DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény módosításával olyan téma kerül elénk, ami jelenthet sokat is meg keveset is, attól függően - mondhatnám, majdnem bántóan leegyszerűsítve -, hogy mit hozunk ki belőle, a kormány és az Országgyűlés. Mi, az Országgyűlés itt olyan lehetőséget látunk, ami lehet egy törvénymódosítás, mint ahogy az majdnem a mesterségünk, hogy hozunk törvényeket, néha sikeresebbeket, néha kevésbé, aztán azokat adjusztáljuk. Most az előttünk lévő törvény lehetőségei többet jelenthetnek, mint egy felületes, gyors kedd esti, délutáni nézelődés és beszélgetés róla. Miért?

Azt szeretném hangsúlyozni, tisztelt Országgyűlés, hogy itt a társadalom, a gazdaság potenciáljának növekedéséről gondolkozhatunk, és törvényt hozhatunk e tekintetben. Van, aki azt gondolhatná, hogy itt egy másik szociális igazgatásról van szó, úgy, hogy gondoskodunk emberekről, mert az illik, és az a társadalmi felelősség, a jó morál és a jó etika része. Úgy van, természetes, csináljuk, azonban én azt szeretném idehozni, és azt tanácsolom, hogy gondolkozzunk a téma gazdasági, gazdaságpolitikai megközelítéséről. Lehetősége van a törvényhozásnak, a kormányzásnak, a társadalomnak, a gazdaságnak - használhatok különböző fogalmakat - arra, hogy az ország termelőképességét, teljesítményeit növeljük, úgy növeljük, olyanképpen növeljük, hogy közben szociális érzékenységünket gyakoroljuk. Jónak lenni úgy a hátrányos helyzetű személlyel szemben, különösen a halmozottan hátrányos személy irányába, hogy valami filantrópiai és jótékonysági oldalról nézzük, természetes, jó; én azt szeretném hangsúlyozni, azt hangsúlyozom, hogy az nem elegendő, nekünk erre ennél többre van lehetőségünk. Tudjuk, miniszter asszony jól tudja, magam jól tudom, és sokan közülünk és az országból bizonyára sok-sok ember tudja, mert vagy gondoltunk rá, vagy láttuk, tapasztaltuk ebben az országban és szerte a világban, láttuk azt, hogy vannak ennél optimálisabb megoldások. Nemcsak úgy lehet jót tenni a rászoruló emberrel, hogy gondoskodunk róla, hogy legyen leves és kenyér az asztalán és fedél a feje fölött, hogy emberhez méltó életet élhessen. Hanem úgy is - sőt, az a kívánatosabb -, hogy olyan helyzetbe hozzuk vagy segítsük olyan helyzetbe kerülnie annak a személynek, hogy ő maga képes legyen részben vagy akár teljesen megtermelni azokat a javakat, amelyek az ő életének eredményesebb és boldogabb folytatásához szükségesek. Bizonyára nem mondok azzal nagy bölcsességet, ha mégis kifejezem: az a korlátozott ember, aki rászorul, és elfogad segítséget, az megél, de sokkal jobban élne, sokkal jobban érezné magát, hogyha ő maga megkeresné, megteremtené életszükségleteinek részét kisebb, nagyobb, esetleg teljes mértékben.

(16.20)

Nos, erre gondolok én. Amikor olvasom az előttünk lévő törvényjavaslatban a 38. §-t, erre utalás van és néhány igen jó kifejezés is. A 38. § arról szól, hogy az ellátottak szociális intézményen belüli foglalkoztatása, és több bekezdés fölsorolja, majd pedig a részletes indoklásban szó van arról, hogy a megváltozott munkaképességű személyek hogyan is élnek majd, és az ő életük költségeihez hogyan járul hozzá a társadalom, mennyi is az, és mi váratik el. Itt van nekem aláhúzott megjegyzésem, hogy bizony azok a szervezetek, amelyek itt szerepelnek, többet tehetnének, ha tudják, hogy mi is az, amit tegyenek, mi a társadalom elvárása tőlük. Vannak olyan intézmények, amelyek jók, mert szeretnek jók lenni. De hogy az a jó szándék és jót tevés milyen eredménnyel jár, nagymértékben attól is függ, hogy mennyire fölkészültek erre, és hogy kommunikálják ezt a szándékot a felé a személy és személyek felé, akiknek a szociális ellátására van szükség.

Nem helyénvaló az, amikor a kormányzat e tekintetben bizony fösvény és visszafog forrásokat, amelyek nemcsak szociális gondolkozású forintelköltések lennének, hanem befektetés, beruházás, invesztíció. Tetszik hallani a szavakat: beruházás, befektetés, invesztíció. Nem röstellem kimondani, hogy akkor, amikor szociális igazgatásról és szociális ellátásokról van szó, hogy a jól elköltött költségvetési forint egyben beruházás is. Az a személy, aki jövő héttől vagy jövő évtől fogva termelékennyé válik, ha csak részben is, ha csak nagyon egyszerű munka végzésében is, akkor is az termést, termelést jelent.

Gondolok a példákra, és ezt hiányolom az előttünk lévő okmányból, törvényjavaslatból; hogy a hátrányos helyzetű személy szedhetne eperfa-, szederfalevelet és selyemhernyókat táplálhatna vele, és abból selyem lesz, vagy gondolok arra, hogy gyógyfüveket szedhetne, vagy gondolok arra, hogy vethetne, ültethetne azon az ezer meg ezer hektáron, amelyek ott vannak ugaron, parlagon és parlagfű terem csupán rajta, aminek az eltávolítása pénzbe kerül, de ha ennek a munkálása, az ezzel való foglalkozás nem kíván összetett, komplikált, komputerrel működtetett mezőgazdasági gépeket és kémiai, mérnöki tudományt, hanem nagyon egyszerű tradicionális foglalkoztatást, amit a korlátozott képességű személy is képes végezni, és ha lehetővé válik számára, hogy végezze, akkor boldogabb lesz, és jobban érzi magát. Tehát a személy is jobban érzi magát, azok az embercsoportok is, a családjuk is, az egész falu közössége, ugyanakkor - most már megint a közgazdaság-politika nyelvét használom - emelkedik a GDP, több termék termelődik, ami sok mindenhez hozzájárul, versenyképességünkhöz, adóalaphoz.

Tehát jó volna, ha a kormány, amikor ezzel a témával foglalkozik, olyan számításokat hozna az Országgyűlés elé, hogy mit is jelent ez, mennyi költséget, mennyi költségvetési terhet, és ennek kapcsán milyen bevételek keletkezhetnek - mert keletkeznek. Nem arról van szó, hogy ezt kitaláljuk, mert erre van bőven példa szerte a világban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Elmulasztottam a másik fontos témámat, amit szándékoztam említeni, hogy hogyan is mulasztja vagy téveszti el ez a törvényhozás az egyházi intézményekkel való foglalkozást. Elnök úr, lehetséges nekem még egyszer szót kérni a mai nap folyamán?

Forrás: parlament.hu