ÉKES JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Mint ahogy képviselőtársam mondta és jelezte, 11 igen és 6 tartózkodás mellett foglalt állást a bizottság ebben a kérdésben. És talán itt szeretnék az előző nemzeti fejlesztési tervvel kapcsolatos vitára is visszautalni: nem nemzeti minimumokban kellene az országnak gondolkodni, hanem alapvető értékekben és alapvető érdekekben megállapodni.
(12.40)
Így talán érdemes lenne főleg a közigazgatás struktúraváltására a regionális területfejlesztési törvény; államigazgatási hatósági rendszerek, valamint a kormány jelenlegi struktúráinak átalakításával kellene kezdeni valóban azt a lépést, amely egy területfejlesztési koncepcióval kapcsolatosan mint alapvető érték és érdek az ország és a nemzet számára nagyon fontos lenne.
A nemzeti fejlesztési tervnél is felmerült a kérdés, hogy milyen jövőképet akar az ország, milyen víziót szeretnénk hosszú távon az állampolgárok számára biztosítani. A nemzeti fejlesztési terv és maga a területfejlesztési koncepció esetében is számos területen vannak eltérések, hisz kiemelten kezel bizonyos városokat a nemzeti fejlesztési terv; így feltenném a kérdést, mi lesz Győrrel, Szombathellyel, Székesfehérvárral, Kecskeméttel, Nyíregyházával, tehát számos olyan kérdést kell feltenni, amire valóban a nemzeti fejlesztési tervnek és a területfejlesztési koncepciónak is választ és megnyugtató lépéseket kell tudnia biztosítani. Azért is kérdezem, hogy milyen országot akarunk: agrár, ipari, tudomány; a tudomány, kultúra fellegvárát akarjuk kiépíteni? Ehhez milyen intézményrendszereket kívánunk párosítani? Hogyan kívánjuk azt működtetni? Hogy kívánjuk a decentralizáció elvét megvalósítani?
Kezemben van a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács egyik levele, amelyben zokon veszi, hogy a 2006. évi költségvetésben arra nem lesz forrás, amelyet a költségvetés előirányoz számukra, hogy a múlt évben és ez évben meghozott CÉDA- és TEKI-döntéseket, amelyek áthúzódnak a 2006-os, 2007-es és 2008-as évekre, finanszírozni tudják. Ha tehát alapvető kérdésekben a magyar parlament, a magyar parlamentben működő pártok és a Nemzeti Fórum képviselőcsoportjai nem találnak közös nevezőt, akkor nagyon nehéz akár a nemzeti fejlesztési tervet az Európai Unión belül is elfogadtatni, és magát a területfejlesztési koncepciót egy olyan állapotba hozni, hogy a kettő köszönő viszonyban legyen egymással, és valóban, Magyarország hosszú távú stratégiai érdekeit tudja szolgálni, hisz a nemzeti fejlesztési tervben is felsorakoztatta miniszter úr a versenyképesség kérdését. Mihez képest? Milyen szerepünk van a globalizáció területén? Milyen hatásai vannak Magyarországra egyáltalán, egy adott térségre, egy adott régióra? Ezeket a kérdésköröket is kellene magában a fejlesztési tervben, koncepcióban megfogalmazni, és valahogy a nemzeti fejlesztési tervben is ezekre kellene egy szoros, összefüggő, olyan folyamatot elindítani, ami valóban mindenki számára kellő választ ad.
Mit csinálunk a vidékfejlesztéssel egyáltalán? Hogy próbáljuk meg magában a fejlesztési koncepcióban ezt úgy erősíteni, hogy valóban választ tudjunk adni a vidéken élő állampolgárok számára is, hisz a mai napon is elhangzott, hogy ma Magyarországon 3002, tízezer fő alatti településsel rendelkezünk. Milyen válaszokat kívánunk az ott élő emberek, állampolgárok számára, magából a fejlesztési tervből, fejlesztési koncepcióból részükre biztosítani és megvalósítani? Milyen forráseszközökkel próbáljuk ezeket rendezni?
Én még egyszer kihangsúlyozom, hogy addig, amíg a magyar parlament nem képes a közigazgatási, regionális területfejlesztési, államigazgatási hatósági és kormányzati struktúrák átalakítására, addig, úgy érzem, rengeteg koncepciót leteszünk az ország asztalára, próbálunk egyfajta mézesmadzagot az állampolgárok orra előtt is elhúzni, hitetve és talán hitegetve őket azzal, hogy 2013-ig majd 13 000 milliárd forintot leszünk képesek felhasználni. De én tartok attól, hogy addig, amíg ezeket a döntéseket nem hozzuk meg, addig nem tudjuk azt a struktúrát kialakítani, ami valóban a nemzet felemelkedését és hosszú távú felemelkedését tudná szolgálni, akár határon belül, akár határon kívül is.
Én tehát szeretném mindenképpen azt kérni, hogy ebben legyen egy szoros többpárti egyeztetés, és valóban próbáljuk megtalálni azokat a helyes érveket, és talán egymásra is úgy odafigyelni, hogy valóban abból egy hosszú távú nemzeti fejlesztési és területfejlesztési koncepció úgy tudjon kialakulni, hogy az az össznemzet javát tudja szolgálni. Ebben maximálisan partnerek vagyunk a Nemzeti Fórum részéről is, hogyha a kormány ezt igényli, és megpróbálja igénybe venni. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés