DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az a probléma ezzel az előterjesztéssel, hogy még alaphelyzetben sem értünk egyet, tehát alapvetően abban, hogy most a gazdaságban mi a helyzet, azt kell mondani, a kormányfő még önmagával sem ért egyet. Hiszen Gyurcsány Ferenc 2004. november 10-én a “Magyarország Európa egyik legversenyképtelenebb országaö kifejezést használta, eltelt néhány hónap, nyolc hónap, és azóta, nyár óta egyfolytában kirobbanóan sikeres Magyarországról olvashatunk sok tíz millió forintos drága hirdetéseken keresztül, amivel most megpróbál meggyőzni bennünket a kormány, illetve a Gazdasági Minisztérium, hogy bizony ez micsoda lehetőség, vagy milyen sikeres az ország.

Melyik az igaz? Különösen akkor vetődik fel ez a kérdés, amikor négy év alatt vagy három és fél év alatt legalább kétszer, de inkább talán háromszor voltak pont önök, akik gazdaságpolitikai irányváltást hajtottak végre, amelynek eredményeképpen teljes mértékben odavan az ország hitelessége... Ha megnézzük, hogy a kormány, amikor még a konvergenciaprogram keretében meghatározta az ország gazdaságpolitikai irányát, többek között az államháztartás hiányának az alakulását, amely része, tudjuk, az első pontnak, az euró bevezetésének feltételrendszerében, akkor sajnálattal azt kell megállapítani, hogy évről évre nem tudták ezt teljesíteni. Sőt, utólag az Eurostatnak a könyvelési helyesbítése után még távolabb került az ország ettől.

Csak emlékeztetőül: 2003-ban önök 4,5 százalékos hiányt reméltek, a vége 7,4 lett. 2004-ben 3 százalékot jelölt ki a konvergenciaprogram, 6,5 százalék a mai tudásunk szerint, a könyveléseknek most vagyunk éppen a zárszámadásán túl, reméljük, hogy ez már nem változik. 2005-ben már 2,5 százalék a GDP-arányos hiány, amit önök javasoltak vagy vállaltak Brüsszelben, 7,4 várhatóan a 2005-ös, de 7 százalék, vagy 6,5 és 7,4 között, majd meglátjuk, hogy hol van. Más elemzők egyébként a teljes hiányt, ha beszámítják, akkor a 10 százalékról is beszélnek; most nem akarok ennek a részleteibe belemenni, mert azt gondolom, a lényeg a nagyságrend, és a trendről van szó. Hiszen ha egy hosszabb távú kötelezettséget, amelyre vonatkozóan igyekszik a kormánypárt kétségbe esve egy konszenzust teremteni, akkor látszik, hogy a saját maga által felállított ígéreteit, vállalásait sem tudta évről évre az elmúlt három évben teljesíteni.

Akkor joggal veti fel a Fidesz, hogy miért gondolja a tisztelt gazdasági miniszter úr, miért gondolja a tisztelt Gyurcsány-kormány, hogy egy 2006 utáni időszakra bármilyen olyan, egyébként rendszerében össze sem fogott, tehát prioritási rendjeiben, közgazdasági számításaival, egyáltalán eszközrendszerével, hogy hogyan jut el az ország ezekhez a célokhoz, mert ez célok gyűjteménye gyakorlatilag, akkor ez hogyan fog összhangba kerülni. Mert azért azt engedje meg, nem egy szakmai magasiskola, hogy én megállapítom, hogy szükség van infrastruktúrára is, meg szakképzésre is, turizmusra is, meg bármely más elemet hozhatok, mert természetesen egyenként valószínűleg ez igaz. De ha konkrétan megnézzük, hogy a kormányzat mit tett ezekben az ügyekben az elmúlt években sorra, akkor azt látjuk, hogy jó néhány elemében visszafelé léptünk.

Nézzük sorban, hogy mi van ezen kívül, ami kimondottan, azt gondolom, a kormányzaton a legközvetlenebbül múlik, mert az összes többire már lehet mondani, hogy a gazdaság, meg más szereplők hatása, de az államháztartási hiány talán az egyik legfontosabb, kormányzat által is felügyelt, rajta számon kérhető mutató, célkitűzés, amelynek a teljesülésében elég rosszul teljesített a mai kormányzat és a koalíció. Nézzük sorban tehát!

Rögtön ehhez kapcsolódóan az 1. pont azt mondja, hogy a versenyképességet javítani kell. Ehhez képest a World Economic Forum versenyképességi rangsorában 2002 és 2004 között tíz pozícióval lettünk rosszabb helyzetben, mint ahogy voltunk, és a többi térségbeli országhoz képest is hátrányban vagyunk. A versenyképességünket nagymértékben meghatározó munkaadói és munkavállalói terhek nőttek a kormányváltás óta. Nőttek a munkáltatók által fizetett terhek, és nőttek a munkavállalók által fizetett terhek is.

Az újraelosztási ráta, amit kormány nem szeret nagyon emlegetni, mert ez az a mutató, amely igazából a teljes államháztartással kapcsolatos, beleértve a hitelfelvételek, a hitelgaranciák, a hiány teljes összegét; ez azt mutatja ki, hogy sajnos nemhogy az újraosztási ráta javult volna, tehát csökkent, több pénz maradt volna kinn a gazdaságban, hanem a 2002-es kormányváltást megelőző évek átlagában 45,6 százalék volt ez a ráta, majd pedig azóta évről évre mindig többet oszt el az állam. 2005-ben 50 százalék körül várható ez a mutató. Egyébként erre a Kereskedelmi és Iparkamara is felhívja a figyelmet a jelentésében, hogy 2006-ban is sajnos ez a tendencia folytatódik, és az elvonás mértéke nagyobb lesz, mint ami kívánatos lenne a gazdaságnak legalább azt a teljesítményét hozni a növekedésben, amit a környező országok tudnak hozni, hiszen ettől is lemaradtunk.

A tíz csatlakozó ország közül hazánk az egyetlen, amely a maastrichti kritériumok közül nem tud teljesíteni egyet sem. Ez a 2. ponthoz kapcsolódik, a 2010-es euró-bevezetésnek a kérdéséhez. És ehhez is csak mondom, hogy maga a miniszterelnök is nagy dilemmában van, hiszen 2004 szeptemberében azt mondta, hogy ragaszkodom a konvergenciaprogramban foglaltak betartásához, amit nem tartott be egyébként a kormányzat ebben az évben sem, majd pedig 2005 szeptemberében azt mondja, hogy nincs okunk gyorsan menekülni a nemzeti valutánktól, értsd, nincsen okunk arra, hogy a maastrichti feltételeket mindenáron teljesítsük a következő időszakban. Magyarul lehet 2010 utánra is ezeket teljesíteni. Már rögtön szembe kerül ez az egyetlenegy állítás is, amely ha elfogadjuk főleg az SZDSZ állítását is, és egyáltalán, a gazdaság szereplői is ezt hangsúlyozzák, és azt gondolom, hogy ebből a szempontból a Fidesz is azt gondolja, hogy a minél hamarabbi euróra áttérés előnyös lenne az ország gazdaságának, és itt nem a 2010 az igazán fontos, hanem az, hogy minél hamarabb megtörténjen ez. Ehhez képest ma ott tartunk, hogy a 2010 teljesen bizonytalan, megalapozatlan, és a jövő évi költségvetés nemhogy előrébb vinne bennünket ebben a kérdésben, hanem még hátrább veti az országot ebben a kérdéskörben. Tehát ezért a 2010-es céldátum finoman szólva is vitatható.

A 3-as, következő pontban az állami bürokrácia csökkentéséről beszélnek. Mi történt? 2002-ben 33 500 fővel kezdtek többen dolgozni már az önök kormányzása alatt, mint az azt megelőző időszakban. És el kell mondani azt is, a 2005-ös üzleti körök elemzése is azt mondja, hogy be kell látni, hogy a jelenlegi bürokrácia alkalmatlan olyan jellegű euróforrások és hatékonyan felhasznált feladatok kezelésére, ami előtt áll a jövőben.

(18.30)

Tehát a tények, a ma rendelkezésre álló tények olyan mértékben problematikusak, hogy talán azt tudnám mondani - ha most sorra vennénk minden egyes pontját, akkor a tíz percbe ez már nem fog beleférni, ezért azt tudom elmondani -, hogy valójában akkor szokott az ember ilyen távoli, tíz évre előre szóló célokat meghatározni, amikor éppen a mai jelenben van a legnagyobb mélyponton. Ebben egyet kellene értenünk, de nem értünk egyet, mert a kormány nem ezt mondja, hanem kimondottan azt, hogy rendkívül jó helyzet van. Hogyha ebben a közös helyzetértékelésben és annak okaiban egyetértünk, akkor lehetne egy olyan célrendszert meghatározni, amelynek akkor van értelme egyébként, amiről Lengyel képviselőtársam is szólt, hogy amögé akkor hozzárendelünk néhány alapintézményt, amely feltételrendszer ennek az egésznek a lebonyolítására. Ma erről itt nincs szó, nem is szándékoznak erről szólni.

Valóban, egy utolsó nagy kérdéskör kapcsolódik csak ehhez: a nemzeti fejlesztési tervet, ha jól tudom, önök szép csendben csinálják. Én csak annyit kérdeznék: milyen összhangban van per pillanat az egyébként a Brüsszel által elég kritikusan fogadott, önök által letett tervekhez képest ez a szándéknyilatkozat, amely itt megfogalmazódik? A kettő között azért jó lenne az összhangot megteremteni, mert például az eszközrendszer egy jó nagy része mégiscsak ott lesz a nemzeti fejlesztési tervben, ami 2007-től reményeink szerint valóban rendelkezésre is fog állni. Tehát az eszközökről… - a MÁV-vitánál is erre hívtam fel a figyelmet, most is ez a problémánk -, alapvetően vágyálmokról és nem eszközökről szól ez az előterjesztés, ez a legnagyobb gyengesége.

A Fidesz nem fogja támogatni ezt az előterjesztést továbbra sem. Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu