KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Kis Zoltán képviselőtársam felszólalására szeretnék reagálni. A borral kapcsolatban tette fel a kérdést, és nem értette, hogy miért vetette fel Farkas képviselőtársam, amit felvetett. Ha megengeded, felolvasom a petíció szövegét, amit a HNT, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa küldött a miniszter úrnak a pénzhiánnyal kapcsolatban. Pénzügyi forráshiányban szenvednek, és a hiány miatt az EU-s jelentésekhez szükséges feladatot szervezetük az év folyamán nem tudja ellátni, sőt az is előfordulhat, hogy kénytelenek lesznek a tevékenységüket felfüggeszteni. Nem kérünk mást, mint ami a szőlő- és bortermelőket alapvetően megilleti. Nem az adófizetők pénzéből, hanem a szőlő- és bortermelők befizetéseiből származó források ésszerű felhasználására korlátozódnak javaslataink.ö
Farkas képviselőtársam tehát azt vetette fel, hogy nem biztos, hogy ez az arány és ez a felosztás a jó, és lehet, hogy másoknak is kellett volna ebből a pénzből juttatni. Ez az aggályunk ezzel kapcsolatban. Amúgy meg egyetértek veled.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés