DR. AVARKESZI DEZSŐ, az ügyrendi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egészen biztos, hogy nem fogom kihasználni az elfogadott napirend szerinti 10 percet, hiszen összesen egyetlenegy bekezdést kíván az ügyrendi bizottság indítványa a Házszabályba kiegészítésként beiktatni.

Az Országgyűlés idei nyári rendkívüli ülésszakának július 4-ei ülésén elfogadta az elektronikus információszabadságról szóló törvényt. Ennek a törvénynek a 11. §-a írja elő, hogy az Országgyűlés honlapján közzé kell tenni a törvényjavaslatokat, az ehhez kapcsolódó dokumentumokat, és ez a 11. § (1) bekezdés d) pontja kimondja azt is, hogy azon bizottsági ülések jegyzőkönyveit is, amelyeken az adott bizottság a törvényjavaslattal foglalkozott.

Az ügyrendi bizottság mellett működik egy Házszabály-módosításokat előkészítő albizottság, és Szili Katalin házelnök asszony felhívta ennek az albizottságnak a figyelmét erre az elfogadott törvényre. Az albizottságban megtárgyaltuk a kérdést, és rég nem látott egyetértéssel az albizottság valamennyi tagja úgy döntött, hogy ezért érdemes és kell is módosítani a Házszabályt. Beterjesztette a javaslatot az ügyrendi bizottságnak, az ügyrendi bizottság ugyancsak egyhangú szavazással elfogadta az előttünk fekvő határozati javaslatot, amely azt mondja ki, hogy a nyilvános bizottsági ülés hitelesített jegyzőkönyvét az Országgyűlés honlapján közzé kell tenni.

Tisztelettel kérem, hogy az Országgyűlés ezt a Házszabály-módosítást fogadja el, és ez akkor azt jelenti, hogy január 1-jétől már az általunk elfogadott törvénynek megfelelően tudnak működni az Országgyűlés bizottságai.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu