KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy Mádi képviselő úr nem az elejétől követi a vitát, mert ha követte volna, akkor valószínűleg feltűnt volna önnek is, tisztelt Mádi képviselő úr, hogy egyszerre nem lehet azt mondani, hogy itt csődhelyzet, válsághelyzet van, más vonatkozásban pedig azt - amit ugyanannak a frakciónak egy másik tagja, Domokos képviselő úr mondott -, hogy természetesen egyetértünk a makrogazdasági célkitűzésekkel, és egyetértünk a szándéknyilatkozattal - mert szándéknyilatkozatnak minősítette a benyújtott törvényjavaslatot -, annak tartalmával. Mert a tartalmával lényegében egyetértett. Tehát nem lehet egyszerre ezt a két dolgot tenni, tisztelt Mádi képviselő úr.

Néhány perccel ezelőtt Herényi frakcióvezető úr azt mondta, hogy a kormány teljesítette az ígéretét. Ön pedig szintén ellenzéki képviselőként azt mondta, hogy megszegtük az ígéretünket. Őszintén, ki tud eligazodni ezekben a megnyilvánulásokban? Egyszerre ígéretet teljesíteni és ígéretet szegni egyszerűen nem lehet.

Miről van szó? Megítélésem szerint attól tartanak az ellenzéki képviselő urak, hogy az általuk szándéknyilatkozatnak nevezett törvényjavaslat törvényre emelkedik, és utána már csak felelősen lehet megnyilatkozni. Ezek a szándékok azt követően, hogy elfogadásra kerül ez a törvényjavaslat, már sokkal nagyobb súllyal esnek latba, hiszen minden szándékot viszonyítani kell ahhoz a makrogazdasági paraméterhez, amit a törvény rögzít, s akkor már csak felelősen lehet megnyilvánulni, tisztelt Domokos képviselő úr, a választási kampányban is meg utána is.

Forrás: parlament.hu