POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Képviselő Hölgyek, Urak! Miniszterelnök Úr! A munkatársai jelezték, hogy bejön, és záró, összegző beszédet tart a költségvetés végén - vártuk.

Őszintén szólva, kellemetlen helyzetben vagyok, mert nem szeretnék arról beszélni, ami, úgy látom, hogy az ön beszédének a jelentős részét, de mindenképpen egy hangsúlyos részét tette ki, tudniillik, hogy miért nem tud vitatkozni Orbán Viktorral. (Derültség a Fidesz soraiban.) Nem akarom megbántani, de valószínűleg van közöttünk egy nézőpontbeli különbség. Én azt gondolom, hogy Magyarország kormányfőjének, miniszterelnökének alapvetően nem azzal kéne foglalkoznia, mondjuk, egy költségvetési vitában, de általában sem, hogy a mégoly nagy vagy mégoly támogatott ellenzéki párt vezetője mit csinál. Persze mindenki maga dönti el a feladatát, hogyan értelmezi a maga szerepét.

Azt gondolom, hogy önöket 2002-ben nem azzal bízták meg a választópolgárok, hogy a Fideszt kritizálják, hanem azzal, hogy ezt az országot vezessék. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van! - Taps ugyanott.) Erre kaptak felhatalmazást, illetve az ön elődje, Medgyessy Péter személyesen is erre kapott felhatalmazást, eszközöket, nem kevés hatalmat, irdatlan nagy államigazgatási apparátust. Nekünk parlamenti pártként, még ha mégoly nagy is a támogatottságunk az országban, ilyen eszközeink nincsenek. A parlament ezért alkotta meg, egyébként helyesen, a rendszerváltáskor az Állami Számvevőszéket mint azt a hivatalt, azt a szervezetet, amely segíti a parlamenti képviselők, így az ellenzéki pártok munkáját is, egy ilyen nagyon bonyolult, az államapparátust gyakorlatilag több hónapig lekötő munka értelmezésében, latra vételében, kritikájában.

Azt kérdezi, hogy megfogalmazódott-e olyan vélemény, hogy az egésszel baj vaj. Megfogalmazódott; megfogalmaztuk ezt mi magunk is (Ékes József: Nem is kevés, ráadásul!), és megfogalmazta a Magyar Köztársaság Országgyűlésének erre létrehozott szervezete, az Állami Számvevőszék. Nagyon udvariasan, nagyon úriember módjára, de azt mondta el Kovács Árpád - legalábbis az én olvasatomban, végighallgattam az elnök urat -, hogy nagyon kockázatos út, ahol a kiindulópontok sem biztosak, az idei adatok sem garantálhatóak, de a jövő évre vonatkozó adatok… Ön kérdezte, hogy megfogalmazta-e bárki, hogy túltervezettek a bevételek. Pontosan ezt fogalmazták meg az ÁSZ szakemberei, az ellenzéki hozzászólók is. Megfogalmazták-e a kiadási oldallal kapcsolatos kritikájukat? Igen.

Nézze, miniszterelnök úr (Babák Mihály: Nem mond igazat!), azon vagyunk, hogy ez az ország sikeres legyen, ebben közös a felelősségünk, de azért nem közösek az eszközeink. Önök kormányoznak, pénz, paripa, fegyver, apparátus és hatalom birtokában. Mi, ellenzéki pártként el tudjuk mondani a véleményünket, hogy hogyan ítéljük meg ezt a tevékenységet. Úgy látom, hogy önök is tudják, mi is tudjuk, hogy gond van. Azt a fajta törekvést, hogy jöjjön már ide Orbán Viktor, és vállaljon szerepet ebben a felelősségben, egyfelől értelmezni tudom mint politikai marketingakciót - rendben van -, másként pedig úgy tudom értelmezni, hogy ön is érzi, hogy itt azért nagyon nagy bátorságra, vakmerőségre van szükség, hogy ebben a költségvetésben ön őszintén higgyen.

Egyszerre eurót 2010-re; egyszerre adócsökkentést, igaz, nem most, egy-két elem kivételével a következő évekre; egyszerre ezt a költségvetést. Lehet, hogy létezik ez a keskeny ösvény, de a közgazdászok, a pénzügyi szakemberek - tisztelet a pénzügyminiszter úrnak és kollégáinak, illetve önnek, önökön kívül más nem nagyon látja. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Sokan attól tartunk, őszinte aggodalommal, hogy ez a költségvetés csak a következő év közepéig tart. Természetesen nem tudjuk, hogy ki fogja irányítani ezt az országot 2006 májusában, és feltehetően ebben nem is mi fogunk megállapodni, a választók majd eldöntik. De akárki is, ha önök, akkor is rossz, ha ez a költségvetés összedől. Hogy kártyavárként vagy hogyan, ezt hagyjuk, ez valóban stilisztikai probléma. De nekünk is tragédia - és nem a politikusoknak, hanem ennek az országnak.

Lehetne, önnek abban igaza van, jó lenne, ha olyan országban élnénk, ahol a parlamenti patkó két oldalán ülő politikai erők egymás szemébe tudnának nézni, és azt tudnák mondani, hogy uraim, baj van, komoly baj van, nem irigyeljük önöket, bár kényelmesnek tűnik a szék, de ilyentájt kicsit kényelmetlen lehet; nem irigyeljük önöket, hogy egy költségvetést kell összerakni. Próbáljunk őszintén szembenézni ezekkel a kérdésekkel! Nem kell itt… (A képviselőtársával beszélgető Horn Gábor felé:) Gábor, ne zavarjál, légy szíves! Ne haragudj, hogy ezt kérem! (Horn Gábor: Nem haragszom!)

Tehát az első ilyenkor, hogy az ember tényleg őszintén szembenéz a helyzettel, és utána választ rá gyógymódot. De az, aki bekeni sárral, eltagadja ezeket a problémákat - most mindegy, hogy milyen okok miatt, a választások közeledte vagy politikai kommunikációs okok miatt -, az szerintem nem tesz jót ennek az országnak.

Nézzük az ön által említett prioritásokat! Két prioritást említett - szokatlan módon, de maradjunk ennél -, a nyugdíjasokat, illetve a gyermekes családokat. A 13. havi nyugdíjat mint értéket, mi is értéknek tekintjük, fontosnak tartjuk. Egyetértek azzal is, amit ön úgy fogalmazott meg, hogy arra a nyugdíjkorrekciós programra, amit önök kimunkáltak, szükség van, mi is így látjuk, mert valóban, a kilencvenes évek közepén, nagyrészt ’95-96-ban, a Bokros-csomag idején fölfutott az infláció, 18 százalékkal vette át a Horn-kormány az inflációt, felfutott 36-ra, és a végén, ’98-ra lejött 18,5-re. Ezt hoztuk mi le 5-re. Tizennyolc és fél volt… (Göndör István: 14, egészen pontosan! - Domokos László: Majd elmondja…) Köszönöm szépen az információt, kedves képviselő úr. (Moraj az MSZP soraiban.)

De ami itt a lényeg, volt a kilencvenes évek közepén egy nagyon határozott időszak, amikor gyakorlatilag a nyugdíjak, mint forró serpenyőben a vaj, elolvadtak, elveszítették az értéküket, és ez méltatlan helyzetbe hozott sok százezer embert. Ezt korrigálni kell, ebben egyetértünk. És mi a magunk részéről a választások előtt is, a választásokon is és utána is azt mondjuk, hogy ezt végig kell csinálni. Ezt a korrekciós programot a Fidesz is magáénak tekinti, és kötelezettségként vállalja. Ilyen módon, amennyiben ez az egyik prioritása, ez az egyik pillére a költségvetésnek, azt mondjuk, ez rendben van, és a kivitelezés is nagyjából jó.

A másikkal azonban, a gyermekes családok támogatásával kapcsolatban több gondot látunk. Ön úgy fogalmazott, hogy azoknak kell többet adni, akik rosszabbul élnek, akik szegényebbek; szemben azzal - és ezt titulálta nekünk -, ahogyan ezt állítólag ön szerint mi tettük, hogy a különbségeket fokozó családpolitikát, gyermektámogatást alkalmaztunk a polgári kormányzás idején. Tegyük majd egyszer félre a politikai szlogeneket és vitákat, és nézzük meg alaposan ezt!

(16.10)

Sőt, idehozott nekem egy képviselőtársam egy jól szemléltető példát. Rácz Györgyné és ifjabb Rácz György, nagymama és unoka, a nagymama 80 176 forintos nyugdíjjal neveli az unokáját, a szülei meghaltak.

Kap családi pótlékot, 7200 forintot, és kap - kiegészítő családi pótlék volt a mi időnkben - most rendkívüli gyermektámogatást, ha jól tudom. (Dr. Katona Béla: Miért kapná? - Göndör István: Bajban van a számokkal.) Itt van, kapja. Urak, vegyük egymást komolyan, és ezt a nagymamát pedig kiváltképpen, aki 10 800 forintot kap. Maradjunk annál, hogy a szociális és családügyi minisztérium szerint 740 ezer gyerek kap ilyet, aki olyan családban él, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíjminimumot, 23 ezer forintot. (Gőgös Zoltán: Azt meg kell szorozni.) De egy árvánál más a helyzet. (Domokos László: Nem is arról szólt a történet. Figyelni kell.) Igaz? Ha nem hisznek ennek az egy szem unokának, akkor higgyenek 740 ezer esetnek. De nagyjából a helyzet ugyanaz lesz, mert 7200 forint és 10 800 forint, az 18 ezer forint. És ehelyett kap majd 11-et, 7 ezer forinttal kevesebbet.

Önök azt vetették a szemünkre nemegyszer, hogy nem emeltük a családi pótlékot, a mindenkinek nyújtott, alanyi jogon járó családi pótlékot, hanem ezt a kiegészítő családi pótlékot növeltük. Én továbbra is azt mondom, hogy az ország mai helyzetében ne növeljük a családi pótlékot, ami mindenkinek jár (Kormánypárti képviselőkre mutat.), önnek is, önnek is, nekem is. (Horn Gábor: Fel sem veszem.) Ezt ne növeljük! Viszont emeljük a háromszorosára, az ötszörösére azt a kiegészítő családi pótlékot, ami annak a 740 ezer gyereknek jár, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 23 500 forintot. 23 500 forint baromi kevés pénz!

Önök elveszik ezektől a gyerekektől most a pénzt, és odaadják mindenkinek alanyi jogon. Tehát, miniszterelnök úr, ha az ön szavait hallgatom, hogy adjunk annak támogatást, aki rászorultabb, ezzel egyet tudok érteni. Csak éppen az intézkedés nem ez. Az ellenkezője történik, azoktól veszik el a fókuszált, valóban rászorultság alapján nyújtott támogatást, akik rászorultak, és szétterítik mindenkinek, minden szülőnek állampolgári jogon. Ez nincs rendben. Ahogyan rendben van a nyugdíjkorrekció, az ön által legfontosabbnak tartott egyik pont, úgy nem látom rendben lévőnek, vagy nem látjuk rendben lévőnek a másik pontot, a gyerekek támogatását.

Az autópálya-építést, illetve a felsőoktatást említette még néhány perc erejéig. Autópályát építeni fontos, indokolt, ennek a gazdasági ésszerűségével, múlhatatlanságával mindenki egyetért. Sosem ez a kérdés, hanem a hogyan, a mennyiért. Talán jól szemlélteti a problémát egy apró hír. Tavasszal minden évben a Londonban működő nagy pénzintézetek, a City vezető munkatársai között szavazást folytat egy lap, hogy mi az év üzlete, a legjobb üzlet abban az évben a világon. Ebben az évben az év üzletét az a francia beruházó cég nyerte, amelyik Magyarországon az M5-ös autópályát folytatja Kecskemét és Szeged között. (Derültség az ellenzéki oldalon. - Közbeszólás ugyanott: Bravó!) Ez érte meg legjobban Európában. Szokták mondani, hogy minden szerződés jó valakinek. Ez a szerződés nem nekünk jó (Közbeszólás az MSZP soraiból: A szegedieknek.), nem az állampolgároknak jó.

A szegedieknek érthető módon fontosabb az autópálya, mint az, hogy általában mennyibe kerül. De azért mondjuk el, hogy a Kecskemét és Szeged közötti homokos lapályon kétszerte annyiba kerül az autópálya, mint a viaduktokkal, hegyekkel, alagutakkal tűzdelt Horvátországban, és kétszerte annyiba kerül az autópálya, mint a polgári kormány idején épült. Tudom, volt infláció, mentek fel az építőipari árak, de azért ennyire nem. Tehát itt valami nem stimmel, nem a céllal - a kivitelezéssel, a mértékkel, a hogyannal.

A másik, számomra nagyon fontos terület, ön csak néhány percet szentelt rá, hogy a felsőoktatás támogatása radikálisan növekszik. Kétségtelenül átkerült Baráth Etele tárcájától számos európai uniós fejlesztési pénz, ez egyébként helyes dolog, hogy átkerült, azzal értek egyet, ha ezek a szaktárcáknál vannak, de ezt tényleges növekedésként elkönyvelni nem jó; mert becsapjuk önmagunkat, meg az egyetemi vezetőket, és előbb, vagy utóbb kiderül. Van növekedés a hallgatók juttatásánál, lakhatásnál, ösztöndíjnál, ez rendben van. De az egész egyetemi szféra működését sajnos jövőre nem jellemzi majd a könnyebbség, mert gyakorlatilag annyival nő a támogatásuk, amennyivel az idén szeptemberben úgy-ahogy kiizzadt 4,5 százalékos béremelés jövőre áthúzódó hatása ezt megköveteli.

Tehát ha azt vetjük egybe, hogy most novemberben, decemberben filléres gondokkal küszködnek az egyetemek, könnyebb lesz-e a helyzetük jövő januárban vagy februárban, azt látjuk, hogy nem. A determináltság, a meghatározottság, a napi szorító szükség éppúgy jellemzi majd az egyetemeinket jövőre, bolognai folyamat ide vagy oda, mint idén. Noha a szám látszatra tényleg imponáló és szép, de valójában azt kell mondjam, hogy inkább átcsoportosításról, statisztikáról van szó, és nem tényleges, nagyívű fejlesztéspolitikáról. Jó lenne, ha így lenne, egyet is értenék vele, szívemből tudnám támogatni, ha ez történne az egyetemeknél, de sajnos azt látjuk, hogy ez még várat magára.

A közoktatásnál pedig valóban 28 milliárd forinttal kevesebb pénz jut jövőre, mint jutott idén. Ez látszatra alig pár százalékos csökkenés, de olyan területeket érint, ahol ezek a fillérek fájdalmasan hiányoznak. Falusi gyerekek óvodája és iskolája - örömmel hallottam önt szeptember elsején, amikor azt fogalmazta meg, hogy az lenne a helyes cél, ha minden gyerek a lakóhelyén tanulhatna. Csak azt látom, hogy ez a költségvetés nem ezt szolgálja, hanem sajnos folyik az a szerintem kíméletlen és elfogadhatatlan körzetesítés, amit az SZDSZ-es miniszter úr tervez, még akkor is, ha tudom, hogy nem rossz szándékból, hanem egy rosszul fölfogott adatból vezeti le ezt a politikáját, azt gondolva, hogy minden kicsi rossz. Támogatni, fejleszteni kell, valóban vannak gondok a kisebb óvodákkal, iskolákkal. De az, hogy a kollégista gyerekeken, a falusi gyerekeken üssön a jövő évi költségvetés, ezt nem akarhatja őszintén senki. Délelőtt felolvastam azt a közel két tucat szervezetet, jelentős szervezeteket, amelyek arra hívják fel az önök figyelmét, hogy ezt ne csinálják. Fontolják meg, gondolják meg még egyszer. Remélem, hogy ez nem csak egy szónoki fordulat, amit itt hallottunk, hogy önök erre nyitottak.

Hogy mit látott miniszterelnök úr a vitában, mire látott az alapstruktúrát illetően bennünk szándékot? Megkérdőjeleztük-e az önök által benyújtott költségvetést alapjaiban? Azt kell mondjam, miniszterelnök úr, hogy a javaslatainkat első körben még a délután során benyújtjuk. Most estig lehet ezt megtenni, tehát ha ön ezeket szemrevételezte tegnap, ma reggel, akkor bizony az még egy hiányos lista volt. De a lényeget Varga Mihály képviselő úr elmondta. Úgy ítéljük meg, hogy ez a költségvetés átdolgozásra szorul; alapvető átdolgozásra szorul.

Önnek abban igaza van, hogy a Fidesz sem, az MDF sem, és eddig a 15 éves magyar parlamenti demokrácia történetében egyetlenegy ellenzéki párt sem tett le az asztalra egy 3 ezer oldalas, komplett költségvetést; alternatív, koherens költségvetési javaslatokat igen. Ezt megtettük tavaly a Fidesz nevében, emlékszem, hogy volt egy ilyen alternatív, összefogott csomag az MSZP-től is 2001-ben. De olyan jellegű kimunkált javaslatot, amin egy államapparátus sok száz embere, háttérintézményei dolgoznak hónapokon keresztül, ne kérjen rajtunk számon, mert nem ez a gyakorlat, és ilyen sehol sem működik. Ha mégis ezt teszi, akkor azt kell hogy gondoljam, hogy itt a felelősség áthárítása, a gond, a nyomasztó gond elől való politikai menekülés gesztusa az, amit ön tesz. (Derültség az MSZP soraiban.)

Lehet, hogy szívesebben vitatkozna Orbán Viktorral a tévében vagy a parlamentben, de önt nem erre kérték fel párttársai, nem ezért kapja a miniszterelnöki fizetését, hogy vitatkozzon az ellenzéki párt elnökével, hanem arra, hogy kormányozza ezt az országot, még akkor is, ha nehéz.

(16.20)

Lehet, hogy nyomasztó ennek a súlya, de bizony ezt önöknek kell vállalniuk, legalábbis még a jövő év áprilisáig. Mi minden alkalommal elmondjuk, hogy mi az, amivel nem értünk egyet és mi az, amit támogatni tudunk. De ezt a felelősséget - legalábbis eddig nem láttam erre módot - nem tudja lelökni a válláról és átkenni, átpasszírozni másra. Kérem, hogy ebbe nyugodjon bele.

A jövőben annak örülnék jobban, hogy ha az ország gondjaival foglalkoznánk többet itt, ezeken a vitákon és kevesebbet Orbán Viktor hollétével.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban. - Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu