DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Képviselő Úr! Lehet ilyet mondani, hogy nem úgy van, ahogy én mondtam, de én itt felsoroltam összegeket, számokat, bemutattam, hogy a 2006-os költségvetésben 10 százalékos növekmény van a diáksport támogatására, és egyéb konkrét számokat is mondtam.

De hadd tegyem még hozzá, hogy a napokban elfogadásra kerülő nemzeti sportstratégia egyik kiemelt célkitűzése az iskoláskorú gyerekek tanórán belüli és kívüli mindennapos testmozgásának biztosítása. Van még a kormányon belül egyeztetnivaló, mert még nincs teljes egyetértés a kormány egyes tárcái között. Szeretnénk a lehető legjobb módon megteremteni a sportstratégiában annak a feltételeit, hogy a gyerekek mindennapos testmozgása garantált legyen.

És egy fontos programra is szeretném felhívni a figyelmet, ami egy most megvalósítás alatt lévő program, ez a kistérségi tornatermek és tanuszodák létesítése (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Négy éve építitek!), ami ugyancsak azt szolgálja, hogy a gyerekek mindennapos mozgásának feltételrendszerét biztosítsuk önkormányzati (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és kormányzati támogatással.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu