BALOGH JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Röviden összefoglalom Kunszentmiklós, Tass, Dunavecse szélessávú internetpályázatának történetét.

2005 kora tavaszán találták meg a GVOP 4.4.2-es pályázati ablakban a hátrányos helyzetű kistérségek szélessávú internetelérését célzó uniós pályázatot. Nagyon jó pályázatírói és szakhatósági együttműködés eredményeképpen 1-es sorszámmal fogadták be pályázatukat. A rövid hiánypótlási listának azonnal eleget tettek.

Idegőrlő hónapok következtek, hiszen az eredeti pályázati kiírás szerint a beérkezési határidő folyamatos, és a bírálat is folyamatosan történt volna a pályázati keret erejéig. Nemcsak hogy az értékelési határidőt nem tartották be, de menet közben megváltoztatták a pályázati prioritásokat is. (A képviselő mobiltelefonja folyamatosan zavarja a hangosítóberendezést.)

A pályázat két város, Kunszentmiklós és Dunavecse, illetve Tass település szélessávú internetbehálózását célozta meg. Az erre elnyerhető és igényelt 250 millió forint egy teljesen kiépített rendszert eredményezett volna a fejállomástól a fogyasztói csatlakozó pontok kiépítéséig...

Forrás: parlament.hu