TATAI-TÓTH ANDRÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat vezérszónokaként az MSZP részéről mindenekelőtt nem tehetem meg, hogy nem reagálok néhány mondatban az imént elhangzott ellenzéki véleményre.
Természetesen lehet kiragadni normatívákat a még vita alatt levő költségvetési törvényből, és azokat minősíteni. Szeretném jelezni, hogy folyik a munka, biztosított lesz a művészeti iskolák és más közoktatási intézmények működése is a következő évben, és ismét szeretném elmondani, hogy nem az egyetlen forrás a normatíva, amelyet a magyar állam a gyerekek oktatására fordít.
Az államháztartási összkiadásokat célszerű megvizsgálni, amelyek az állam részéről az oktatásra fordítódnak. Két számot kiemelek. Abban a költségvetésben, amely a 2002. évi eredeti előirányzatra vonatkozott, amelyet még az előző kormányzat hagyott jóvá, 617 milliárd forint államháztartási összkiadás érintette az oktatást. Ez az összeg idén 1217 milliárd, 500 milliárd forinttal, 70 százalékkal több, mint 2002-ben.
Kérdezem én, hogy nagyobb biztonságot, nagyobb garanciát a közoktatásra és általában az oktatási rendszer működésére, mint négy év alatt 70 százalékos állami forrásnövekedést biztosítani, lehetséges-e. Véleményem szerint ez is egy vállalható eredmény, ami nyilván nem a kormányzat, nem a kormányzó pártok, hanem az adófizető magyar polgárok áldozatvállalása, munkája nyomán került az oktatási rendszerbe.
Tehát fölöslegesnek tartom a riogatást, fölöslegesnek tartom az állandó veszélyérzet fölkeltését azokban az emberekben, akik a területen dolgoznak, és akiknek a feladata ma az, hogy a gyerekeinkkel szakszerűen foglalkozzanak, a mi feladatunk pedig, hogy ehhez a feltételeket biztosítsuk, és ezt biztosítani is fogjuk, úgy a költségvetési feltételeket, mint a megfelelő jogszabályi hátteret, amire most szeretnék rátérni.
Abból indulok ki, abból indul ki a szocialista frakció, hogy a kormány száz lépés programja, amely a társadalmi igazságosságot tűzte a zászlajára, a biztonságot tűzte a zászlajára és amelynek eléréséhez bátor lépésekre van szükség, ezt a programot, ezeket a lépéseket, az igazságosság irányába teendő lépéseket a szocialista frakció támogatja.
Kiemelt szerepe van a száz lépés programjában az iskola szerepének, felelősségének a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásában, amely hátrányos helyzet ma Magyarországon két alapvető forrásból ered. Az egyik a gyerekek családi, társadalmi státusa, annak a családnak a műveltsége, munkahelyzete, munkaerő-piaci helyzete, amelybe a gyerek beleszületik. A másik pedig az a település, ahol a család él. Minden vizsgálat arra utal, hogy ez a két körülmény alapvetően befolyásolja, meghatározza a gyerekek lehetőségeit, és az oktatási rendszer, bár önmagában megoldani nem tudja, de köteles az itt keletkező hátrányok csökkentése, felszámolása érdekében különböző feladatokat megoldani.
Ebben a tevékenységben kiemelkedő, mással nem pótolható szerepe van az óvodáknak és az alsó tagozaton végzett munkának. Éppen ezért a száz lépés programjában az a célkitűzés szerepel, hogy ahol csak megoldható és ahol csak lehetséges, az óvoda és az alsó tagozat a gyermekek lakhelyén vagy ahhoz nagyon közel működjön, és a felső tagozatos oktatásban pedig már a szakszerűség, az osztott oktatás, a szakrendszerű oktatás követelményének kell hogy eleget tegyenek az erre kötelezett önkormányzatok.
(9.50)
Nem írjuk elő, hogy milyen formában kell ezt az önkormányzatoknak megoldaniuk, de egy dolog biztos: egyetlenegy iskolafenntartó, egyetlenegy önkormányzat sem engedheti meg magának azt, hogy az illetékességi területén élő gyermekek ne kapjanak a törvényekben és a jogszabályokban előírt színvonalú oktatást és képzést. Ha ezt úgy tudják jobban megoldani, hogy társulásos formában tartják fenn az intézményeiket, akkor úgy oldják meg, ha ezt úgy tudják jobban megoldani, hogy önállóan tartanak fenn intézményt, akkor úgy oldják meg, de az alapvető cél, hogy a gyerekek hozzájussanak ahhoz az oktatáshoz, ahhoz a neveléshez, amelyet minden egyes magyar gyermek számára az alkotmány biztosít, és ettől eltérést nem szabad engedni.
A szakképzés kiemelt jelentőségéről államtitkár úr is szólt, a beterjesztett törvényjavaslatban is ez szerepel. Melyek azok az általános problémák, amelyeket ennek a törvényjavaslatnak segítenie, megoldania kell? Nem mehetünk el a mellett a tapasztalat mellett, amely a szakképző iskolákból érkezik. Én a legfontosabbnak, leggyorsabban megoldandónak azt a feladatot látom, amely a lemorzsolódásból következik. Ugyanis azok a gyerekek, akik bekerülnek ugyan a szakképző iskolákba, de különböző okokból a szakképesítés megszerzése előtt elhagyják az iskolarendszert, jó esetben betanított munkát végezhetnek, napszámos munkát végezhetnek, rosszabb esetben munkanélküliek lesznek. Nyilvánvaló, hogy szembe kell néznünk ezzel a ténnyel, keresni kell az okokat, hogy miért hagyja el a gyerekek egy jelentős része idő előtt az oktatási rendszert. A szakképző iskolák vezetőivel folytatott konzultációból azt a tapasztalatot szűrtük le, hogy sok esetben a 9-10. osztályban szinte csak elméleti képzést nyújtó iskolai elfoglaltságok nem kötik le a gyerekeket, várják már, hogy a szakmával kapcsolatba kerülhessenek, és miután sok esetben nincs türelmük kivárni, hogy ez bekövetkezzék, elhagyják az általános képzést nyújtó szakiskolai évfolyamok során már az iskolát. Mi itt a megoldás? A megoldás az, ha lehetővé tesszük, és erről is szól a száz lépés programja, hogy a gyakorlati oktatás egy bizonyos része, amely összeegyeztethető a különböző nemzetközi és hazai előírásokkal, már a képzés 9-10. évfolyamán is előtérbe kerülhet, tehát nagyobb időkeretet lehet a jövőben majd a gyakorlati képzésre fordítani a 9-10. osztályban is. Ugyanakkor gondoskodni kell azoknak a gyerekeknek a képzéséről is, akik bármilyen ok miatt nem végezték el a 8. osztályt. Erre nyújt lehetőséget a felzárkóztató oktatás, amelynek a rendszere már kidolgozott, tehát megkezdődhet a jövő évben, illetve folytatódhat.
Új elem, hogy a 8. osztályt elvégzett gyerekek közül azok, akik nem vállalkoznak a 9-10. elméleti jellegű évfolyam elvégzésére, szintén bekapcsolódhatnak a felzárkóztató képzésbe, és rövidebb idő alatt juthatnak el a szakképesítés megszerzéséig. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a feltételeknek a biztosítása az iskolák számára külön feladatot jelent, de azt tapasztaltam, hogy a legtöbb szakképző iskola a gyermekek érdekében szívesen vállalja és végzi majd ezeket a többletfeladatokat. A szakképzés zsákutca jellegét meg kell szüntetni, biztosítani kell azt is, hogy a szakképzésbe bekapcsolódó gyerek, ha később tovább kíván tanulni, erre a lehetősége meglegyen.
Összefoglalva tehát, a szakképzési törvény módosításának a gyermekek, fiatalok szándékát, boldogulását kell szolgálnia, ugyanakkor össze kell hogy kapcsolódjon a társadalom igényével, a gazdaság, a piac igényével. Tehát lehetőleg olyan szakmai tudáshoz, olyan szakképzettséghez kell hozzájuttatnunk a gyermekeinket, amelyek birtokában munkát is találnak és megélhetéshez is jutnak. A közoktatás területén minden felmérés azt igazolja, hogy az alapkészségek, az írás, olvasás, szövegértés, számolás fejlődése, ennek a kialakulása nélkül nincsen továbbtanulás. Az iskolában eredménytelenül ott lévő gyermekek helyzete ezt igazolja. Aki az alapkészségek birtokában van, az gyakorlatilag sok mindenre megtanítható, csaknem minden szükséges ismeretet el tud sajátítani; akinek az alapkészségek ismeretével van gondja, az pedig gyakorlatilag sikertelen az iskolában, és nem tudja elsajátítani azokat az ismereteket, amelyek a továbbhaladáshoz, egy szakma megszerzéséhez, a továbbtanuláshoz szükségesek. Erre már korábban javaslatot tettünk, hogy az alapkészségek fejlődésének az úgynevezett hozzáadott érték szerinti mérése bekerüljön az oktatási rendszerbe. Erre először ebben a tanévben a 10 éves korban, tehát a 4. osztály, majd a 6., 8. és a 10. osztály végén kerül sor. Így pontosabb képet kapunk arról, hogy vajon minden egyes magyar gyermek 10 éves korára hozzájut-e ezekhez az alapismeretekhez, az alapkészségek kialakításában eredményesen dolgozik-e az iskola, majd 12, 14, 16 éves korban pedig látjuk, hogy a fejlődése hogyan alakul. Itt figyelembe kell venni, hogy milyen társadalmi, milyen szociális környezetből érkezik a gyermek az iskolába, és a mércét ehhez kell igazítani.
A szabad iskolaválasztásról beszélt az államtitkár úr. A szabad iskolaválasztás joga fennmarad, ugyanakkor ügyelnünk kell arra a pedagógiai tapasztalatra is, hogy az elkülönítetten nevelődő gyermekek fejlődése sem akkor nem egészséges, ha az úgynevezett elit gyermekeket neveljük külön osztályokban, és akkor sem hoz jó eredményt, ha a hátrányos helyzetű gyermekeket különítjük el. Éppen ezért megfelelő pedagógiai, szakmai és törvényi figyelmet kell a szegregáció megelőzésére fordítani. Ehhez egy lépést jelent a törvényjavaslatba beiktatott szabályozás, nevezetesen hogy bizonyos körzetekből az adott iskola köteles felvenni minden gyermeket, a hátrányos helyzetűt is, ugyanakkor el kell mondani, hogy önmagában a körzethatárok kijelölése nem lesz elegendő. Számos tapasztalatunk van arra, hogy több párhuzamos osztállyal működő iskolában iskolán belül is kialakul a szegregáció. Hiába húzzuk meg tehát a körzethatárokat, ha a szegregáció iskolán belül megvalósul. Ismert dolgok ezek, A osztályban különböző tagozatok működnek, oda kerülnek a legtehetségesebbnek tartott gyerekek, mondom én, hogy a legjobb társadalmi háttérrel érkező gyerekek, a B osztályba a középosztályból érkezett gyerekek, és mondjuk, a C osztályba a leghátrányosabb helyzetből érkező gyerekek. S miután az ő szüleik a legkevésbé képesek érdekérvényesítésre, sok esetben - ugye, mi, pedagógusok sem vagyunk egyformák - nem a legeredményesebben dolgozó pedagógusok, hogy finoman fejezzem ki magam, tanítják a leghátrányosabb helyzetűekből szerveződő osztályokat. Ezeket a körülményeket is figyelembe kell venni az iskolák munkájának a megszervezésekor.
Erős a meggyőződésem, hogy a gyermekek, minden egyes gyermek érdekét szolgálja, ha megfelelő pedagógiai körültekintéssel, megfelelő feltételekkel, nem elkülönítve neveljük a különböző társadalmi körülmények közül érkező gyerekeket az iskolában, és nem elkülönítve neveljük azokat a sérült, valamilyen mértékben sérült gyermekeket, akik együtt nevelhetők a többiekkel. Ezekre is tartalmaz megfelelő garanciákat a beterjesztett törvényjavaslat.
A szakképzési törvényből a tananyagegységek, a modulok szerepét szeretném én is kiemelni. A modultérkép kötelező elkészítése nyomán jó lehetőséget kapnak a gyerekek, később a felnőttek az átképzésre, a továbbképzésre, jól szolgálja ez az új szakmák elsajátítását, hiszen viszonylag rövid idő alatt néhány új tananyagegység, néhány modul felvételével, elsajátításával új szakmát szerezhetnek, tehát alkalmazkodni tudnak majd a fiatalok a piac igényeihez, a társadalom igényeihez.
(10.00)
Szeretném még kiemelni a tanulószerződések szabályozását a szakképzési törvényből, a pályakövetést, amely nagyon fontos annak a megítélése szempontjából, hogy a szakképző iskola vajon valóban olyan szakmára készíti-e fel a gyerekeket, amivel nemcsak szakmához jutnak, hanem el is tudnak helyezkedni, tehát amire a munkaerőpiac igényt tart.
Nem lesz egyszerű ez a feladat, ugyanakkor az úgynevezett szakmai tanácsadó testületek bevonása a képzés előkészítésébe, a képzésirányok meghatározásába segítséget ad ahhoz, hogy a szakképző iskola ne utólag tudja csak meg a piac szereplőitől, hogy miért nem ilyen, miért nem olyan, miért nem amolyan szakembereket bocsátottatok ki, hanem a képzés megszervezésekor a piac szereplőinek már lehetősége lesz megfogalmazni azt az igényt, hogy az ő felfogásuk szerint vagy az általuk működtetett üzemekben, gyárakban két-három-négy év múlva milyen szakemberekre lesz szükség.
Néhány szót még szeretnék szólni a többcélú kistérségi társulásokban elvégzendő közoktatási feladatokról. A törvény ezen a területen is végrehajtja azokat a változtatásokat, amelyek megfelelő alapot teremtenek a többcélú kistérségi társulások számára a települési önkormányzatok kötelező feladataiban való részvételre és a megyei kötelező feladatok átvállalására is.
Amellett, ahogy a bevezetőmben mondtam, mindenkor a gyermekek érdeke kell hogy elsődleges legyen, nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy a gyerek érdekei ne sérüljenek, megfelelő iskolai környezetet is kell tudni teremteni. Tehát nem biztos, hogy az szolgálja a gyermek érdekét, ha 3-4 fős osztályban, kongó osztálytermekben, megfelelő iskolai légkör nélkül neveljük, tehát mindenképpen követelmény a megfelelő iskolai környezet kialakítása is amellett, hogy a szakmai feltételeknek eleget kell tenni.
A törvényjavaslat foglalkozik az ellenőrzés problémakörével is, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont jogosítványainak a pontosításával. Ehhez a paragrafushoz módosító javaslatot fogok előterjeszteni. Szeretném, ha a törvény világossá tenné azt is, hogy abban az esetben, ha bármely iskolafenntartó a gyermekek címén igénybe vesz állami támogatást, akkor e mögött az állami támogatás mögött az a munka is megjelenjen, azt a szolgáltatást is megkapja a gyermek, amiért az iskolafenntartó az adott állami támogatást igénybe vette. Ha ez a munka elmarad, akkor joga legyen az országos vizsgaközpontnak a normatíva akár azonnali megszüntetésére is kezdeményezést tenni abban az esetben, ha abban az intézményben nem végzik el azt a feladatot, amelyre a támogatást igénybe vették. Ezt a javaslatomat az általános vita lezárásáig elő fogom terjeszteni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a figyelmüket, és kérem, hogy a megvitatás után a beterjesztett törvénycsomagot támogassák szavazataikkal.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés