BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Én valóban a törvényjavaslatról szeretnék beszélni, de engedjék meg, hogy egy kicsit tágabb összefüggésből kiindulva kezdjem a mondanivalómat.

Rendkívül komoly feladat és súlyos felelősség minden kormány számára az időskori biztonságot garantálni. Különösen súlyos feladat, amikor a generációk egyensúlya éppen felborulóban van. Ezzel a problémával egész Európa kínlódik. Az uniós tagországok, lehet mondani: az öreg tagországok talán még nálunk is rosszabb helyzetben kínlódnak ezzel a feladattal, aminek elsősorban az öregedési tendencia, valamint az alacsony születésszám az oka.

Tehát amikor a generációk közötti egyensúly felbomlik, akkor a kormány egy korábban bevezetett és kiépített ellátórendszer finanszírozási problémáival rendesen megkínlódik. Látjuk ezt Nyugat-Európában, olyan, nálunk sokkal gazdagabb országokban, mint mondjuk, Németország vagy Franciaország. Ilyenkor a kormánynak azt kell mérlegelnie, hogy melyik eleméhez nyúl hozzá a rendszernek, hogy csinál-e átfogó reformot.

Lehetőségek természetesen vannak. Az egyik lehetőség például, hogy amellett dönt, hogy az aktív korosztály terheit tovább növeli. Ez súlyos döntés, amit nehezen vállalnak a kormányok. Dönthet amellett, hogy emeli a nyugdíjkorhatárt, tulajdonképpen ezzel is az aktív korosztályban tartva az idősödő lakosságot. Meg kell mondani, hogy Európa-szerte magasabb az átlagos nyugdíjkorhatár, mint éppen nálunk, és mi is nagyon nehezen csináltuk meg azt a 62 évre történő korhatáremelést a lakosság nemtetszése és kritikája közepette. Európában igazából egyetlen ország van, ha jól tudom, ahol lényegesen alacsonyabb most még a korhatár, Görögország. A többi vagy ugyanazon a szinten van, ahol most Magyarország, vagy magasabb szinten, de mérlegelik a további emelés lehetőségét. És a harmadik lehetőség a juttatások megnyirbálása, hogy hogyan is vehetnek vissza a korábbi ígéretekből, a korábbi ellátásokból, hogyan is vehetnek vissza kedvezményezett rétegeknek például a korengedményes nyugdíjazásából.

Ilyen körülmények között kerül sor arra, hogy ez a javaslat Magyarországon nem a juttatások megnyirbálásával foglalkozik, hanem pont ellenkezőleg: a juttatások bővítésével, hiszen ez egy olyan korrekciós csomag, amivel gyakorlatilag rendkívüli, soron kívüli nyugdíjemelést ígérünk a következő öt évre, különböző szakmai szempontok szerint. Erre pedig azért van szükség, mert a jelenlegi magyar rendszer nagyon sok belső aránytalansággal terhelt. Én szívesen használom azt a kifejezést, hogy belső igazságtalansággal terhelt, hiszen igazságtalan dolog az, ha mondjuk, negyven év szolgálati idő után, egy végigdolgozott élet után körülbelül ugyanolyan vagy hasonló nagyságrendű fizetést kapva az egyik embernek a nyugdíja akár 40 százalékkal alacsonyabb, mint a másiké. És ennek az a magyarázata, hogy Magyarországon időről időre, sajnos elég sűrűn változtak azok a szabályok, amelyek alapján az aktuális nyugdíjat meg lehetett állapítani; valamint az a magyarázata, hogy jó néhány olyan év van mögöttünk, amikor a nyugdíjak vesztettek a reálértékükből, tehát értékvesztés állt elő. Ez a két hatás együtt eredményezi azt, hogy a nyugdíjrendszer tele van ilyen igazságtalansággal és aránytalansággal.

Nagyon fontosnak tartom, hogy társadalombiztosítási rendszerről van szó, biztosítási rendszerről, aminek biztosítási filozófiája van. Fontos, hogy azok számára keletkezzen magasabb összegű nyugdíj, akik több időt töltöttek munkával, és nagyobb kereset után fizették be százalékosan a járulékokat. A nyugdíjakat ennek a két tényezőnek az együttes figyelembevételével lehet megállapítani: egyfelől a szolgálati idő, másfelől a járulékbefizetés az alapja a megállapítható nyugdíjnak.

Olyan rendszert tartanánk igazságosnak, ahol a hosszabb szolgálati idő és a magasabb járulékbefizetés egyértelműen magasabb nyugdíjat keletkeztethet, és fordítva: ahol rövidebb a szolgálati idő, nekem az a tapasztalatom, hogy az emberek is elfogadják, hogy ott kevesebb nyugdíj keletkezett.

A mi magyar viszonyaink között az a rendszer speciális sajátossága, hogy nagyon hosszú szolgálati idő alapján is csak azért, mert a jövedelem általában átlagosan alacsony, sajnos kis nyugdíjak, megélhetést nem biztosító nyugdíjak keletkeznek. A legfrissebb statisztikai adatok alapján is a nyugdíjasoknak több mint 60 százaléka tartozik az átlagos 59 ezer forint vagy 59 ezer forint alatti kategóriába, és csak nagyon kevesen, nem egész 10 százalék kap olyan nyugdíjat, amire azt mondhatnánk, hogy többé-kevésbé megélhetést biztosító, mert mondjuk, 100 ezer forint feletti összeget hoz a postás havonta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem szakmai szempontból ez a javaslat, egy pont kivételével, teljesen korrekt, éppen ezért a Szabad Demokraták Szövetsége támogatni fogja.

(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Fontosnak tartom, hogy miközben a törvényjavaslat megjelöli azokat az évjáratokat, ahol több a hátrány, ahol átlagosan alacsonyabb nyugdíjak keletkeztek, és ilyen módon ad rendkívüli százalékos emelést, emellett kitér arra, hogy a hosszabb szolgálati időt jobban próbálja preferálni - évenként fél százalékot rátesz azoknak, akik 30 évnél többet dolgoztak.

Van viszont egy kérdés, amit én kezdettől fogva vitatok ebben a csomagban, és ez az özvegyi nyugdíjjal kapcsolatos kérdés. Mindjárt az első évben, 2006-ban kezdődik az özvegyi nyugdíj egy speciális csoportjának, az 50 százalékos özvegyi nyugdíjnak a megemelése.

Tisztelt Képviselőtársaim! Előttem Vidorné szocialista képviselő asszony felidézte, hogy a nyugdíj nem adomány, hanem szolgálati idővel és járulékfizetéssel szerzett jog. Nos, ha a nyugdíj szerzett jog, azt gondolom, hogy értelemszerűen az özvegyi nyugdíj is szerzett jog, az elhunyt házastársa által munkában töltött idő és járulékbefizetés alapján keletkezett szerzett jog, csak ez. És ha ebbe a dologba szociális szempontokat keverünk, azt nem jól tesszük. Ma pedig Magyarországon háromtípusú özvegy van: az egyik eddig 50 százalékot kapott, ezentúl majd 60 százalékot fog kapni; a másik csoport, akik viszont a legtöbben vannak, 30 százalékot kap.

(12.10)

Tulajdonképpen a két százalék közötti igazságtalanságot is megszüntetni terveztük, ehelyett most ez a javaslat tovább nyitja a távolságot, tehát fokozza ezt az igazságtalanságot; és ehhez képest van egy harmadik csoport, néhány ezren, néhány tízezren vannak, akik egyáltalán nem kapnak özvegyi nyugdíjat. Éppen a tegnapi költségvetési döntés teremti meg számukra azt a lehetőséget, hogy méltányossági alapon a jövőben nekik is megállapítható lesz az özvegyi nyugdíj.

Azt gondolom, hogy főszabályszerűen és univerzálisan kellene ezt a belső igazságtalanságot kezelni, és sajnos ezt az igazságtalanságot ez a törvény inkább növeli, mint csökkentené. Ennyiben akartam összefoglalni a szabad demokraták álláspontját.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu