SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Tóth István Képviselőtársam! Az előbbiekben említettem, hogy az elmúlt 15 évből összesen három nyereséges éve volt a vasútnak. Kár ezért a dolgot úgy beállítani, hogy melyik kormány milyen bűnt követett el, mert az önök kormánya idején, 98-99-ben és 2000-2001-ben is veszteséges volt a vasút. Ez kormányoktól sajnálatos módon független, azért próbáltunk arra rámutatni, hogy a struktúra rossz.
Azután itt van a MÁV vagy a magyar vasút sajnálatos technikai, műszaki állapota. A 7700 kilométer vasútból összesen 85 kilométeren tudjuk a 160 kilométer/óra sebességet biztosítani; a kétvágányú szakaszok aránya összesen 16 százalék a magyar vasútnál; a villamosítottság aránya 33 százalék; a járműpark átlagéletkora 25-30 év. Minden mutató messze alatta van az Európai Unió egyéb országaiban szokásos mutatóknak.
Ki gondolhatja komolyan, hogy ez az elmúlt három évben, a jelenlegi kormány alatt jött létre? Nem, ez folyamatosan, egyre inkább eszkalálódott, és vált rosszabbá a helyzet. Ezért helyes arra rámutatni, hogy a struktúra rossz - itt is csak arra az eredményre jutunk. Ha a struktúra rossz, azon kell változtatni.
Ezt próbálnánk ezzel a törvénnyel elérni, amit önök az én értelmezésem szerint igyekeznek kiforgatni a valós tartalmából és értelméből. Mert én nem kétlem, hogy vannak önök között egyes képviselők, akik abszolút ugyanarra a célra gondolnak, mint mi, csak azt gondolják, hogy ez az eszköz nem vezet oda, én ezt elfogadom, ez is egy vélemény. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Mi meg azt gondoljuk, hogy ez az eszköz pontosan oda vezet. Erről szól a vitánk.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés