DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves kormánypárti Képviselőtársaim! Három hónappal ezelőtt a miniszterelnök úr három kis lépés megtételét ígérte a határon túli magyarság vezetőinek: az első a nemzeti vízum bevezetése január 1-jétől - ez a kormány saját hatásköre, ami két év után az MDF javaslatára teljesülhetett. A második az alkotmánymódosítás, amely a határon túl élő magyar milliókat végre az egységes magyar nemzet elidegeníthetetlen részének ismerné el. Végül a harmadik a határon túli magyarok parlamenti bizottságának felállítása. E kettőhöz parlamenti döntés szükséges, és itt a baj, mert ma sajnos úgy látszik, hogy e kettő nem teljesül.

Miért? Nincs meg a kormányzó pártok parlamenti többsége, vagy a kormánypártok nem hajlandók beváltani a miniszterelnök ígéreteit, vagy a miniszterelnök úr nem is kérte tőlük? Kérdés, hogy áll-e az adott szó. Az alkotmánymódosítás egyeztetése elkezdődött, de már az első megbeszélésen kiderült, hogy az SZDSZ, de a Fidesz sem hajlandó támogatni a határon túli magyarok érdekében teendő alkotmánymódosítást. Ott tartunk, hogy ez a Magyar Országgyűlés nem képes még arra sem, amit azért felsőbb iskolákban már régóta tanítanak, hogy különbséget kell, különbséget lehet tenni a politikai nemzet és a kulturális nemzet fogalma között.

Mi az oka annak, hogy december 5-e után egy évvel sem vagyunk képesek beleírni a magyar alkotmányba, hogy az elszakított magyar is magyar? Elképzelhetőnek tartják-e önök azt, kedves kormánypárti képviselőtársaim, hogy a szlovák, az ukrán, a román, a szerb vagy a horvát parlamentben vita legyen arról, hogy a határon kívül élő szlovák vagy román része-e az illető nemzetnek? Ezt önök sem tartják elképzelhetőnek, de a sajátjainkkal mégis így bánnának. És a határon túli magyarok bizottsága: taktika vagy tehetetlenség, netán a kormányfővel való halogató szembefordulás az oka, hogy önök még egy bizottság felállítására sem képesek? Ha én kormánypárti volnék, nekem kínos lenne, hogy a bizottságot, azt a bizottságot, amit a miniszterelnököm, a külügyminiszter, a házelnök, aztán az MSZP vezetői az elmúlt három hónap során kész tényként jelentettek be a magyarországi médiában és a határon túl, egyszerűen elfelejtem; elfelejtem, miközben mondogatok mindenfélét amúgy nemzetileg, a legalább bennem bízók megnyugtatására.

Önök jókedvű látogatásaikon mindent megígértek a meglátogatottak jól kimutatott örömére. Megjegyzem, igaz, hogy miután december 5-e óta minden határon túli magyar a kettős állampolgárság követelésével kel és fekszik, azóta a magyar szervezetek sem verik az ajtót azért, amit önök nekik megígértek - mi több, előfordul, hogy egy szervezetnek más a véleménye, ha a kormány kérdezi, és megint más, ha mások kérdezik. De megvallom, én is elkövettem azt a hibát, hogy elhittem; el, mert talán nem minden logika nélkül arra gondoltam, hogy van önökben bizonyos politikai lelkiismeret-furdalás december 5-e miatt. Arra gondoltam, hogy megtörténik legalább a lelki jóvátétel minimális kísérlete, vagy hogy a jól felfogott érdek vezet majd el oda, hogy ami nem költségvetési tétel, pénzbe nem kerül, ami a parlamentben elintézhető, az valóra is válik.

Nem lehetett feltételezni, hogy ez a javaslat is megáll majd ott, hogy egy többször módosított állásfoglalás miatt, amit a miniszterelnök ígérete érdekében nyilván lehetetlen kormánypárti többség birtokában módosítani, a házelnöknek nincsen joga szavazásra bocsátani. Nem fontos a nemzeti ügy, mert van más szabály.

Taktika vagy tehetetlenség az oka annak az állóháborúnak, amelyben a két nagy párt máig nem hajlandó megállapodni? Miféle szokásjog akadályozza meg, hogy közös nemzeti felelősségünknek eleget tegyünk? Az MSZP vezetői pártjuk nemzeti identitásáról értekeznek, de nem hajlandók megkérdezni a parlamentet, akarja-e vagy sem. Nem is érzékelik önök, mi a különbség egy újabb, Magyarok Világszövetsége-féle népszavazási kísérlet és a közös nemzeti akarat között?

Tisztelt Országgyűlés! A tavalyi népszavazás világossá tette, hogy a tévesen kettős állampolgárságnak mondott intézmény bevezetésére nem kerülhet sor. Kampányolni persze lehet vele, és lehet az ellenkezőjével is, annak ellenére, hogy a határon túliak azt kérték, hogy legalább az ő ügyüket ne tegyük kampánytémává. Hogy a határon túli bizottság ráér, meglesz majd az új ciklusban? Igen, de mi a garancia arra, hogy jövőre éppen az a két párt lesz majd képes megállapodni, amelyik ma elszabotálja? Ám a kérdés ettől még kérdés marad: miért nem képes a kormányoldal beváltani a miniszterelnök úr ígéreteit?

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu