KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy soha nem lett volna haladás a világban, hogyha nem lettek volna reformértékű gondolatok, és nem lettek volna mindig, minden korban olyan újítók és olyan új gondolkodók, akik képesek voltak kitalálni bizonyos új dolgokat; most történetesen éppen a magyar egészségügyben ilyen az irányított betegellátási rendszer. Ezek az új dolgok mindig, minden korban váltottak ki vitákat, ez teljesen természetes, így természetes az is, hogy az úgynevezett irányított betegellátási rendszer is vált ki vitákat, hiszen ebben a megkövesedett, megcsontosodott magyar egészségügyben ez egy rendkívül új szellemű, új léptékű dolog volt. Elmondta az államtitkár asszony, hogy lezárult a modellkísérlet, és csak és kizárólag azok a dolgok kerültek be most a törvényjavaslatba, amelyek kiterjeszthetők, és amelyek rendszerbe illeszthető módon és jogszabályi, törvényi szintre emelhetővé váltak.
Nem gondolom azt, Csáky képviselő úr, hogy ki kellene venni ebből a törvényjavaslatból azt, hogy kistérségi szinten - összhangban egyébként az önkormányzatok ellátási felelősségével és a többcélú kistérségi társulásoknál megfogalmazott elvekkel - ki kellene vennünk azt, hogy ilyen módon szervezhessenek egészségügyi ellátást; nem gondolom, képviselő úr, mint ahogy azt sem gondolom, hogy annak idején, amikor az otthoni szakápolást hívták tetemre, és külön parlamenti bizottságot állítottak fel azért, hogy elmondják, hogy az mennyire rossz.
Mára megérett az idő, és ma az Állami Számvevőszék minden évben megdicséri a rendszert, és azt mondja, hogy tovább kellene fejleszteni, és ki kellene teljesíteni, akkor, amikor 99 százalékban magánvállalkozások nyújtják az otthoni szakápolást. Úgy látom, hogy erre a sorsra fog jutni az irányított betegellátási modellkísérlet is; a sok vitával együtt, de valahol mégiscsak elindult egy megváltoztatása az egészségügyi ellátórendszernek.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés