TÓBIÁS JÓZSEF, a társadalmi szervezetek bizottsága előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Október 26-án tartotta ülését a társadalmi szervezetek bizottsága, és egyhangú döntéssel általános vitára alkalmasnak találta a lobbitörvényről szóló előterjesztést, törvényjavaslatot.

A kisebbségi vélemény elhangzása kapcsán szeretném elmondani, hogy a bizottságnak mind az ellenzéki, mint a kormánypárti képviselői egyetértenek abban, hogy ez a törvénytervezet nem csorbítja, nem gyengíti a társadalmi szervezetek érdekérvényesítő képességét, hiszen a kormány előterjesztésében rövidesen szintén tárgyalni fogja a parlament a jogalkotás nyilvánosságáról szóló törvénytervezetet is, amely mint egy másik elem, rendezni kívánja, hogy a nyílt jogalkotás tekintetében a szakmai érdek-képviseleti szervezetek mind a mai napig elkülönülnek a gazdasági érdeket képviselő, megbízás alapján működő szervezetek munkájától.

Két olyan cél fogalmazódott meg, amelyet mindenféleképpen rögzíteni kell. Az egyik, hogy egy ország demokratikus berendezkedésének többféle jelzője van, ebből az egyik talán a nyilvánosság hatásfoka és minősége. A döntéshozóknak a döntéseik meghozatalakor a mögötte lévő érdekek felszínre kerülése segíti a nyilvánosság bevonását a társadalmi folyamatok változását, alakulását formáló döntésekbe. Amely döntések megszületnek, ezek bizonyos értelemben, hogy úgy mondjam, ma még kerülik a nyilvánosság jelenlétét.

Ezért fontos az, hogy a társadalmi szervezetek bizottsága támogatta ezt, mert maga is úgy gondolja, hogy egy ilyen döntés, amely nemcsak a nyilvánosságot, hanem azt az eljárási szabályzatot, azt a normarendszert és azt a ma meglévő tanácsadói tevékenységet igyekszik láthatóvá tenni, mindenféleképpen csak segítheti a döntések mögött lévő érdekek nyilvánosságát, és segítheti a szakmai civil szervezeteknek azt a munkáját, amelyet a saját társadalmi-szakmai csoportjaik érdekében végeznek el.

Ezért a bizottság egyhangúlag támogatta a tervezet általános vitára bocsátását. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu