DEÁK ANDRÁS, a gazdasági bizottság előadója: Engem úgy tájékoztattak, hogy öt-öt percet kapunk, de majd normál hozzászólásban elmondom, amit szeretnék.
Kicsit árnyaltabb a kép. Valóban, a Fidesz képviselői támogatják mind a bátaapáti tároló előkészítésének a megkezdését, mind pedig a Paksi Atomerőmű üzemidejének a hosszabbítását. Ebben a két percben inkább csak a bátaapátiról beszélek.
Valóban filozófiai mélységű probléma, hogy joga van-e egy társadalomnak több száz vagy több ezer éves időtávlatban terhet vállalni az elkövetkezendő nemzedékek terhére. Ha nem lenne atomerőmű, és most kellene meghozni ezt a döntést, akkor én most ebben a parlamenti hozzászólásban azt mondanám, hogy ne vágjunk bele. De 1980-ban vagy '82-ben belevágtak, amikor megindították az 1-es számú blokkot, és ezért aztán az atomerőmű termeli azt a hulladékot, amivel valamit kezdeni kell. S én megértem a zöldek és a zöldszívű emberek aggodalmait, de ezen már túl vagyunk, nem tudjuk megcsinálni azt, hogy ne vegyünk tudomást arról, hogy képződik radioaktív hulladék, s ezzel a radioaktív hulladékkal valamit csinálni kell, és ettől a pillanattól kezdve már nem filozófia, hanem műszaki probléma, hogy a bátaapáti kőzet megfelelő-e. A rendelkezésemre álló információk szerint megfelelő, a legmegfelelőbb, amit idáig találtak, ezért célszerű és érdemes ott folytatni a munkát, hogy a lehető legnagyobb biztonságban elhelyezzük a képződő kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékét.
Ezért a fideszes képviselők támogatták ezt a kérdést.
Lejárt a két percem, majd folytatom.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés