ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérem, foglaljanak helyet.
Tisztelt Országgyűlés! Most felkérem az esküt tett minisztereket, hogy kézjegyükkel lássák el az esküokmányokat. (Az esküt tett miniszterek ellátják kézjegyükkel az esküokmányokat.)
Tisztelt Országgyűlés! Közben bejelentem, hogy az alkotmány 33. § (5) bekezdése alapján a miniszterek kinevezésével a Magyar Köztársaság kormánya megalakult, és az eskütételt követően már ellátja feladatait.
Kérem, hogy most felállva, együtt énekeljük el a Himnuszt. (A jelenlévők felállva eléneklik a Himnuszt. - Megszólalnak a fanfárok, majd a fanfárok hangja mellett a történelmi zászlókat kiviszik az ülésteremből. - Taps a kormánypártok padsoraiban. - A jelenlévők helyet foglalnak.)
Most már valóban köszönöm szépen. Engedjék meg, hogy a magam és az Országgyűlés nevében a Magyar Köztársaság új kormányának kívánjak eredményes és sikeres munkát! (Az esküt tett minisztereknek elsőként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, majd Lendvai Ildikó, dr. Magyar Bálint, Mandur László, dr. Navracsics Tibor, Herényi Károly, Kuncze Gábor, Juhász Ferenc, Kovács Kálmán, Semjén Zsolt, dr. Kovács Árpád, dr. Bihari Mihály, dr. Lomnici Zoltán, dr. Takács Albert, dr. Péterfalvy Attila, dr. Kaltenbach Jenő gratulál. - Az esküt tett miniszterek helyet foglalnak.)
(12.10)
Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a kormány tagjainak Sólyom László köztársasági elnök úr az ülést követően adja át megbízóleveleiket. Kérem a minisztereket és a hozzátartozóikat, majd fáradjanak a Delegációs terembe.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés következő, rendkívüli ülését 2006. június 19-re, hétfőre összehívom.
Megköszönöm mai munkájukat, az ünnepélyes pillanatokat. A hét további napjaira kívánok önöknek kellemes pihenést és jó munkát.
Az ülést ezzel bezárom. Köszönöm szépen.
(Az ülés 12 óra 15 perckor ért véget.)
Németh Zsolt s. k.
Nyakó István s. k.
jegyző
jegyző
Podolák György s. k.
jegyző
A kiadvány hiteléül:
Dr. Soltész István
az Országgyűlés főtitkára
287 Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 4. ülésnapja 2006. június 9-én, pénteken 288
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés