ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatról következő ülésünkön fogunk majd határozni.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az állami tulajdonban lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. A gazdasági bizottság önálló indítványát T/19198. számon, a költségvetési bizottság ajánlását pedig T/19198/2. számon kapták kézhez.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1. pontjáról. Megkérdezem, hogy van-e képviselő, aki felszólalni kíván ötperces időkeretben. Kérem, hogy ezt gombnyomással jelezze. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincsen ilyen.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a módosító javaslatról következő ülésünkön fogunk majd határozni.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a NATO-irányítású, koszovói békefenntartásban részt vevő nemzetközi erőkben, azaz a KFOR-ban történő magyar katonai részvételről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést J/18641. és H/18797. számokon, a külügyi bizottság ajánlásait pedig J/18641/1. és H/18797/1. számokon kapták kézhez a képviselők.

Most megadom a szót Iváncsik Imre honvédelmi államtitkár úrnak, a beszámoló előterjesztőjének, tízperces időkeretben. Öné a szó, államtitkár úr.

Forrás: parlament.hu