NÓGRÁDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Többen voltunk, akik a választás napján egy rossz álomból egy még rosszabb valóságra ébredtünk. Átolvasva a kormányprogramot, különösen annak első négy és fél oldalát, amelyet miniszterelnök-jelölt úr aláírt, az a gondolatom támadt, hogy ő is egy álomból ébredt a valóságra. Egy álom, ami lendületes fejlődésről, dübörgő gazdaságról, minket irigylő franciákról, németekről, spanyolokról szólt, és a felébredés, hogy nagy baj van.

Ahogy olvassuk a program címlapján, új Magyarországot kell építeni. Egy paradoxon, hogy mintegy a partvonalon kívül állóként az új világot értő, alakító nemzeti sokaság felemelkedésének ügye újra összekapaszkodhasson. Kérdezem, mi volt az akadálya az előző négy évben, hogy ez nem történhetett meg. Sikeres Magyarországot teremtünk, amely nem menekül a globális verseny elől, megküzd nemzeti érdekeinkért, és az élre tör. Prohászka mellett csak nem tanulmányozta a honfoglaló magyarok szokásait is, miszerint ha felülkerekedni látszik a baj, az ellenség, akkor hátrálunk, hátrálunk, menekülünk? Így fordulhatott elő, hogy amikor 2002-ben Magyarország az uniós csatlakozó országok élvonalába tartozott, mostanra valahol sereghajtóként kullog, most felébredtünk, és meghirdessük, nem menekülünk tovább, az élre törünk.

Nyugatos életminőséget, környezetet kívánunk teremteni, építünk iskolákat, kórházakat, szabályozunk folyókat, építünk csatornákat. Kérdezem, az elmúlt négy évben miért nem csináltuk meg. Miért merült a Vásárhelyi-terv valahol a feledés homályába? Miért kell most nap mint nap esténként aggódva nézni, hogy mi történik a Hernád, a Tisza völgyében? Mert megcsináltuk - olvastuk a választások előtt plakátokról, sajtóból. Megcsináltuk, megcsináltuk. Most pedig mit hallunk? Változások, reformok sokasága kell. Később: változtatni, változtatni kell. Örülök, hogy a gyér sajtótámogatottság ellenére a mi választási óhajunk, hogy Magyarországnak változásra van szüksége, átment, és megjelent, legalábbis óhaj szintjén.

De érződik, hogy kiderül, hogy itt valami sandaság van. Ki a felelős? Bűnbakot kell keresni. Az új kormány sanda mészárosként körülnéz, és nézi, miközben az emberek tanulnak, házakat építenek, hiteleket vesznek fel, aközben az állam mozdulatlan marad. Megvan a bűnbak. A bátor igazságok helyett féligazságok, az alig leplezett hamisságok formálják az államélet bántóan nagy részét, és - írja a miniszterelnök-jelölt úr - a változást az államon kell kezdeni, hogy az állam ne akadályozó tere, hanem segítő partnere legyen életünknek. Kérdezem miniszterelnök úrtól XIV. Lajos nyomán: ki az állam? Az állam én vagyok? (Gyurcsány Ferenc: Nem.)

A kampány előtt, a felébredés előtt: megcsináltuk, megcsináltuk. Most egy kicsit tompult: tudjuk, tesszük a dolgunkat egy jobb, igazabb világért. Miniszterelnök-jelölt úr, azt hiszem, ez a kormányprogram nagyrészt azoknak a problémáknak a feltárása, halmaza, amik talán nem is léteznének az önök négy éven keresztüli áldásos tevékenysége nélkül. Amikor így fejezi be, hogy egy igazabb, jobb Magyarországért, jó kereszténydemokrataként azt mondom: úgy legyen, ámen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

(17.40)

Forrás: parlament.hu