és a hazai előállítók számára is, hogy fel tudják venni a versenyt a beáramló külföldi árukkal szemben, illetve erősíteni szükséges a hazai fogyasztóvédelmet. Ugyanez a folyamat játszódik le a műszaki kereskedéseknél is, csak ott úgy, hogy a berendezések, amiket árul a nagyáruház, biztos nem silányak, de mivel nagyobb mennyiségben tudja beszerezni, így olcsóbban is kínálja a vásárlók számára. Mivel ezek a nagyobb üzletek láncokban működnek, ezért a piacon a mikro-, kis- és középvállalkozásokkal szemben a piaci értékesítésben nagyobb részesedést tudnak realizálni. Ez decemberben még nagyobb gondot fog okozni a kicsik számára, mert a nagyok már bejelentették, hogy a januári áfacsökkentést előrébb hozzák, hogy a karácsony előtti bevásárlásokból még nagyobb arányban részesüljenek. Tudom, ez a modern piacgazdaság, ez a kapitalizmus. Aki életképtelen, meghal, farkastörvények érvényesülnek. De szabad-e ezt nekünk hagyni?

Városunkban sikerült - úgymond idézőjelben - elérni az utóbbi három évben, hogy szinte minden hazai tulajdonú ruházati bolt megszűnt, mert az emberek nem tudták az áraikat megfizetni, ezért nem vásároltak náluk, hanem az olcsó kínai holmikat kezdték el hordani, amiről mindenki tudja, hogy milyen minőségű, de mégis megveszi, mert nem tud mást megfizetni, és lassan már nincs is más. Tudja, hogy ez rövidebb ideig fog tartani, de mégis úgy van vele, hogy inkább ad érte néhány hónap múlva ugyanannyit, mert azt kevésbé veszi észre a családi kassza, vagyis ezt az egészet visszavezethetjük az emberek gazdasági helyzetének romlására, és ebből következik az, hogy ez lecsapódik a kereskedelemre is. Vagyis ha az emberek anyagi gondjait nem mélyítené tovább a luxusbaloldali, ultraliberális kormány, akkor ez a kereskedelemre is élénkítő hatással tudna lenni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Él ebben az országban körülbelül hárommillió szegény ember. Ők jelentősen meghatározzák a magyar társadalom felépítését és a kereskedelmet is. Ezért szeretném önöktől kérni, hogy a kereskedelmi törvényt próbáljuk meg úgy kialakítani, hogy ne csak a multik járjanak vele jól, hanem találjuk meg az arany középutat, ahol mind a kiskereskedések, mind a vásárlók megtalálják számításukat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu