DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gusztos képviselő úr, nem az ön felszólalását támadjuk, félre ne értse! Pont ellenkezőleg: önhöz csatlakoztunk ebben a kérdésben, tehát teljes a nézetazonosság.
A tízperces felszólalásom alatt éppen hogy kifogásoltam azt, hogy ez az áldozatkutatási fogalmi kör, hogy a magatartása a bűncselekmény kiváltó oka volt, ez a viktimológiai megállapítás miért kerülhetett be ide a normaszövegbe. Félő viszont, hogy a közvélekedés, a közvélemény rossz hozzáállása miatt azok a hivatalnokok, akik ebben a hivatalban majd dolgozni fognak, és ezeknél a területi áldozatsegítő szolgálatoknál tevékenykednek, helytelenül fogják értelmezni ezeket az általuk nehezen emészthető és magyarázat nélküli, kibontatlan fogalmakat. Éppen ezért félek attól, hogy igen sok áldozat és sértett el lesz utasítva, egyszerűen csak azért, mert a jogszabály slendrián, a fogalmi kör nem meghatározott, ennek a jogszabálynak a kidolgozása nem elég cizellált, hogy így fogalmazzak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés