ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom képviselőtársaimat, a felvezetésben is elmondtam, hogy a Házszabály alapján ehhez a műfajhoz képviselőcsoportonként egy képviselő szólalhat fel. Köszönöm szépen.
További felszólaló nem jelezte felszólalási szándékát, ezért a vitát lezárom.
A döntéshozatal következik. Kérdezem az Országgyűlést, egyetért-e a népi kezdeményezéssel. Kérem, szavazzanak! (Közbeszólás: A kormány?) Egyszer megadtam a lehetőséget. (Szavazás.)
Az Országgyűlés 78 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 150 tartózkodás mellett a javaslatot nem fogadta el. (Zaj. - Közbeszólások az ellenzék padsoraiból: Szégyen! - Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Hol van az ellenzék?)
Tisztelt Képviselőtársaim! (Nagy zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy a népi kezdeményezést az Országgyűlés nem fogadta el, ezért felkérem Pettkó András jegyző urat, ismertesse az Országgyűlés Bocsánat! A jegyző úr nem ismertet semmit (Derültség.), miután valóban nem fogadtuk el a népi kezdeményezést.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most soron következik az adózás rendjéről szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról és módosításáról, valamint egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztés új változatát T/18814. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés