DR. VASTAGH PÁL, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A hosszúra nyúlt délutáni vita lehetőséget ad számomra, hogy mondanivalómat jobban összefoglaljam és tömörítsem. Elsősorban arról szeretnék szólni, hogy minisztériumok felsorolását tartalmazó törvényjavaslat soha nem egy egyszerű, mechanikus számbavétele a minisztériumoknak. Emögött sokkal több húzódik meg, sokkal több tartalom van a minisztériumok megjelölésében.
Mi a programunkban azt hirdettük meg, és azt szeretnénk elérni, hogy Magyarországon a közeljövőben az állam hatékony szervező, fejlesztő, szolgáltató államként működjön, és ehhez szeretnénk kialakítani egy olyan központi irányítási szerkezetet (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), amely megfelel ennek a célkitűzésnek.
A javaslatban nagyon világosan kirajzolódik az is, hogy mi a felfogása a kormánynak a centralizációról, a decentralizációról. Minél centralizáltabb a központi államszervezet, annál tagoltabb, annál több minisztérium működik; minél decentralizáltabb, annál kevésbé tagolt, és annál kevesebb minisztérium is elég az állami ügyek irányítására.
Befolyásolja ezt a szerkezetet az is, hogy az állami feladatok közül melyik emelkedik nagyobb fontosságúvá, melyik veszít a jelentőségéből; így jelen viszonyaink között elsősorban a tervezési, fejlesztési, szolgáltatási tevékenység az, amely erőteljes minisztériumi hátteret igényel. Befolyásolja a minisztériumi szerkezetet a közjogi hagyományaink megléte. Ezek sorából azt szeretném elsősorban említeni pozitívumként, hogy ez a javaslat nem szakít azzal a magyar közjogi hagyománnyal, hogy a jogalkotás mindenkori központja az igazságügyi tárca. Ezt megőrzi ez a javaslat.
(16.20)
Szeretnék egy külső összefüggésre is hivatkozni, ami talán nem szokványos ilyen törvényjavaslatok tárgyalásakor, ez pedig egy európai uniós dimenzió, hiszen a minisztériumi szerkezet kialakításánál arra is figyelemmel kell lennünk, hogy hogyan lehet ezt hozzáilleszteni az Unió működő intézményeihez, például milyen tanácsi formációhoz tudjuk kapcsolni az egyes minisztériumainkat. Ebből a szempontból szintén pozitív megoldás az az átalakulás, amelynek eredményeképpen igazságügyi és rendészeti minisztérium jön létre, amely így teljes egészében kapcsolódhat a belügyi és igazságügyi uniós együttműködéshez, és ehhez a tanácshoz, amely ezt az együttműködést irányítja. Ez mindenképpen egy pozitívum.
Én azt is pozitívumként értékelem, hogy ha a Külügyminisztériumnál marad meg az európai közösségi politikák hazai végrehajtásának koordinációja, akkor ez egy szerencsés pozíciót jelent a külügyminiszter számára, mert ő vesz részt a külügyminiszteri tanács ülésén, az általános ügyek tanácsának ülésén, amely az Unió legfontosabb stratégiai kérdéseivel foglalkozik.
Tehát több ponton ez a kormányzati struktúra az európai uniós együttműködésünk szempontjából is szerencsés megoldásokat tartalmaz.
Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül annyit szeretnék elmondani, hogy természetesen az alkotmány rendelkezéseiből következően a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény elfogadása a kormánytöbbség lehetősége, hiszen a kormánytöbbség szándékainak megfelelően formálható ez a törvényjavaslat. Ugyanakkor ez a lehetőség a kormánytöbbség számára felelősséget is jelent, felelősséget a tekintetben, hogy egy működőképes, hatékony kormányzati szerkezetet hozzon létre. Mi ezzel a lehetőséggel élünk, abban a meggyőződésben, hogy ennek a felelősségnek meg tudunk felelni. Az viszont már mindannyiunk közös érdeke, az ország érdeke, hogy egy hatékony, jól működő állami központi irányítás jöjjön létre Magyarországon. A javaslat ezt szolgálja véleményem szerint; kérem, hogy támogassák.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés