DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, kedves képviselőtársam, hogy nagyon félreértett a “megtisztelésö szóval. A “megtiszteltetésö azt jelenti, hogy egy olyan megállapodást, ami a különböző pártállású vagy nem pártállású Idősügyi Tanács és a miniszterelnök között köttetett, kívánunk megtisztelni azzal, hogy felesleges módosító indítványokkal nem szedjük szét.

Ami pedig az özvegyi nyugdíjat illeti: úgy érzem, az sem egészen világos a képviselő úr számára, hogy mit is csináltunk ebben a ciklusban az özvegyi nyugdíjakkal. Szeretném ismételten elmondani, azt ígértük ez előtt a ciklus előtt, hogy a saját jogú nyugdíjban részesülő özvegyek eddigi 20 százalékos özvegyi nyugdíját a felével, 50 százalékával, tehát 20 százalékról 30 százalékra fogjuk emelni. Szeretném önnek elmondani, képviselő úr, hogy ezt meg is tettük két lépésben, 5-5 százalékban, tehát a saját jogú nyugdíjat élvezők özvegyi nyugdíját megemeltük ebben a ciklusban 20 százalékról 30 százalékra.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu