DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, Borsabányán, a borsabányai bányavállalat raktározójából 25-én reggel 8 órakor - információink szerint - mintegy másfél köbméter ciánnal és rézzel szennyezett anyag került a Visó patakba, amiről a magyar hatóságot a román szervek 27-én 11 órakor értesítették. Tehát a tegnapi nap folyamán kaptunk erről értesítést, és az értesítés után azonnal intézkedtünk annak érdekében, hogy egyrészt fölmérjük, hogy körülbelül mikor érkezik a magyar határra, Tiszabecsre ez a szennyezés, illetve, hogy kellő módon tudjuk fogadni, amennyiben megérkezik a szennyezés.
Ez azt jelentette, hogy a mai nap reggel hét órától - valószínűsítettük a számítások alapján, hogy körülbelül 8 és 10 óra között éri el a magyar határt a szennyezés - figyelőszolgálatot állítottunk föl, és félóránként 7 órától mintavételezési és gyorstesztelést, valamint laboratóriumi vizsgálatokat végzünk. Ezen túlmenően természetesen felvettük a román hatóságokkal a kapcsolatot azonnal, valamint az ukrán hatóságokkal is, és tőlük is kértünk információt.
A ma délutáni eredmények alapján azt tudom jelenteni, hogy a Tisza vizében ciánból, illetve rézből 2 usque 3 mikrogramm/liter mennyiséget regisztráltak hatósági laboratóriumaink. Tudni kell ehhez, hogy ennek a megengedett értéke 50 mikrogramm/litert jelent. Az 50 mikrogrammnak a 2-3 az egytizedét sem jelenti, és ez az 50 mikrogramm ivóvízre van megállapítva, az uniós előírásoknak megfelelően, ezt alkalmazzuk Magyarországon is.
Talán összehasonlításul legyen szabad megemlíteni azt, hogy 2000-ben, amikor a ciánkatasztrófa volt, akkor ennek az értéknek csúcsidőben az ezerszeresét, a megengedett határnak közel ezerszeresét mértük, illetve átlagban pedig több mint kétszázszorosát mértük - de majd folytatom az egy percben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés