DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Sok érdemi kérdésben feltehetően, ha nem ebben az időpontban tárgyalnánk ezt az ügyet, talán érdemes lenne részletesebb vitába is belemenni. Én azt az álláspontot képviselem, hogy szerencsére lokális feladatokat céloz meg ez a törvényjavaslat, és nem a levéltárügy egészének rendezésére törekszik. Ma, úgy vélem, nincs olyan állapotban a magyar közigazgatás, a területi önkormányzati rendszer, hogy el lehetne szerencsésen dönteni, hogy a levéltárügyet hogyan kell területi értelemben vagy önkormányzati kontra állami levéltári értelemben differenciálni.
A magyar levéltárügy ma alapjában véve arra a struktúrára épül, amely a totálisan államosított rendszerben alakult ki, a területi levéltárak, amelyek formálisan önkormányzati levéltárak, számos olyan iratot őriznek, amelyeknek nincs közük az önkormányzatokhoz, hanem például az önkormányzatok területén működő egykori szövetkezetek és állami vállalatok iratai is ezekbe a területi levéltárakba kerülnek. Nem szeretnék ebbe a kérdésbe belemenni, szerencsére ez a törvényjavaslat nem célozza meg ennek az ügynek a rendezését.
Két ügy kezelését célozza meg, és abban talán van valami, amit elsősorban Lezsák képviselő úr hangoztatott, hogy kérdéses, hogy az anyagi feltételek mennyire állnak rendelkezésre a megcélzott területek működtetésére, de teoretikus értelemben két területen kíván, ha tetszik, rendet teremteni ez a javaslat. Az egyik a modern elektronikus adathordozók levéltári fogalomrendszerbe és levéltári rendszerbe való beépítése, a másik pedig az iratkezelés szakmai irányításának kérdése.
Ami az elsőt illeti, természetesen - hogy is mondjam - az az aktuálisabb ügy. Ebben a pillanatban, azt hiszem, egyedül én vagyok itt a Házban, aki levéltárosként tevékenykedett. Amikor levéltáros voltam a '70-es évek elején, akkor a levéltári szakma egy tekintélyes vezetője megpróbált terminológiai szótárt készíteni a levéltárügy számára. Akkor még abból indult ki, hogy irat az, vagy levéltári anyag az, ami írásban van, ez a központi feltételezés. Minden egyéb dolgot ehhez próbált igazítani. A kiinduló helyzet természetesen a kézzel írott irat, hiszen egészen a XIX. század végéig alapjában véve kézzel írtak az emberek. Géppel csak később írtak, most a nyomtatást nem nézzük, hiszen az nem levéltári anyag alapjában véve.
Ez az egykori, nagy tekintélyű kollégám a múlt évszázad '60-as éveinek végén kialakult helyzetet úgy próbálta leírni, hogy vannak füllel olvasható iratok is, gondolva arra, hogy akkor már hangfelvételek is kerültek a levéltárakba. A mai helyzet, mint arról az imént Mécs Imre képviselőtársam beszélt, alapvetően más. Ma a levéltáraknak azzal a problémával kell megbirkózniuk, illetve a közigazgatásnak azzal a problémával kell megbirkózni, hogy vannak olyan iratjellegű vagy hagyományosan iratjellegűnek tekintett információk, amelyek kinyomtatva soha nem jelennek már meg, csak elektronikus formában léteznek.
Ezeken az információrendszereken keresztül egyre több információ keletkezik. Mint a törvényjavaslat figyelmes olvasója számára kitűnik, a javaslat arról próbál gondoskodni, hogy ne legyen, szűnjön meg az az előírás, hogy csak fizikai értelemben kézzelfogható anyagot tekintenek az eddigi gyakorlat szerint levéltári anyagnak, elektronikus formában is el lehessen juttatni a levéltárakba az elektronikus úton keletkezett információkat, aminek természetesen befogadó feltétele az, hogy ezek az információk a levéltárakban hozzáférhetőek legyenek.
(0.40)
Én tehát nagy jelentőségű dolognak gondolom azt, hogy pontosan tizenöt évvel az első internetes honlap világban történt megjelenése után eljut a magyar jogalkotás abba a stádiumba, hogy figyelembe veszi, hogy a közigazgatás egészében, a hétköznapi életben ma milyen jelentősége van az elektronikus információs úton keletkező, hagyományos értelemben vett iratoknak, és ezekre fogalmi értelemben és technikai értelemben - a jogot értem itt a technikán - megpróbálja a magyar levéltárügyet felkészíteni.
A helyzet nem olyan rossz, mint ahogy Lezsák képviselő úr felszólalásából talán kitűnhetett. Nem szeretnék a levéltárügy sok-sok részletére kitérni. Természetesen nem az anyagi helyzetre gondolok, az valóban meglehetősen drámai - én magam is nyújtottam be a költségvetési törvényhez módosító indítványt a közgyűjtemények helyzetének javítására -, de annyiban a helyzet nem drámai, hogy az irattermelés - a levéltárosok így nevezik - egészének felügyelete eddig is biztosítva volt. Azok a visszásságok, amelyeket Lezsák képviselő úr említett, nem a törvények betartásával jöhetnek létre, hanem éppen a törvények megsértésével. Tehát ezen a területen nincs joghézag, a magyar levéltárügyet, illetve iratkezelési rendszert felügyelő levéltárosok elvben az egész magyar irattermelést eddig is felügyelték. Az más kérdés, hogy az elmúlt tizenöt év radikális átalakulásai, vállalatok, intézmények megszűnése következtében természetesen nagyon sok minden kikerült az egész intézményrendszerből, de egyébként csak törvény sértésével fordulhat elő olyasmi, amiről Lezsák képviselő úr beszélt. Tehát eddig is a helyzet magaslatán állt a levéltárosszakma, felügyelte az irattermelést. Még egyszer mondom, az más kérdés, hogy a változások következtében sok minden kikerült abból a képből, amit az illetékesek láthattak.
Szerintem az, amit a törvényjavaslat megcéloz, helyes; helyes az, hogy lokálisra szabja a feladatát. Természetesen a gyakorlaton nagyon sok múlik. Én azzal is egyetértek, hogy nem kíván a részletekbe belemenni ez a törvénymódosító javaslat, nem az a feladata, hogy minden részletkérdést alapvető elemeiben szabályozzon. Itt az a cél - ha jól értem a szándékot -, hogy egyrészt, még egyszer mondom, a modern információhordozók levéltári rendszerbe való beemelését biztosítsa a törvényjavaslat, másrészt pedig kijelölje azt a lehetőséget, hogy az iratkezelés szakmai irányítása váljék külön a levéltárügy kulturális tárca általi irányításától, hiszen ez a legtöbb országban különválik. Nálunk abból meglehetősen sok hátrány adódott, hogy a történeti értelemben fontosnak tekintett levéltári anyagot jelentő iratok mellett ugyanazon apparátus próbálta az iratkezelési rendszereket is felügyelni.
Ennyiben tehát a törvényjavaslat helyes és jó. Azok a feladatok, amelyekről részben költségvetési szempontokat, részben levéltári intézményrendszert említve képviselőtársaim beszéltek, nem ennek a törvényjavaslatnak a megcélzott feladatkörébe tartoznak, és én ezt helyesnek tartom, úgyhogy támogatom a javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés