DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány határozott szándéka, hogy a programjában vállaltaknak megfelelően folytassa az autópálya-hálózat kiépítését. A fejlett közlekedési infrastruktúra ugyanis nélkülözhetetlen feltétele a gazdaság versenyképessége fokozásának, az ország tőkevonzó képessége javításának, munkahelyek száma bővítésének, a régiók kiegyenlítettebb fejlődésének.

Ezt a felismerést megerősítve fogadta el 2003-ban az Országgyűlés - valamennyi parlamenti párt támogatásával - az úgynevezett autópálya-törvényt, amely határidők megjelölésével meghatározta a 2015-ig megépítendő gyorsforgalmi utak körét. A törvény legutóbbi módosításai pedig rendelkeztek a finanszírozás új modelljéről, lehetővé tették, hogy az autópálya-építési program részben magántőke segítségével is finanszírozható legyen, a korábbi csak tisztán állami vagy csak tisztán magán-, azaz koncessziós beruházások mellett.

Az új finanszírozási struktúrára való átállás és a kincstári vagyonnal való gazdálkodásról szóló 58/2005. számú kormányrendelet időközbeni megjelenése azonban további megoldandó feladatokat is felvetett. Egyértelműen rendezni kellett a vagyonkezelés kérdését, az említett jogszabály-módosulás miatt pedig a hatályos autópálya-törvénytől eltérően kell végrehajtani a befejezetlen beruházások Nemzeti Autópálya Társaság és Állami Autópálya Kezelő közötti átadását.

A gyorsforgalmi utak vagyonkezelése tekintetében a törvényjavaslat két kategóriát különböztet meg. Külön kezeli azokat a gyorsforgalmi szakaszokat, amelyek az ÁAK Zrt. részben állami, részben magánforrásokból megvalósuló finanszírozásában épülnek. Ezek vagyonkezelője és közútkezelője az ÁAK lesz.

Az idetartozó gyorsforgalmi utak körére a törvényjavaslat új fogalmat vezet be, az úgynevezett programutak definícióját. Ez utóbbi tekintetében a jövőre vonatkozóan célszerűnek ítéljük, hogy az ÁAK Zrt. vagyonkezelésébe tartozó programutak körét - az autópálya-törvény mellékleteiben meghatározott kereteken belül - a törvény felhatalmazása alapján a kormány határozza meg. Ez a besorolás ugyanis alapvetően a finanszírozás módjához, a végrehajtáshoz kapcsolódik, amelynek megoldása kormányzati szintű feladat. Ugyanakkor a gyorsforgalmi úthálózat rövid és középtávú fejlesztési programjának meghatározása továbbra is az Országgyűlés kompetenciája marad.

A másik vagyonkezelési mód azokra a gyorsforgalmi utakra vonatkozik, amelyek nem koncessziós szerződés keretében épülnek, és nem programútként kerültek meghatározásra.

(18.50)

Ezek esetében a beruházás teljes mértékben állami, illetve amennyiben erre mód nyílik, uniós forrásból kerül finanszírozásra. Ezen utak körében a KVI az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatósággal köt vagyonkezelési szerződést. Hasonlóképpen a törvényjavaslatban rendezett kérdés a befejezetlen útberuházások ÁAK Zrt.-hez történő átkerülése. E tekintetben a jelenleg hatályos autópálya-törvény a két érintett társaság, az NA Zrt. és az ÁAK Zrt. között közvetlen átadást, átvételt nevesít. A kincstári vagyonnal való gazdálkodás szabályainak időközbeni változása miatt azonban ez az út nem járható, hanem a Nemzeti Autópálya Társaságnak el kell számolnia a félkész utakkal a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal, a KVI-vel, amelynek következményeként a KVI képessé válik az ÁAK Zrt.-t vagyonkezelővé kijelölni és vele vagyonkezelési szerződést kötni.

Tisztelt Országgyűlés! Az autópálya-törvény javasolt módosítása megteremti az ÁAK által történő tőkepiaci forrásbevonás lehetőségét, így az eredetileg tervezett ütemben folytatódhatnak a gyorsforgalmi útberuházások, amelyek gyors, biztonságos eljutást tesznek majd lehetővé az érintett megyeszékhelyekre, kapcsolódnak a transzeurópai hálózatokhoz, elősegítve ezzel az ország bekapcsolódását az európai gazdasági vérkeringésbe, hozzájárulva a regionális különbségek mérsékléséhez is. Ezen túlmenően a törvényjavaslat átláható és egységes szabályozást alkot a vagyonkezelés, a közútkezelés, területszerzés kérdéseire, függetlenül a választott finanszírozási megoldástól, vagyis attól, hogy az adott gyorsforgalmi út tisztán állami beruházásban, koncesszióban, vagy az ÁAK Zrt. által részben magánfinanszírozói forrás bevonásával épül majd meg.

E gondolatok jegyében kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot megvitatni, jobbító szándékú javaslataikat megtenni és a kormány törekvéseit támogatni szíveskedjenek.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu