PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Én nagyon el vagyok keseredve, hogy az előző szavazásnál fideszes képviselőtársaim ellenszavaztak annak a kezdeményezésnek, amit éppen az ő kezdeményezésük nyomán írtam le törvényjavaslatként. (Derültség. - Zaj.) Teljesen el vagyok keseredve. Ez megegyezett Orbán Viktor azon kérésével, hogy gyorsítsuk föl ezt a folyamatot. Én megértem Lázár Mózes képviselő urat, aki minden egyes kérdésre, amikor erről szó esik, azt mondja, hogy a múlttal ne foglalkozzunk, csak a jövővel. Én is szégyellném azt a döntést, amit 2001-ben a villamosenergia-törvénynél hoztak, amiről az önök elnöke szólt, hogy megszüntették a hatósági árat.

Tisztelettel az előző napirendi pontnál ezt javasoltam, hogy egy az egyben applikáljuk vissza azt a döntést, amit önök elrontottak, amivel eljutott odáig a helyzet, hogy a villamos áramot termelő cégek elméletileg korlátlanul emelhették az árukat, ami természetesen nem igaz, csak az önök által elmondottak alapján.

Tisztelettel tájékoztatom az Országgyűlést, hogy holnap a gazdasági bizottság energia-albizottsága ezt a kérdést nagy részletességgel, szakmai mélységében tárgyalja.

Kérem tisztelettel, arra figyeljenek oda, hogy ott milyen döntés fog születni. Én tisztelettel kérem, hogy ezt a javaslatot, amit itt önök előterjesztettek, vonják vissza.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu