KOCSIS RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. A legutóbbi hozzászóláshoz kapcsolódóan, illetve ami azóta elhangzott, szeretném megjegyezni, és folytatni a korábbi gondolatomat, hogy végigéltünk már egy sor privatizációt ebben az országban, államtitkár úr, tisztelt Élő Norbert képviselőtársam. Beszélhetünk 51 százalékos állami tulajdonról, de azt tudjuk, hogy az csökkenni fog. Volt itt MOL-privatizáció, volt itt Tigáz-privatizáció, volt itt cukorgyár-privatizáció - ezek nagyon régen elfelejtették már az 51 százalékot, ezen már régen túl vagyunk. Minden el van adva ebben az országban; most már a vasút van hátra, gyakorlatilag ezt is kezdjük, ez is eladásra fog kerülni. Az most énszerintem részletkérdés, hogy vasútról vagy MÁV-ról beszélünk.

A legelején Lezsák képviselőtársam elmondta, hogy volt a magyar vasút kezdeti időszakában egy olyan, amikor az osztrák vasút befolyása alatt több vasúttársaság versenyzett Magyarországon. Hát, kérem szépen, ezt akarjuk? Ez lesz Magyarországon újra? Lehet. De mik a mai nyugati példák? Angliában privatizált a vasút: kérem szépen, egymást érik a tömegbalesetek, a szerencsétlenségek. (Moraj a kormánypárti padsorokban.) Ez az egyetlen dolog Magyarországon, amiben még talán európai szintűek vagyunk, hogy kevés a vonatbaleset. Ezzel a dologgal mi lesz ezek után? Lehet derültség a kormánypárti padsorokban a hozzászólásommal kapcsolatban, de akkor is azt gondolom, hogy ezek a félelmek jogosak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu