ÉLŐ NORBERT (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom én is, hogy fideszes képviselőtársaim nincsenek a teremben, mert én a versenyképesség és a radikális adócsökkentés témakörében szerettem volna velük vitatkozni, hogy hátha a mi ötletünkhöz képest esetleg jobb ötletük van, és azt elmondhatták volna.

Én azt mondom, hogy 2010-ben Magyarország bevezetheti az eurót, és a száz lépés programja ehhez nagyon sok pozitív adócsökkentési tételt kínál. Én azt mondom, hogy a száz lépés programja radikális adócsökkentő program. Ez az évi 200 milliárd adócsökkentés, ami először is már 2006-ban megvalósul, azt jelenti, hogy a radikális adócsökkentés megvalósul, mégpedig úgy, hogy a gazdaság teherbíró képessége ezt még elbírja.

Miért mondom azt, hogy a száz lépés program segíti a versenyképességet? Az 5 százalék áfacsökkentés mintegy 200 milliárd forintot hagy a gazdaságban. Ez, mondjuk, nagy tételeket nézve azt jelenti, hogy jövőre nem 95, hanem 100 darab lakást lehet eladni. Most gondoljanak bele, hogy egy 5 százalékos növekedés a lakáspiacon a GDP-növekedésben mekkora tételt tud jelenteni, de ugyanez igaz egyébként a kávétól kezdve nagyon sok olyan tartós fogyasztási cikkre, amire vonatkozik az 5 százalékos csökkentés. Mint már több képviselőtársam is elmondta, a fogyasztási cikkek mintegy 50 százalékára igaz, hogy érinti.

Igaz a versenyképesség növekedése az egészségügyi hozzájárulás eltörlésével, hiszen azoknak a kisebb vállalkozásoknak, amelyek minimálbér környékén foglalkoztatták az alkalmazottaikat, vagy kevés alkalmazottat foglalkoztattak kicsi árbevétellel, ez nagyon jelentős tétel volt. Most novembertől a kormány felére csökkentette, ez idén mintegy 42 milliárd forintot hagy a gazdaságban és természetesen az önkormányzatoknál is, jövőre pedig több mint 200 milliárd forint marad a gazdaságban. Ez ismét csak a versenyképességet segíti, hiszen ez a pénz nyilvánvalóan felszabadul; ez az a pénz, amit a gazdaságban el lehet majd költeni.

A 2 százalékos szja-csökkentés - 38-ról 36-ra - azt jelenti, hogy 61 milliárd forintot hagyunk azoknál, akiknek ezt eddig ki kellett fizetni. Ilyen szempontból a fogyasztás növekszik, másrészt pedig a vállalkozók is nyilvánvalóan kevesebb béremelést kell adjanak ahhoz, hogy nettóban ugyanannyit tudjanak fizetni a dolgozóknak. Egyébként ez az szja-csökkentés eredményezi azt, hogy jövőre a 2002-es 100 forintból 26 forint adó helyett 2006-ban már csak 21 forint adót kell fizetni.

Az iparűzési adó bevonása a társasági adó alapjába szintén segíti a vállalkozásokat, ez mintegy 18 milliárd forintot jelent számukra.

Van egy olyan része, ami a kis- és középvállalkozásokat segíti. A kisebb árbevételű vállalkozásoknál alacsonyabb lesz a társasági adó szintje, és ez is azt segíti, hogy a kis- és középvállalkozások versenyképesebbek legyenek, gyorsabban tudjanak fejlődni. Tehát én azt mondom, hogy a száz lépés programnak igenis vannak versenyképesség-növelő részei, a radikális adócsökkentés megvalósul, és úgy gondolom, hogy ez segíti a gazdaságot.

Emellett szólni szeretnék arról, ami már nagyon régóta váratott magára, hogy valahogy a tőzsdét megerősítse, illetve a tőkepiacot megerősítse a magyar kormány. A Gyurcsány-kormány, úgy gondolom, hogy ebben is áttörést ér el, mégpedig azzal, hogy egyrészt a tőzsdén osztalékot fizető vállalkozások 10 százalék kedvezményes osztalékadót fizetnek majd, ami azt jelenti, hogy érdemes bevezetni a tőzsdére a vállalkozást, másrészt érdemes osztalékot fizetni a vállalkozásoknak, tehát az a nagyon alacsony tőkepiaci befektetési kedv, ami Magyarországon jellemző, nőhet.

Ez miért fontos? Ez azért fontos, mert ha a magyar emberek a pénzüket nem a bankban tartják, hanem közvetlenül vállalati részvényekbe, tőkepiacon fektetik be, sokkal olcsóbb lesz a vállalkozások által is fölvehető hitelkamat akár, és ez azt eredményezi, hogy gyorsabb növekedést, nagyobb beruházási tömeget lehet elérni.

(15.00)

A másik dolog, ami segíti a tőkepiacot, a nyugdíj-előtakarékossági számla. Ez egy olyan számla, amely egyrészt egy nagy adókedvezményt ad, másrészt a nyugdíjasok részére kiszámíthatóvá teszi a jövőt, hiszen a számlán folyamatosan láthatják, hogy mennyi a megtakarítás, rajtuk múlik, hogy mennyit fektetnek be, és ez az a pénz, amely megint csak a tőkepiacra kell hogy vándoroljon. Úgy gondolom, hogy a versenyképesség tekintetében és a gazdasági növekedés szempontjából az adócsökkentési elemek és a tőzsdeélénkítő, tőkepiac-élénkítő elemek nagyon fontosak, radikálisak és jók.

Azt szeretném kérni ellenzéki képviselőtársaimtól, ha esetleg majd mégis visszafáradnak a terembe, hogy támogassák a száz lépés programját, jöjjenek elő olyan ötletekkel, gondolatokkal, amelyek segíthetik ezt a száz lépés programot, mert meggyőződésem, hogy nem az egyszeri reformoknak van itt az ideje, hanem a sok kis lépés politikájának, és ezáltal meg fogjuk valósítani azt, hogy egy növekvő, fenntartható fejlődő magyar gazdaság alakuljon ki.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu