DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Azért a kistérségi társulásokról is váltsunk már néhány szót! Mindannyian tudjuk, hogy a kistérségi társulások a legtöbb esetben - tisztelet a kivételnek - az önkormányzati közszolgáltatásra gyakorlatilag papíron szerveződtek meg. Ezek Patyomkin kistérségi társulások, amelyekre jövőre minden valószínűség szerint 15 milliárd forintot költ majd a költségvetés. Minden fillér számít, tisztelt képviselőtársaim, ami az önkormányzatokhoz jut, az helyes; csak nem mindegy, hogy milyen formában és milyen célból költjük el ezeket az összegeket. Sok esetben egyébként nem tervezett fejlesztéseket hajtanak végre ezekben a kistérségi társulásokban, csak azért, hogy a pénzt le tudják hívni a központi költségvetésből.
Ami pedig a postákat illeti - amiről itt többen beszéltünk : nemcsak az MDF-nek, hanem a Fidesznek is volt javaslata a kisposták visszaállítására, és azt is mondtuk, hogy kötelező legyen megállapodni az önkormányzatokkal. Ez a közszolgáltatás kikerült közel hatszáz településről, az önkormányzatok területéről, territóriumáról, ami azt jelenti, hogy ott jelentős számban élnek állampolgárok másodrendű állampolgárként; ezt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is megállapította. Ahol eddig nem volt mobilposta - de nem szeretnék ebbe az irányba elmenni -, ott valóban bővült a szolgáltatás, de ahol fix posta volt, ott nem volt kötelező a megszüntetése, az önök jóvoltából mégis megszüntetésre kerültek.
Ami pedig Wiener képviselő úr államreformját illeti - ő úgy is mondta ezt, mint BM-szakértő; és arról is lehetne polémiát folytatni, hogy a törvényhozói hatalom hogyan kerül be a végrehajtói hatalomba : azzal az államreformnak nevezett Idea-programmal öt szint jött volna létre, tisztelt képviselőtársaim. Hol lett volna ott az olcsó és hatékony állam, amiről az önök miniszterelnöke beszél? Egyébként a kettő egymást kizáró fogalom, ebben az esetben nem lett volna lehetőség arra - sem önöknek, sem nekünk -, hogy a költségeket csökkentsük. A költségek pont ezen az oldalon növekedtek volna, ez pedig valóban nem lett volna helyes megoldás. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés