HERBÁLY IMRE, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság november 9-ei ülésén tárgyalta az előttünk lévő előterjesztést.

E rövid lélegzetű törvényjavaslatot élénk vita követte. A támogató képviselők elsősorban azért tudták támogatni a törvényjavaslatot, mert ez az agrárágazatban dolgozók érdekeit, munkájuk megkönnyítését szolgálja, illetve a rendezetlen ügyek rendezését kívánja rendezni és szabályozni. Az ellenzők helyenként indokolatlannak, máshol pedig haszontalannak tartották a szabályozást; nyilván ezt ők majd az indokolásukban el fogják mondani, hogy miért.

Mi is úgy láttuk, hogy a törvényjavaslatot szükséges egy-két helyen módosítani, másrészt pontosítani. Mindezek ellenére és mindezek mellett 12 támogató és 6 ellenszavazat ellenében bizottságunk alkalmasnak találta általános vitára.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu