DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Zord idők sújtottak bennünket, magyarokat a XX. században. A ránk erőltetett háborúk, az ország megcsonkítása, a zsarnok diktatúrák terhei és megaláztatásai olyan fájó sebeket hagytak, amelyek a következő két-három nemzedéket is bénítják. Megkésve bár, de egyre nyilvánvalóbbá kezd válni történelemtudatunk torzulásának átka, és annak felismerése, hogy jelenünknek mennyire alapja a múlt, és mennyiben befolyásolja jövőnket. Látható, hogy a XXI. század elején Magyarországon az áldatlan közélet - bizalmatlan társadalom, a civakodó politika, a bukdácsoló gazdaság - visszásságaira nincsen bizonyosabb magyarázat, mint a nemzeti önbecsülést bénító, torzított történelemtudat.

Hat évtized elmúltával itt az ideje, hogy a történelemtudomány különböző tanulmányok sorával számba vegye azokat az esztendőket, amelyeket kitöröltek, vagy torzított módon akartak bevésni az emberek emlékezetébe. Megfontolt kultúrpolitikai és még inkább biztonságpolitikai érdek volt ez a kommunista diktatúra részéről. A diktatúra oly jellemző félelme a szabadságtörekvésektől, nevezetesen az 1956-os forradalom és az azt előkészítő 1945-ös demokratikus választások példáját akarták elfeledtetni. Azért is választották különös elszántsággal ezt az utat 1956 után, mert az egy évtizeddel korábbi 1945-47-es esztendők demokratikus teljesítményei csakúgy, mint az 1956-os forradalom vívmányai példává formálódhattak volna, amitől volt okuk félni. Történelmi távlatból kimondható, hogy a Kádár-Aczél-stratégia annyira sikeres volt az ő szempontjukból, hogy annak káros hatásai manapság is érezhetők.

Megkockáztathatom annak kimondását, hogy a társadalom szöveteinek és a nemzet önbecsülésének korhadását talán még inkább felgyorsította a történelemtorzítás, mint maga a terror, a zsarnoki, elszegényedést eredményező tékozló gazdaságpolitika vagy a gyarmati kizsákmányolás. Bár a diktatúra csődbe ment, még mindig itt lebeg ártó hatása. Éppen ettől való megszabadulásunk eszköze lehet történelemtudatunk torzításainak egyengetése, a valóságos események igazán minél hitelesebb feltárása és bemutatása révén. Bibó István, az államférfi, politikus, a politika professzora mintegy végrendeletként el-elmondta: írjátok síromra, hogy élt 1945-48 években.

A XX. századi történelmünk hagyatéka nem csupán zord időkből áll, hiszen voltak bölcs és bátor teljesítmények és eredmények is. Tárgyilagosan értékelve az 1945-ös őszi választások, valamint az 1956-os őszi forradalom és szabadságharc teljesítményeit, ezek méltó következményei az előző évszázad dicsőséges vívmányainak 1848-49-ből. Időről időre a teljesítmények lemossák a gyalázatot, a szégyenletes megaláztatást. Persze ahhoz, hogy ezt felismerjük, látni kellene a torzításokat. Ez lehet az előfeltétele annak, hogy Magyarország megbékéljen önmagával.

A csalódottság olyan mértékben hatja át a jelen Magyarországát, hogy megdöbbentheti a közelmúltban bekövetkezett rendszerváltozás részeseit. A 44 esztendős kommunista diktatúra csődje után elkövetkező felszabadulás nem hozta meg az elvárásokat, amelyeket sokan vártak. A jelenkor kiábrándult nemzedéke mintha nem is tudná (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a balsors milyen mélyen gyökerezik a mesterkélten eltorzított történelemtudatban, amit táplál a megöröklött félelem. (Az elnök ismét csenget.) Egyének és közösségek gyakran képtelenek értelmezni és alkalmazni a kibontakozás útjelzőit.

Végezetül a költő szavaival zárom. A tudás és tisztesség igényével mondott üzenete, ahogy Pilinszky János írta: “Múltunk a legfőbb reménységünk.ö Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu