CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy alkalmat adhattam ellenzéki képviselőtársaimnak arra, hogy kifejthessék álláspontjukat a kormányzati foglalkoztatáspolitikáról. Magam ezt önként tettem, nem az Országgyűlés megrendelésére, hanem abból a szándékból, hogy az ország nyilvánossága elé tárjam, hogy milyen a foglalkoztatás helyzete, mit tett a kormány, és mit kíván tenni. Örülök, hogy ezzel a lehetőséggel éltek.

Bernáth Ildikó legutóbbi hozzászólására mondanám, hogy kormánypárti képviselőtársaim több alkalommal kifejtették azon álláspontjukat, hogy a jelentésben szereplő tényeket, az azokból levont következtetéseket és a jövőre vonatkozó tennivalókat támogatják. Nem tartották szükségesnek, hogy ezt még tizenhatszor elmondják, merthogy ezt már megtették a bizottsági ülésen, megtették vezérszónoklatban. Úgy gondolom, hogy nem attól igaz valami, hogy tizenhatszor mondják, hanem attól, hogy kellő érveléssel támasztják alá. (Bernáth Ildikó közbeszól.)

Ugyanakkor sajnálom, hogy a lehetőséggel számos képviselőtársam nem élt a tekintetben, hogy akár bizottsági ülésen, akár itt a plenáris ülésen tett javaslataimhoz nem viszonyult - csak nagyon elvétve - egy-két képviselői hozzászólás. Kétszer is tettem arra kísérletet, hogy egy, a Házban talán konszenzussal támogatható foglalkoztatáspolitika értékeit, tennivalóit, feladatait összeírjuk. Úgy tűnik, hogy ez üresen kongott a Házban, erre nem reagált senki vagy nagyon kevesen. Ugyanakkor képviselőtársaim, főképpen ellenzéki képviselőtársaim arra használták a vitát, hogy a szokásos, már eléggé recsegő-ropogó magnófelvételt ismételjék meg újra és újra.

Szeretném megköszönni Filló Pál, Béki Gabriella, Balsay István, Varga József és Rákos Tibor képviselőtársaimnak, hogy a jelentéshez úgy nyúltak, ahogy azt az asztalra tettük, nevezetesen, hogy abból tanulságokat vonjunk le, és próbáljunk meg a közös tennivalók irányába hatni.

Tekintettel arra, meglehetősen sokféle megjegyzés hangzott el a vitában, ne haragudjanak meg, ha néhányra kénytelen vagyok kitérni. Konkrétan ismert, hogy számos nem valós információ, számos félremagyarázás, számos tényszerűen nem igaz állítás hangzott el, és ezt, elnök úr, tisztelt képviselőtársaim, kénytelen vagyok cáfolni a parlament nyilvánossága előtt.

Filló Pál képviselő úr mondta, hogy nemzeti ügy, közügy a foglalkoztatás. Teljesen egyetértek vele, és szeretném is, ha az lenne. Szeretném is, ha nem a pártpolitika küzdőtere lenne, mert egyébként hétköznapi emberként valamennyien is alakítjuk a munkaerőpiacot azzal, hogy mit vásárolunk például, mert azon áruk, azon szolgáltatások mögött, amelyeket megveszünk, munkahely van, és amit nem veszünk meg és nem veszünk igénybe, amögött is munkahely van, az meg fog szűnni, mert így működik a piacgazdaság.

Lehet politikusként sikoltozni amiatt, hogy miért szűnnek meg itt-ott-amott munkahelyek, miért nem ugrik oda a kormány, és rögtön védi meg azt a munkahelyet, de, képviselőtársaim, nincs olyan piacgazdaság, ahol úgy működnének a dolgok, hogy addig van piacgazdaság, amíg fogyasztó és vásárló vagyok, és addig már nincsen, amikor ennek a munkaerő-piaci következményeivel szembe kell nézni.

Az van, hogy igenis vannak változások a munkaerőpiacon. Ezt menedzselni kell, és ennek egyenlegeként kell pozitív eredményt létrehozni. De úgy gondolom, ez azt is jelenti, hogy mindenkinek van valamelyest felelőssége a foglalkoztatás bővítése érdekében, és a kormányzati foglalkoztatáspolitikának az a lényege, hogy mindenki számára a lehetőséget, a bekapcsolódást, az együttműködést biztosítsa.

A teljes foglalkoztatás ügye: érdekes volt a vitában, mert ha jól emlékszem, akkor Csáky András képviselő úr mondta azt, hogy ez egy irreális célkitűzés, és hogy legyünk reálisabbak, szerényebbek e tekintetben. Van más ellenzéki párt, amely azt gondolja, hogy egy választási ciklus alatt el lehet érni a teljes foglalkoztatottságot. A minap tette közzé a licitversenyben a legújabb számot a Fidesz, hogy majd 500 ezer munkahelyet fog létrehozni.

(15.40)

Lassan elérkezünk a matematikai lehetetlenségek pillanatáig, és ugyanakkor meg egy másik ellenzéki párt azt mondja, hogy ez egy irreális célkitűzés.

Azt gondolom, hogy mind a kettőnek van igazsága. Nevezetesen, hogy teljes legyen a foglalkoztatás Magyarországon - azt gondolom, ez is egy olyan célkitűzés, amivel egyet lehet érteni. Már csak azért is, mert annak az Európai Uniónak, amelynek a tagjai vagyunk, a lisszaboni célkitűzése pont ez, hogy 2010-re érjük el a 70 százalékos foglalkoztatási rátát, ami szakmailag lényegében a teljes foglalkoztatás, vagyis aki akar és tud dolgozni, az el tudjon helyezkedni a munkaerőpiacon. Ebbe a célrendszerbe szálltunk be mi, ha ilyen pestiesen fogalmazok, 2004. május 1-jén. Ezért a patkó mindkét oldalán jelen lévő pártoknak valószínűleg ez a célkitűzése.

Hogy ez milyen időtávban valósítható meg, hogyan függ össze más szektorok tevékenységével, abban már valószínűleg eltérés van közöttünk, vita van közöttünk. De Csáky képviselő úrral nincs vitánk egymással, a nemzeti foglalkoztatási akciótervben rögzített tempó, ami évi 0,5-1 százalékos növekedést irányoz elő - amit egyébként a fideszes képviselőtársak sem vitattak, amikor a bizottság tárgyalta a nemzeti foglalkoztatási akciótervet -, azt gondolom, olyan tempó lehet, amiben akár egyet is érthetnénk, hogy ez egy reális, kutatók által is alátámasztott, a folyamatoknak is megfelelő elvárás. És akkor nem fogunk egymásnak olyan irreális, helyenként demagóg követelményeket megfogalmazni, amelyek teljesíthetetlenek, és az emberek félrevezetését jelenti, ha azt sugalljuk, mintha meg lehetne oldani.

Bernáth Ildikó képviselő asszonnyal, az az igazság, hogy nehezen vitatkozom, mert néha az az érzésem, hogy beteszi a kazettát a kazettás magnóba, és elmondja 238-adszor ugyanazt, teljesen függetlenül attól, hogy arra 237-szer már kapott-e választ, más-e a tény, vagy nem más; hogy a környezet változott, vagy nem változott. Ettől teljesen függetlenül mondja ugyanazt, ugyanazt, mint hogyha ennek valami köze is lenne a valósághoz. Sajnálatosnak tartom, hogy nem tiszteli eléggé a tényeket a képviselő asszony; hogy tudatosan félrevezeti a közvéleményt ezek szerint; hogy nincs emlékezete arról, hogy mit csinált 1998-2002 között a Fidesz vezette kormány.

Persze egyébként nem is emlékezhetett nagyon (Bernáth Ildikó: …a foglalkoztatottak számát elő kell venni!), mert nem is volt minisztérium abban a kormányban, amelyik a munkaügyekkel foglalkozhatott volna főállásszerűen, mert vagy a gazdasági, vagy a szociális tárca mellékállásban próbálkozott a munkaerőpiaccal foglalatoskodni. (Bernáth Ildikó: Mégis volt foglalkoztatottság!) Úgyhogy így aztán valóban nehéz emlékezni, de azért én felfrissíteném az emlékezetét néhány ügyben!

Ismételten elmondom a 400 ezer munkahely ügyében azt, amit már elmondtam jó néhányszor, képviselő asszony, és valószínűleg még el fogom néhányszor, hiszen gondolom, a kazettát még be fogja tenni a magnóba. 400 ezer munkahely ebben a választási ciklusban, mint új munkahely, létre fog jönni; a jelenlegi időszak szerint körülbelül 320 ezernél tartunk. Azt az egyenleget is megkíséreljük megközelíteni, amit vállaltunk, hogy 2002-höz képest 100 ezer emberrel többnek legyen munkája. Ma ott tartunk - ez a legutolsó KSH-adat - a 2002-es hasonló adatokhoz viszonyítva, hogy 41 ezer fővel többnek van munkája.

Elmondtuk, elmondom még egyszer: nekünk az a szándékunk, hogy az aktivitást növeljük, az inaktivitást csökkentsük. Ebből következik, tessék megnézni a KSH-adatokat, hogy 2002 óta 143 ezer fővel csökkent az inaktívak száma. (Bernáth Ildikó közbeszólása.) Ha ön azt állítja, hogy ezt egy az egyben csak a foglalkoztatásba lehet átvinni, és közben nem lesz olyan, aki növeli az álláskeresők, és így a munkanélküliek számát, és imamalomként állandóan azt mondja, hogy nőtt a munkanélküliség, akkor azt kérem, hogy írja le, akárcsak egyetlenegy oldalon is, hogy miként lehetséges az inaktivitásból egyből a foglalkoztatásba vinni embereket. És ismét megígérem önnek, hogy fel fogom terjeszteni Nobel-díjra, mert ilyet még nem produkált a világon sehol senki mint megoldást. Bizonyára önnek erre van megoldása, őszinte érdeklődéssel várom. (Bernáth Ildikó: Munkahelyeket kell teremteni.) Ebből adódóan tehát nem stagnál a foglalkoztatottak száma, hanem növekszik.

A cinizmus értelmezésében is, azt hiszem, van köztünk különbség. Ön ezzel a jelzővel illette a kormányt. Én nem adnám vissza ezt a címkézést, hanem csak elmondanám a közvélemény számára, és döntsék el az emberek, hogy mit jelent a cinizmus ebben a vitában: az-e a cinizmus, hogy eltüntetem a munkanélkülieket a nyilvántartásból? Lecsökkentem az időt, ami a munkanélküli-ellátás ideje? Megszüntetem a jövedelempótló támogatást, tehát ez-e a cinizmus? Vagy az a cinizmus, hogy láthatóvá teszem a munkanélküliséget? Hogy javítom a munkanélküli-ellátást, és javítom a szolgáltatásokat, amiket kapnak az állástalanok? Tessék eldönteni, melyik a cinizmus!

Én azt gondolom, hogy az a cinizmus, amelyik eltünteti a nyilvántartásból a valóságos munkanélkülit; amelyik csökkenti a munkanélküli-ellátás idejét; amelyik megszüntet olyan ellátásokat, amelyeket addig kaptak a munkanélküliek. (Bernáth Ildikó: Akkor miért nem emelték meg az ellátást…) Ez történt ’98-2002 között, képviselő asszony. Tudom, hogy nem emlékszik (Bernáth Ildikó: De emlékszem!) - nehéz erre emlékezni; vagy ha emlékszik, akkor nézzen szembe ezzel, és akkor mondja a cinizmust másokra, amikor ezzel szembenézett!

A Fidesz hányszor emelt adót? Ön harmincvalahányat mond erre a kormányra. Mi megszámoltuk: a Fidesz 69 alkalommal növelt adót. Tessék megnézni az összes adó- és járulékterhelést, hogy mekkora volt ’98-2002 között, és mekkora 2002 óta. Azt fogja látni, hogy akkor a minimálbér adózott, most nem adózik. Azt fogja látni, hogy a személyi jövedelemadó-tábla lényegesen magasabb skálát adott, mint a mostani. Azt fogja látni, hogy a társasági adó magasabb volt, mint a mostani. Azt fogja látni, hogy 4500 forintos egyösszegű ehóig mentek el, mi pedig most fogjuk megszüntetni, már csak 1950-nél tartunk. Azt fogja látni, hogy foglalkoztatási adókedvezmények sorát indítottuk el 2002 óta, amit nem tetszettek megtenni ’98-2002 között.

Úgyhogy nem kell feleslegesen félrevezetni az embereket a tekintetben, hogy ki emelt adót, és ki nem - a tények, a számok pontosan megmondják, hogy melyik kormány alatt miféle adócsökkenés vagy -emelkedés történt.

A Fidesz-javaslatokról és a miniszterelnök idézéséről néhány szót. Néhány Fidesz-javaslatot említett a képviselő asszony. Azt elfelejtette hozzátenni, hogy azok a fideszes javaslatok, amelyek akár a pályakezdő fiatalokkal voltak kapcsolatosak, akár más, foglalkoztatásbővítő javaslatok, kondíciójukban messze alulmúlták a kormányzati javaslatokat. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt nem ígérte, hogy minden javaslatot örömmel fog fogadni a kormány, amely rosszabb javaslat, mint a kormány javaslata - ez biztos. Azt mondta, hogy ami a kormány szándékaival egyeztethető vagy egyező javaslat, azt természetesen örömmel fogjuk fogadni. Ilyen sajnos nem hangzott el ma. (Bernáth Ildikó közbeszólása.)

A pályakezdők helyzete, mondta a képviselő asszony, elkeserítő. Én szeretnék még egyszer visszakérdezni: nincs egy csöpp lelkiismeret-furdalásuk sem? Még véletlenül sem pirulnak el, egy picit sem, az ilyen kritikák megfogalmazásakor? (Bernáth Ildikó: Miért is kellene?) Azt elénk tárni, a nyilvánosság előtt azt elmondani, úgy csinálni, mintha a pályakezdő fiatalok helyzete ebben a kormányzati ciklusban alakult volna így…! Hát képviselő asszony, ön pontosan ugyanúgy tudja, mint én, hogy ezek a fiatalok, akik most kezdik a pályájukat, 4-5-6 évvel ezelőtt kezdték az iskoláikat! Ott ül ön mögött egy volt miniszter, aki abban a kormányban ült, amelyik nem vette figyelembe a beiskolázáskor a munkaerő-piaci folyamatokat. Nem is vehette, mert nem volt olyan minisztérium, amelyik szólt volna, hogy emberek, nem szabad ennyire elszakítani az oktatást a gazdaság, a munkaerőpiac folyamataitól. Legalább egy picit, egy icipicit legyenek emlékezőképesebbek, és egy kicsit önvizsgálóbbak ebben a pályakezdő fiatalok problémakörben! És ne kenjék ránk azt az elvégzendő, nagy halom feladatot, amit egyébként maguk gyártottak ennek a kormányzatnak! Megígérem, hogy mi sem fogjuk megtenni azt, hogy az utódokra hárítjuk a felelősséget.

(15.50)

A nők foglalkoztatása tekintetében, miközben azzal egyetértek, hogy itt számos tennivaló van, arra az apróságra szeretném felhívni az ön figyelmét, hogy ha összehasonlításokat teszünk az európai uniós átlagokkal, akkor bármily meglepő, de a számokból ez kiderül a jelentésben, ha utánanéz, hogy a nők foglalkoztatása tekintetében van a legkisebb különbség, ott 5 százalékos a rátakülönbség az Unióhoz képest. (Bernáth Ildikó: Onnan csökkent le!) Az összes többi esetben, akár a fiatalok, akár az idősek, akár a férfiak esetében nagyobb a foglalkoztatásiráta-különbség. De nem azt mondom, ez nem jelenti azt, hogy nincs tennivaló a nők foglalkoztatása tekintetében, csak jelzem, hogy az eltérés itt a legkisebb.

Az pedig, hogy ki hányszor jár vidékre és nézzen vidékre a kormány - képviselő asszony, szívesen összenézném az ön naptárával az én naptáramat, hogy hányszor járok én vidékre és hányszor jár ön, de ugyanígy szívesen összevetem bárkivel a naptáramat és más miniszterek naptárját. Nem kell ilyen olcsó vádakkal illetni a kormány tagjait, hogy nem figyelnek, nem járnak vidékre, miközben egyébként a munkaidejük többségét vidéki programokon töltik.

Részmunkaidős foglalkoztatás, távmunka-foglalkoztatás. Itt is szeretnék egy pici önvizsgálatot és egy kis tükörbe nézést kérni. Önök a részmunkaidős foglalkoztatást úgy hagyták ránk, hogy totális, teljes ellenérdekeltség volt a rendszerben, ugyanúgy 4500 forintos ehót kellett fizetni a részmunkaidős foglalkoztatásra, mint egy főfoglalkozásúra. És akkor most a szemünkre vetik, hogy miért nem fejlődött jobban. (Bernáth Ildikó: Mert azt ígérték!) Hát mert az elmúlt három évben azzal foglalkoztunk, hogy az ellenérdekeltségeket, amelyek benne voltak a rendszerben, felszámoljuk, amiket maguk hagytak itt!

Azt mondja, hogy távmunka ügyében nem történt semmi. Ön is tudja, hogy több ezer távmunkahelyet hoztunk létre pályázati úton, maguk ezzel szemben otthagytak nekünk egy távmunka kht.-t totálisan csődhelyzetben, abszolút felszámolás pillanatában. Mi a kettő közt a különbség? Az egyik egy csődben hagyott kht., a másik pedig több ezer munkahely. Egy icipici mértéktartást szeretnék csak cserébe kérni, egy kicsit gondolkodjon el azon, amit maguk csináltak, és amiről most beszélnek! (Bernáth Ildikó: Arról beszéltünk, amit önök ígértek!)

Béki Gabriella képviselőtársam az atipikus foglalkoztatási formák tekintetében óvatosságra intett minket, merthogy ez alacsony jövedelem, alacsony nyugdíj veszélyét rejti. Azért egy picit kell hogy vitatkozzam ezzel. Egyrészt azért, mert az atipikus foglalkoztatási mód nem egyenlő a részmunkaidős foglalkoztatással. Van vagy 15 fajta nem tipikus foglalkoztatási mód, amiből automatikusan nem következik az alacsony fizetés, így aztán az alacsony nyugdíj. Azzal a veszéllyel, hogy arra mindig oda kell figyelni, amit a képviselő asszony mondott, azzal egyetértek. De ettől még ne bátortalanodjunk el az atipikusok esetében, csak mindig számítsuk ki, vagy nézzük meg, hogy annak mi a következménye természetesen a nyugdíjra nézve. Merthogy azért annyira érdemes odafigyelni, hogy az Európai Unióban az elmúlt öt év alatt létrejött tízmillió munkahelyből több mint kilencmillió az atipikus foglalkoztatási formákban jött létre. Úgyhogy ezért aztán érdemes elgondolkodni nekünk is, nem jelent-e ez valódi perspektívát. Szerintem igen, de a veszélyeket valóban el kell hárítani, ebben egyetértek.

Csáky András képviselő úr azt mondta, hogy túl nagy a közszféra. Én szeretnék ezzel vitatkozni. A magyar közszférában való foglalkoztatás nagyjából az uniós átlagnak felel meg. Általában a foglalkoztatottak 17 és 27 százaléka között mozog a közszférában való foglalkoztatottak aránya. Magyarországon ez 22 százalék. Úgyhogy nem kell fölülni azoknak a nagyjából a versenyszférából jövő, nem mindig finom, cizellált kritikáknak, hogy nagy a közszféra. Létszámában szerintem nem feltétlenül nagy. Hogy költséges az állam, és hogy ebből a pénzből sokkal jobb szolgáltatást tudna produkálni az állam, ebben viszont egyetértek. Éppen ezért mondtam a bevezetőben - ha ez nem volt teljesen egyértelmű, akkor most még egyszer visszatérek rá -, hogy az állam költségeinek csökkentését és a jobb szolgáltatás elérését nem a létszámleépítésben kell keresni. A létszám rugalmasabb foglalkoztatásában megtartható ez a fajta foglalkoztatási szint, miközben egyébként növelhető a szolgáltatások színvonala, és csökkenthető az állam működési költsége.

Kritikával illette, hogy a foglalkoztatottak több mint 60 százaléka a szolgáltatásban van. Szeretném elmondani, hogy ez a fejlett piacgazdaságokhoz képest még alacsony szám, mert 70 százalék környékén van (Dr. Csáky András: Ebben benne van a közszféra is.), úgyhogy ma még, ha megnézi, összenézi más fejlett országokkal, hogy ott az ipar és a mezőgazdaság milyen foglalkoztató, lényegesen kevesebb, mint nálunk.

Miközben egyetértek azzal, hogy a képzés és gazdaság kapcsolatát erőteljesen sűrűre kell szőni, aközben önnek is elmondom, hogy önök is benne voltak abban a kormányban, koalíciós kormányban ’98 és 2002 között, amely kormány oktatáspolitikájának az eredménye, hogy a felsőfokú végzettségű pályakezdő-munkanélküliség ilyen drasztikusan nő. Mert valóban, ahogy mondja, nem abban az iskolai végzettségi szerkezetben, nem abban a szakmaszerkezetben és nem abban a földrajzi szerkezetben történtek a beiskolázások, ahogy azt a gazdaság, a munkaerőpiac igényelte volna. De ez nem az elmúlt két év, három év terméke, ezek a fiatalok nem most járták ki két év alatt az egyetemet! Ennyire tudunk számolni! Úgyhogy érdemes ezen elgondolkodni, és végiggondolni, hogy vajon szabad-e ilyen oktatáspolitikát folytatni, amit csinált a ’98 és 2002 között működő kormány.

A megváltozott munkaképességűek támogatása. Szeretném eloszlatni a tévhitet, semmivel nem csökkentette a kormány az összegeket, 55 milliárd forintot költünk az idén, és jövőre is még ennyit fogunk költeni erre. Ez kétszerte több, mint amit 2002-ben, a legutolsó évében költött a Fidesz-kisgazda-MDF-kormány. Itt is szeretnék kérni egy kicsi mértéktartást a bírálatban, már csak azért is, mert itt tetszettek hagyni ránk egy olyan elavult rendszert, ami minden pontján lehetővé tette a visszaélést, a pénzek elszivárgását, és semmifajta szakmai követelményt a közpénzekhez nem rendelt. Ezt átalakítottuk.

Szeretném azt a tévhitet is eloszlatni, hogy ez a cégek ellen történt. Elmondtam többször is már a parlamentben, még egyszer elmondom, hat hónapig tárgyaltunk a cégekkel, a cégek képviselőivel és a munkavállalók képviselőivel, és konszenzussal döntöttünk a támogatási rendszer megváltoztatásáról. Ha kívánja a képviselő úr, bemutatom a Védett Szervezetek Országos Szövetségének levelét, amely a tárgyalások lezárulta után az én postámban megjelent, hogy megnyugodjon, hogy teljes egészében a cégek egyetértésével történt a szabályozás módosítása.

Ön aprónak minősítette az adóreformját vagy ötéves adóprogramját a kormánynak. Hát attól függ persze, ki milyen léptékben gondolkodik. Hogy 1080 milliárd forint ott marad a munkavállalóknál és a munkáltatóknál, ezt lehet aprónak minősíteni. Az előző kormány ’98 és 2002 között nemhogy ennyit otthagyott volna, hanem majdnem ennyit elvett a munkavállalóktól és munkaadóktól.

Ön fölvetette, hogy az általános kedvezmények helyett a célzott kedvezmények célszerűbbek lennének. Őszintén megmondom, ez egy dilemma. Mi is a célzott kedvezményeket használjuk, mint láthatta az eddigi intézkedésekben, meg láthatja a jelentésben is, ugyanakkor mivel rendszeresen találkozom vállalati vezetőkkel, azért, hogy kontrolláljam, hogy a tervezett intézkedéseink a vállalkozói szférában milyen hatást válthatnának ki, a cégek vezetői nekem rendszeresen azt mondják, hogy inkább az általános adó- és járulékkedvezményben gondolkodjunk, mert ők nem tudják követni a célzott, célorientált, célcsoportra, problémára orientált kedvezményeket. Ez egy valódi dilemma, én is azt gondolom, a mindenkori kormányoknak ezt valahogy meg kell válaszolni. Mi is a célzott logikát használjuk, de nem feltétlenül értenek egyet ezzel a versenyszektor résztvevői.

Ismételten szeretném megnyugtatni, képviselő úr, hogy a kormánynak sem szándékában nincs az Országos Érdekegyeztető Tanács hatáskörét csökkenteni, sem nem tett ilyen javaslatot a parlament asztalára, nincs ilyen javaslat a parlament asztalán. Ha ön a munka törvénykönyve módosítására gondol, akkor azért arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy a minimálbérről való egyetértési kötelezettség most is benne van a törvényjavaslatban, ’98 és 2002 között ezt önök szemrebbenés nélkül kivették a munka törvénykönyvéből, és egyoldalúan döntött a kormány, ehhez képest mi ezt már rögtön az elején bevezettük, és fent is tartjuk.

Valami talán meg fog ebből valósulni - mondta reménykeltően a hozzászólása végén. Biztosíthatom arról, hogy azok a szándékok, amelyek megfogalmazódnak a jelentésben, azok kormányzati intézkedésekben fognak testet ölteni. Egy részük már megtörtént, egy részük előkészítésén dolgozunk, és hamarosan meg fog jelenni a parlament színe előtt is olyan törvényjavaslat, amely e szándékok konkrét megvalósítását fogja alátámasztani.

(16.00)

Balsay képviselő úr fölvetette, hogy a humánerőforrás-fejlesztési operatív program pénzeivel mennyire tudunk élni, mennyire tudunk élni a lehetőséggel. Azt tudom önöknek mondani, hogy a 191 milliárdos költségvetésű humánerőforrás-fejlesztési operatív programból 140 milliárd forint összegű projekt lekötött már - tehát pénzügyileg 140 milliárd forint lekötött -, és körülbelül 2006 közepéig a teljes pénzügyi lehetőséggel élni fogunk tudni. Az n+2-es szabály érvényesülni fog, tehát nyilván 2008-ig valósulnak meg és használódnak fel a programok, de a humánerőforrás-fejlesztési operatív programban rendelkezésre álló uniós és hazai forrásokat teljes egészében le fogjuk tudni kötni.

Régiókról beszélt a képviselő úr, hogy nagy a régiók közötti különbség. Való igaz, van különbség a régiók között, de szeretném hozzátenni, hogy ma már megítélésem szerint nem ez a fő területi különbségi dimenzió, hanem az országban több tucat vagy több száz helyen lévő centrum-periféria probléma. Ugyanis vannak Nyugat-Magyarországon is - amire régiósan azt mondanánk, hogy kedvező adottságú régió - olyan helyek, ahol akár 25 százalékos vagy 20 százalék feletti munkanélküliség van, és van, mondjuk, Szabolcs megyében is vagy Hajdú-Bihar megyében is olyan térség, ahol olyan telített a munkaerőpiac, hogy máshonnan kell munkavállalókat utaztatni. Hogy egy példát mondjak, konkrét céget nem fogok megnevezni, de Hajdú-Bihar megye északi részében egy településre már Szabolcs megyéből kell utaztatni munkavállalókat, pedig nem gondoltuk volna néhány évvel ezelőtt, hogy ilyen is előfordulhat.

Varga József képviselő úr hozzászólásával abszolút egyetértek. Képes és kész a cigányság dolgozni Magyarországon. A közvéleményből azt a rossz beidegződést, hogy a cigányok nem akarnak dolgozni, közös erővel ki kell törölnünk. Ez megváltozott, nincs így. Bármilyen akcióprogramot, munkaerő-piaci programot hirdetünk, többszörösen túljelentkezik a romák. Azt mondom, hogy régen túl vagyunk azon a közhelyes tévítéleten, igenis úgy van, ahogy mondja, kész dolgozni, és képes dolgozni a cigányság.

Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy 2002-ben erre a célra mindösszesen 1 milliárd forint volt, ma már több mint 10 milliárd forintot fordítunk. Szeretném felhívni arra a figyelmét, hogy a hálózatban, az Állami Foglalkoztatási Szolgálatban romafoglalkoztatás-szervezők működnek minden megyében, és működik egy hálózat az Országos Cigány Önkormányzattal együttműködésben is, amely kifejezetten romafoglalkoztatás-szervező hálózat.

Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy 450 feletti szerződés van az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és a roma önkormányzatok, civil szervezetek között, amely biztosítja a tartós, hosszú távú együttműködést és foglalkoztatásbővülést. Én is egyetértek önnel, társadalmi ügy, és nem romaügy a roma foglalkoztatás. Egyetértek, hogy a probléma nem most keletkezett. Arra kérem, értsünk egyet azzal, hogy ne olyan megoldásokban keressük a lehetőséget, amelyek a szegregációt erősítik, hanem olyanokban, amelyek az integrációt erősítik. Arra kérem, hogy értsünk egyet azzal, hogy a cigányság önigazgatásával, önszerveződésével, önkormányzataival való együttműködés az, amivel hasznos és eredményes programokat lehet lebonyolítani. Kérem, értsünk egyet azzal, hogy önmagában nemcsak foglalkoztatási, munkaerő-piaci programok, hanem szociális és kifejezetten képzési-oktatási programok azok, amelyek hosszú távon megoldást jelentenek. Ha ezekben egyetértünk, szerintem nem sok vitánk lesz egymással.

Gógl Árpád képviselő úr állította, hogy a kvalifikált munkaerő-elvándorlás igen magas. Ez nem igaz. Persze az egy is magas a nullához képest, ez kétségtelen, de nem jelent nagy létszámú munkaerő-elvándorlást, ami ma van Magyarországról. Azt kell mondjam önnek, hogy a teljes európai uniós vetületben nincs 50 ezer fő magyar, aki külföldön dolgozik. Két ország van, ahol tízezer feletti, Németország és Ausztria, az összes többi esetben néhány száz vagy néhány ezer. Ezt azért merem most állítani, mert valamennyi uniós tagország miniszterével tárgyalássorozatban vagyok, és így minden relációban megnéztem, hogy hányan vannak magyarok. Kevesen vannak, pontosan azért dolgozunk, hogy az akadályok elháruljanak a munkavállalás elől. Bár hozzáteszem, a kormánynak nem az a szándéka, hogy külföldön dolgozzanak a magyar munkavállalók, hanem az a szándéka, hogy határon belül találjanak munkahelyet, érvényesülést.

Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy 2003 óta igenis leírhatja az adójából az állampolgár a képzési költségeit 60 ezer forint értékben. Ezt ez a kormány vezette be 2003. január 1-jétől.

Térségi aszimmetriát mondott a forráselosztásban. Szeretném megnyugtatni, hogy ami a foglalkoztatási forrásokat illeti, ott nincs aszimmetria, ott az elosztásban éppen a munkaerő-piaci mutatók alapján fordítva differenciálunk, tehát oda kerül több pénz, ahol nagyon rosszak a mutatók, egy olyan szisztéma szerint, amit a megyék is elfogadtak egyébként.

Ön említette, hogy a kormány feladata a források bővítése a foglalkoztatás javítása érdekében. Akkor bizonyára szól majd Matolcsy gazdaságpolitikus úrnak, hogy ne tegyen drasztikus adó- és járulékcsökkentésre javaslatot, mert a kettő együtt nem megy. Tehát vagy az adóforintok szaporodnak a kormány kezében, és akkor így lesz forrásbővülés, csak akkor tessék hozzátenni, hogy ez adó-, járulékemeléssel jár, vagy ha adó- és járulékcsökkentést akarunk, drasztikusat, akkor tessék hozzátenni, hogy az állami támogatások csökkenni fognak. Ez a kettő ugyanis együtt mozog, ezt azért általában egy egyszerű háziasszony is tudja, hogy ha nincs bevétel, akkor kiadás sincs. Azt gondolom, nem kellene lebecsülni a közvéleményt, hogy ezt nem tudja, nem lehet csak az egyik felét mondani.

Pánczél Károly képviselő úr beszélt a jövedelmek alakulásáról. Szeretném megkérni arra, hogy a jelentés 7. számú táblázatáig jusson el az olvasásban - úgy tűnik, ez nem sikerült. Ott ugyanis 1990-től bemutattuk a versenyszféra, közszféra bruttó, nettó, reálkereseteit, a minimálbér alakulását, összefüggésben a GDP-vel, a foglalkoztatás bővülésével. Ez egy átfogó táblázat, és ebből ki fog derülni mindannak a cáfolata, amit ön mondott. Hogy egyetlen számsort felolvassak önnek, ami a reálbéreket illeti, ezért elmondom emlékeztetőül a ’98-2002 közöttit is, hátha elfelejtette, mert erre van némi hajlandóság.

Tehát, ha a ’98-2002 közötti számokat nézem, akkor reálbérben a költségvetési szférában 103,5, 105, 100,2, 109,4, amit látunk a reálbér-növekedésben. Nézzük meg, ez 2002-től hogyan néz ki: 121, 112,7; 2004-ben 95, de itt a 13. havi átrakása miatt van ez, merthogy 2005 első hét hónapjában 112,7, ha a 2004-2005-öt átlagában nézem, ez 103,85. Számoljuk ki, hogy reálbérben melyik volt erősebb emelkedés! Az a négy év vagy ez a négy év? De szerintem a közszférában dolgozók ezt pontosan tudják. Mi azt ígértük, hogy az 50 százalékos egyszeri béremelkedés után a közalkalmazottaknál a GDP-nél magasabb béremelés fog történni, ez átlagban a négy esztendőben meg is fog történni.

Azt mondta, hogy az 50 százalékos béremelés forrása a polgári kormány által itt hagyott töltött páncélszekrény volt. Ha meg tetszene nézni, valamelyik táblázatban benne van, hogy milyen államháztartási hiányt tetszettek 2002-ben itt hagyni, az több mint 9 százalék volt. Na ez volt az a töltött páncélszekrény, csak az a baj, hogy hátul üres volt, és már régen elhordták belőle a pénzt. Úgyhogy semmi olyan forrást nem hagytak itt, amiből meg lehetett volna csinálni.

El tetszett felejteni mondani a 2006-os bérajánlás mellé azt az apró, de nem lényegtelen tényt, hogy van egy 4,5 százalékos szeptember 1-jei közalkalmazotti béremelkedés is, ami az idén már a második, mert január 1-jétől volt egy 7,5 százalékos is. A kettő együtt 9 százalékot jelent éves átlagban, és 3 százalék meg áthúzódik 2006-ra.

(16.10)

Ha ahhoz hozzáadja, amit a kormány javasolt, akkor azt fogja látni, hogy 2006-ra 4,5 százalékos béremelkedést javasol a kormány a közalkalmazottaknak, ami teljesen megfelel annak, ami várhatóan a versenyszektor béremelkedése lesz.

Lengyel Zoltán képviselő úrnak szeretném mondani, hogy nem tudom, honnan vette azt az egyedi példát, hogy januárban azt mondták, hogy nincs pénz támogatásra. Ez egyszerűen nem igaz. Most november van, és ha bármelyik kirendeltségükre elmegy, azt fogja tapasztalni, hogy van forrás, van támogatás. Egyébként sose vettünk el a decentralizált pénzekből, pontosan azért, hogy legyen.

Azt mondja Lengyel Zoltán, nem tapasztalják, hogy a megszűnt munkahelyek helyett új munkahelyek jönnek létre. Azt javaslom, üsse fel a jelentést, fogja látni, hogy az elmúlt 30 hónapban mindösszesen 3 hónap volt, amikor a megszűnt munkahelyek száma egy-kétezer fővel meghaladta a létrejöttekét. Egyébiránt átlagosan 17 ezer munkahellyel több jött létre, mint amennyi megszűnt.

Szintén Lengyel Zoltán képviselő úrnak mondanám megismételve, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási támogatására sem a pénzt nem csökkentettük, sem a létszám nem csökkent, és nincs szó a vállalkozások becsapásáról, hanem éppen a vállalkozásokkal való együttműködésről van szó.

Ami pedig az 55 év feletti gazdák nyugdíját illeti: nyilván, aki társadalombiztosítási járulékot fizetett, el tud menni nyugdíjba, úgyhogy nem gondolom, hogy ez ne lenne így.

Rákos Tibor képviselő úr hozzászólására mondanám, lehet, hogy nem pontosan értjük egymást, mert úgy tűnt nekem, mintha ön együtt látná mozogni a multik gazdasági erejét meg a munkaerőpiacon betöltött helyét. De ez nem így van. (Jelzésre:) Akkor ezek szerint nem látjuk másként a dolgot. Arról van ugyanis szó, hogy a részben külföldi vagy teljes egészében külföldi cégek adják a magyar GDP 60 százalékát, az export 80 százalékát, miközben a foglalkoztatásban való szerepük nem éri el a 20 százalékot. Ezért az a finoman kritizált befektetésösztönzés nem feltétlenül csak munkaerő-piaci szempontból történik. Mert lehet, hogy olyan technológia jön, lehet, hogy olyan multiplikatív hatása van, lehet, hogy olyan, az ország számára fontos, a fizetési mérleg egyensúlyát javító tényező, lehet, hogy akkora exportot hoz, ami az export-import egyenleget javítja, tehát sok-sok szempont van, ami miatt ezt használjuk. Azt gondolom, ha abban egyetértünk, hogy nem egymás rovására kell a támogatási rendszereket működtetni, hanem egymás mellett, akkor nem hiszem, hogy vitánk lenne egymással.

A közeljövőben be fogjuk mutatni az Országgyűlésnek a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások vállalkozásfejlesztésével, képzésével, foglalkoztatásösztönzésével, -bővítésével kapcsolatos elgondolásunkat. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot is elkészítettük, néhány héten belül az Országgyűlés asztalára helyezzük.

Pogácsás Tibor képviselő úrnak is azt mondanám, hogy természetesen lehet kérni az állami támogatások bővülését a bővülő foglalkoztatás érdekében, de ismét vissza kell kérdezzek: erre azt javasolja-e a képviselő úr, hogy növeljük az adókat és járulékot? Vagy ha azt javasolja, hogy az adók és járulékok csökkenjenek, akkor bizonyára visszafogottabb forrásbővülést akar javasolni támogatási oldalon.

Nem igaz, hogy a 13. havi bért megszüntette volna a kormány vagy az Országgyűlés. A szabályozásban történt néhány olyan pontatlanság, ami néhány ezer fő számára jelent rossz helyzetet, de ezt korrigálni fogjuk, pontosabban a mostani zárszámadási törvényjavaslatban egy módosító indítvány korrigálja, így aztán senkit semmilyen hátrány nem fog érni a 13. havi fizetés tekintetében.

Befejezésül: köszönöm szépen a szakmai javaslatokat, észrevételeket azoknak, akik mondtak ilyeneket. Az ellenzék számára pedig javaslom újra megfontolni, hogy most végül is mivel ért egyet és mivel nem, hiszen Bernáth Ildikó képviselő asszony azt mondta, hogy nem tudják a jelentést elfogadni. A jelentésben a helyzet van. Lehet, hogy ezzel nem akarnak szembenézni, furcsállom, sajnálom, ha ez lenne mögötte. A számokkal elég nehéz vitatkozni, úgyhogy ha a helyzettel nem értenek egyet, azt persze tudomásul veszem. (Bernáth Ildikó közbeszól.)

A második fejezetben az van, amit megtettünk intézkedést. Ezzel lehet persze vitatkozni, de mint tény, hogy megtettük, a jelentésben benne van; gondolom, nem vitatják el ezeket a cselekvéseket. Lehet ezzel is nem egyetérteni, hogy ezek nem történtek meg, de attól még megtörténtek, hiszen törvénnyel ki vannak hirdetve.

A harmadik fejezetben pedig az van, hogy mit gondolunk a jövőről. Ahhoz meg nem tetszettek viszonyulni. Úgyhogy én azt szeretném kérni, fontolják meg, hogy a szavazáskor nincs-e mód egy olyan közös szándék kialakítására, nevezetesen, hogy néhány kérdésben próbáljuk meg a tennivalókat egymás mellé rakni, és azt mondani, hogy a jövőben a parlamenti patkóban való elhelyezkedéstől függetlenül ezeket és ezeket a tennivalókat látjuk fontosnak. Ha ezt össze tudjuk rakni, akkor azt gondolom, hogy nem elutasítani kell egy ilyen helyzetet bemutató jelentést, hanem együttműködni a további tennivalók tekintetében. Erre kész a kormány.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu