DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség támogatja Répássy Róbert és Deutsch-Für Tamás képviselő urak előterjesztését. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)
Ellentétben a most elhangzottakkal, igenis valljuk, hogy fontos célokat tűz ki ez a törvényjavaslat, és egyáltalában nem értünk egyet az imént elhangzott felszólalásban azzal a megközelítéssel, hogy itt pusztán kampánycélokról van szó.
Répássy képviselő úr világosan részletezte azokat a szempontokat, amelyek ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztését indokolták. Ezen túlmenően, képviselő úr figyelmét felhívom, hogy a büntető törvénykönyv már most is tartalmaz olyan szabályokat, ahol például a kiskorú sértetti mivolt büntetőjogi értékelésre kerül, és a kiskorú sérelmére elkövetett cselekmény súlyosabb megítélés alá esik. Ilyen például a nemi erkölcsöt sértő bűncselekmények köre.
De hogy mennyire nem kampánytémáról van szó: szeretnék hivatkozni arra, hogy a nemzetközi gyakorlat is fokozott figyelmet fordít a gyermekek, a koruknál, állapotuknál fogva kiszolgáltatott helyzetben lévők védelmére. ENSZ-deklarációra, uniós dokumentumokra is lehet e körben hivatkozni.
Végezetül arra szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni, hogy sajnos az újabb hónapok eseményei is azt igazolják, hogy a közbiztonság romlik, olyan súlyos bűncselekmények elkövetésére került sor a közelmúltban, taxisgyilkosságra gondolok, túszejtő terrorcselekményre, lövöldözésekről, akár így is mondhatnám, tűzharcról hallunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) olykor hírt rádióban, televízióban. Úgyhogy mindenképpen indokolt végiggondolni a büntető jogszabályok szigorításának a kérdését, és ennek a legfontosabb elemét (Az elnök ismét csenget.) tartalmazza ez a törvényjavaslat.
Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a törvényjavaslat tárgysorozatba-vételét. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés