BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A pénzügyminiszter úr az előbb arról beszélt, hogy alternatív javaslatok.
Én a kormánypárti felszólalások kapcsán egy pillanatig azt hittem, hogy a kormányfői székben mintha a sherwoodi erdő hőse, mellette Tuck baráttal és Little Johnnal és még néhány olyan romantikus hőssel ül itt, akik a szegényeket gyámolítják, és a gazdagokat pedig megsarcolják.
De aztán a pénzügyminiszter úr felszólalása után teljesen világossá vált, napnál világosabbá vált: ebben az éppen aktuális megszorító csomagban, ebben a 2.0 verziószámú kormányprogramban az van leírva, hogy önök pontosan azokon verik le a tartozásokat, akiktől azt várják, hogy majd ezeket a rendszereket megfinanszírozzák - a munkásokon, az alkalmazottakon.
Tudjuk azt, hogy nemzetközi átlagban is nagyon magas a munkát terhelő adók aránya, rátája. Ez kettő dologból adódik: az egyik az, hogy nagyon alacsonyan jön be a legfelső adókulcs; a másik pedig: a járulékok magasak. Önök pedig ezeket fogják emelni. Önök nemhogy behajtják a pénzt a munkásoktól, a munkavállalóktól és az alkalmazottaktól, hanem ráadásul még el is veszik tőlük a munkahelyeket, egyre több munkahelyet vesznek el tőlük. Ez óriási problémát fog okozni.
(17.20)
Mivel már beismerték azt, hogy a pannon puma lesántult, én arra kérem önöket, hogy ne törjék el még az összes többi ép lábát is, hiszen ez nem vezet sehova, illetve oda fog vezetni, hogy például a jelen nem lévő Kiss Péter munkaügyi miniszter által vezetett minisztérium lesz a legfontosabb minisztérium az önök kormányában: a segélyezésügyi minisztérium.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés