ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor csatlakozni készültünk az Európai Unióhoz, abban a reményben tettük, hogy élelmiszer-ipari termékeinkkel meghódíthatjuk a többi ország piacát. Jogosan bizakodhattunk ebben, hiszen több évszázados hagyományaink is erre predesztináltak bennünket, és külföldi útjainkon tapasztalhattuk, hogy a magyar termékeknél kevésbé ízletes, gusztusos árucikkeket kínálnak jóval magasabb áron. Azonban a helyzet jelenleg úgy áll, hogy most már a hazai piacról is kiszorulni látszanak a magyar termékek. A szocializmus éveiben sem segítette az állam a házi jellegű termékek készítését, nem törekedtek az évszázados hagyományok alapján készülő portékák megőrzésére, de legalább nem hoztak olyan adminisztratív intézkedéseket, melyekkel teljesen lehetetlenné tették volna ezek előállítását.
Szűkebb pátriámban - sőt egész Békés megye területére igaz ez - nagy hagyománya van a kolbászkészítésnek, amit a nagy sikerű kolbászfesztivál is jelez. Ahhoz viszont, hogy valaki megjelenhessen a piacon, olyan beruházásra van szükség - mintegy százmillió forintra - amely a mai jövedelmezőségi viszonyok között belátható időn belül nem térül meg. A tapasztalatok szerint éppen azok az idős hentesek nem tudnak tovább működni, akik még ismerik a kolbászkészítés minden csínját-bínját, és ami a generációval örökre elveszhet.
Tisztelt Államtitkár Úr! Lát-e lehetőséget arra, hogy a csabai kolbász esetében enyhítsenek a közösségi szabályozásokon? Be kívánnak-e vezetni hazánkban is olyan, Nyugat-Európában már sikeres akciókat, amelyek keretében a falusi turizmusban elvitelre is lehessen vásárolni a megkóstolt termékekből? Valamint van-e jövőjük a csabai kolbászt kisüzemi körülmények között készítő henteseknek az Unióban?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)
(17.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés