KOCSIS RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Reagálni szeretnék; itt korábban elhangzott Kárpáti Zsuzsa képviselőtársunk szájából egy utalás arra, hogy támogatják és módosító javaslatuk is van az úgynevezett termelőhelyi értékesítéssel kapcsolatosan, illetve Ékes képviselőtársam is utalt arra, hogy ez Ausztriában milyen jól bevált dolog.
Én a történeti hűség kedvéért szeretném azt megjegyezni, hogy Kovács Ferenc képviselőtársunk az idegenforgalmi bizottságban ezt már évek óta mondja, hogy az Európai Unióban az úgynevezett corki deklaráció elfogadása óta megvannak a jogi alapjai ennek az úgynevezett termelőhelyi értékesítésnek.
Mi is ennek a lényege? Nagyon röviden arról van szó, hogy amit helyi kuriózumként, specialitásként, akár hungarikumként megtermelnek bizonyos környékeken, azt gyakorlatilag nyugdíjasként, másodállásban, megfelelő élelmiszer-biztonsági követelmények betartásával árusíthassák a termelők. Ennek az idegenforgalmi vonzata is óriási, hiszen akár a falusi turizmust tekintjük, akár az egyes gasztronómiai fesztiválokat, amiknek ma már se szeri, se száma az országban, hiszen gondoljunk csak a különböző szilvalekvárfőző vagy dinnyefesztiválokra, borfesztiválokra, nemrégen rendezték meg sokadszor a kolbásztöltő fesztivált, tehát ezek mind olyan események, amelyek tömegeket vonzanak, érdeklődés van irántuk, ugyanakkor idegenforgalmat gerjesztenek, és ezzel gyakorlatilag exportbevételekhez juttatják az országot.
Tehát a dolog, azt mondhatom, nagy jelentőségű, és hogyha van a kormánypártoknak ilyen szándékuk, hogy ezt módosítsák, illetve módosító javaslatot tesznek, azt mindenképpen támogatni fogjuk.
Köszönöm a figyelmet. (Soltész Miklós tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés