JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! 12 év óta rendszeresen visszatérő feladat van az országgyűlési képviselők előtt: dönteni kell az új, induló címzett támogatásokról. A 2005. év egy kicsit eltérő az előzőektől, mert ebben az évben már másodszor tárgyalja a parlament az új, címzett támogatással induló beruházásokat; ez év tavaszán is lefolytattuk a 2005. évi támogatásokról szóló törvényjavaslatot, most pedig megkezdjük a 2006-ban induló beruházások támogatását. (Sic!)
(18.10)
A beruházások előkészítésével kapcsolatban új dolog nem történt, ebben az évben is két lépcsőben történt az előkészítés, az önkormányzatok ez év április 25-ig benyújthatták koncepciójukat, amellyel jelezték támogatási igényüket. A kormány megvizsgálta, majd döntést hozott, hogy mely beruházásokat tartja támogathatónak, és melyek azok, amelyek számára is feltétlenül indokoltak.
Ebben az évben 322 önkormányzat nyújtotta be igényét, a koncepciót. Ez az előző évekéhez képest kevesebb igény. Azon is lehet gondolkodni, hogy miért kevesebb ez, a korábbi években 400-500 ilyen koncepciót nyújtottak be az önkormányzatok. Azt gondolom, az önkormányzatok ma már egyértelműen tudják, hogy a költségvetési törvényben rendelkezésre álló összeg nem teszi lehetővé, hogy nagyon sok beruházást támogatni tudna a törvény. A korábbi években, a 2000-es évek elején 50 körüli beruházást támogatott a parlament, most 72 önkormányzati beruházás van a törvényjavaslatban, a kormány szeretné, ha e támogatást megkapnák.
Az előkészítés során ebben az évben volt először az, hogy a regionális fejlesztési tanácsok véleményezték a koncepciókat, és a szaktárcák ezt követően alakították ki az álláspontjukat. Azt gondolom, ez jó megoldás, hogy a helyi igényeket minél inkább figyelembe vegyük. Azt gondolom, egy-egy önkormányzatnak nem kerül nagyon nagy erőfeszítésébe, hogy egy koncepciót benyújtson, ugyanakkor, hogy ez mennyire fontos abban a régióban, azt már a regionális fejlesztési tanácsok tudják.
Szó volt itt a korábbiakban arról, hogy a törvény lehetővé teszi, hogy a koncepció alapján történjen a parlamenti döntés. Én azt várom a törvényjavaslat - előző ciklus végén is ilyen formában lezajlott - tárgyalásától, hogy biztosan sokkal több módosító indítvány lesz, mint amikor nem koncepció alapján dönt a parlament. A miniszter úr nagyon részletesen felsorolta azokat a beruházásokat, amelyek a támogatotti soron vannak, azt gondolom, talán nem kell nekem ezt most megismételni. Mindenképpen nagyon fontos beruházásokról van szó, akár az egészségügyi, akár a kulturális ágazatot nézzük; ott például 11, az oktatásban 28 beruházás, a szociális ágazatban 6 intézmény, a vízgazdálkodásban 14, és az egészségügyi ágazatban is 13 ilyen beruházás kezdődhet el a következő évben.
Nagyon fontosnak tartom, mert az előző években mindig beszéltünk arról, hogy egyre inkább azzal kell számolni az önkormányzati beruházásoknál, hogy egyre kevesebb a nemzeti forrás, az európai uniós források pedig nőnek. Tudnunk kell, hogy a magyar költségvetésnek kell befizetni az Unióba, és az onnan kapott forrásokat pedig nem a magyar költségvetés kapja, hanem például az önkormányzatok. Ennek a folyamatnak egy része az, hogy most a kormány felhatalmazást kap e törvény elfogadása során arra, hogy a korábban címzett támogatással megkezdett beruházásokat - ha lesz arra mód és lehetőség - váltsuk ki uniós pénzzel. Azt gondolom, ez tényleg szolgálja úgy az önkormányzatok, mint az egész ország érdekét, mivel egy praktikus és jó megoldásnak teremtjük meg a törvényi feltételeit.
Azt azért fontos kiemelni, hogy erre legkorábban 2007-ben kerülhet sor, majd akkor, amikor az Uniónak új költségvetése lesz, ami még nincs meg, és éppen ezekben a napokban is keményen dolgoznak rajta, hogy az a Magyar Köztársaság számára is előnyösen alakuljon majd.
Összességében azzal szeretném befejezni, hogy valóban nagyon fontos beruházásokról van szó, a szocialista frakció a beterjesztett törvényjavaslatot támogatja, annak elfogadását javasolja a tisztelt Háznak.
Elnök úr, köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés