DR. FÜLE ISTVÁN, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az európai ügyek bizottsága a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslatot tegnap tárgyalta meg.
A bizottság megállapította, hogy az eddigi megoldások, illetve az ezen a téren meglévő szabályozás Magyarország versenyképességét, tőkevonzó képességét rontotta, ezért időszerű és aktuális volt, hogy változtassunk ezen a helyzeten.
A bizottság szempontjából fontos az is, hogy nemcsak egyszerűen a hazai nagyberuházások esetére vonatkozik ez a törvényjavaslat, illetve tűzi ki célul, hanem az is, hogy az Európai Unió által támogatott kohéziós alapból és strukturális alapokból biztosított források teljes egészében lehívhatók legyenek, illetve a csatlakozás ezen területein a legtöbbet profitálhassa Magyarország.
És nemcsak arról van szó, hogy az európai uniós források felhasználása lehet hatékonyabb és gyorsabb, illetve az állami forrásokból való finanszírozás, hanem a magáncégekből, magánforrásokból finanszírozott beruházások is ezáltal hatékonyabbak lesznek.
(10.20)
A bizottsági ülésen elhangzott az is, szemben az eddigi bizottsági értékelésekkel, hogy nemcsak ebben a körben kellene hasonló lépéseket tenni, illetve elhangzott az is, hogy bizonyos értelemben egy kifogás van csak ezzel a javaslattal kapcsolatosan, az, hogy picit gyorsan tárgyaljuk meg ezt a törvényt. Ezért is meglepetéssel hallom az eddigi bizottsági előadóktól, hogy az ellenzéki pártok nem támogatják az általános vitára való alkalmasságot sem, mint ahogy az előző felszólalás kapcsán is.
Az európai ügyek bizottsága esetében az ellenzéki pártok is egyhangúlag támogatták. Ez számomra azt is jelentheti, hogy úgy tűnik, nincs egyeztetett álláspont a Fidesz esetében. Abban bízom, hogy az a higgadt hang, amely az ellenzéki pártok részéről is megnyilvánult az európai ügyek bizottsága esetében, az általános vitában erősebb lesz, és egyhangúlag elfogadja majd a parlament is.
Tehát még egyszer, az európai ügyek bizottsága egyhangúlag támogatta e törvényjavaslat általános vitáját.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padso-rokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés