DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Rózsa képviselőtársam említette a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlését. Egy éve annak, hogy az utolsó sorozott katona is elhagyta a laktanyát, és azt gondolom, hogy a honvédelmi rendszerváltás és az ifjúság számára ez egy nagyon-nagyon fontos lépés volt. Ez a dátum azt a megmásíthatatlan és visszafordíthatatlan tényt vonja maga után, tisztelt képviselőtársaim, hogy Magyarországon ma csak az a fiatal fog a Magyar Honvédség soraiba lépni, aki önként teszi ezt, felelősségteljes hivatástudatból, és legfőképpen azért, mert igen, ő hivatásául választja a haza védelmét.

El szeretném mondani, hogy az esélyegyenlőség tehát ezen a téren megvan, hiszen van olyan fiatal, aki hivatásszerűen választhatja ezt a pályát, és van olyan, aki úgy dönt, hogy nem ezen az úton halad tovább, ráadásul, tisztelt képviselőtársaim, hölgyek és urak egyaránt választhatják ezt a pályát. Én azt gondolom, hogy ez nagyon-nagyon fontos lépés, hogy a hölgyek előtt is megnyissuk a katonai pálya lehetőségét, ráadásul a területi esélyegyenlőséget nagymértékben elősegíti az a toborzóiroda-rendszer, amely hozzájárul ahhoz, hogy az állományt megfelelő módon fel tudjuk tölteni. Ez nemcsak mennyiségi feltöltést jelent, hanem minőségi változást is hozott a Magyar Honvédség soraiba, hiszen ma már 64 százalék a középfokú iskolai végzettséggel rendelkező fiatalok aránya a személyi állományon belül.

Én azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, mindannyian emlékszünk arra, amikor a fiútestvérünk, a barátunk vagy az ismerősünk a 18. évét betöltve természetesen örült, de aztán némiképp kicsit aggódott is, hogy vajon milyen trükköt találjon ki arra, hogy elkerülhesse a kötelező sorkatonai szolgálatot. Ma Magyarországon, tisztelt képviselőtársaim, kedves televíziónézők, rádióhallgatók, amíg a mi kormányunk van, addig békeidőben nincsen sorozott hadsereg. Úgy gondolom, kedves képviselőtársaim, hogy talán érdemes lenne ezt a pontot is bevenni a nemzeti garanciatörvénybe.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu