IVANICS FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország - hallhatjuk a dalban, és bízom abban, hogy államtitkár úr is így gondolkodik az országról. Az UNESCO által is elismerten a világ egyik legszebb tája és így a világörökség része a Fertő tó, ahol a nemzeti park az osztrákokkal együttműködve őrködik a többszörösen védett természeti kincsek megőrzésében.

Talán abban is egyetérthetünk, államtitkár úr, hogy a világörökség és a természeti kincsek megőrzéséért mindent meg kell tennünk. Ha valaki járt már a tónál, az pontosan tudja, hogy a partot sálként veszi körül a helyenként több kilométer széles nádrengeteg. Ehhez tartozik a nádaratási jog, amelyen jelenleg hárman osztoznak. Háromezer hektáron ebből gazdálkodhat a Fertő Tavi Nádgazdaság, amely a magyar állam tulajdona - most még. A nádaratási jog a cég igazgatója szerint 2 milliárd forint, és többek között ezt a vagyont akarja a kormány értékesíteni annak alig tizedrészéért. Ha csak azt nézzük, az uniós agrár-környezetvédelmi támogatás 82 eurót jelent hektáronként, így évente körülbelül százmillió forintról indulhat a mérleg. Ebből a támogatásból a csatlakozás óta - egy szeptemberi cikk szerint, az igazgató nyilatkozata alapján - 150 millió forintot vett fel a cég. Az igazgató tavaszi nyilatkozata összességében tehát azt mondja, hogy a 2 milliárd forintos értéket 213 millió forinttal hirdették meg.

Eddig ebben nincs is meglepetés, hiszen a kormány rendre ár alatt adja el az ország vagyonát, felmérhetetlen károkat okozva a jövő nemzedékeinek, mellesleg az Unió által is erősen kritizált költségvetési hiány csökkentésére. A nádgazdaság privatizációja annyiban azért más, hogy itt már védett értékeinket sem kímélik. A védett természeti területekre szóló jogról mond le ugyanis az állam csak azért, hogy egy kis pénzhez jusson. De hiába tömjük kincseinket egy kis lyukba, ha a költségvetési bárka már a tervezési hiányosságok következtében az óriási lékek miatt régen süllyedőben van.

Az elmúlt három év privatizációs tapasztalatai alapján abban aztán már tényleg nincs meglepetés, hogy csak a nádaratási európai uniós támogatásból két és fél, három év alatt megtérülhet a befektetett összeg. Ezt mifelénk egyszerűen csak elkótyavetyélésnek mondják.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mi alapján találták ki az eladási árat? Figyelembe vették-e a nádaratási jogot, amin jelen pillanatban hárman osztoznak? Egyeztettek-e a Környezetvédelmi Minisztériummal, amely szerint a nádaratás jogát állami kézben kellene tartani, különös tekintettel arra, hogy védett természeti területről van szó? Egyeztettek-e a kulturális minisztériummal, hogy az állami feladatként megjelölt világörökség megtarthatósága ne sérüljön? Tisztázták-e a jogi helyzetet? Pontosan tudja-e a vevő, mit vesz?

És mindezek alapján: miért is értékesíti az állam ezt a céget?

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu