DR. DANCSÓ JÓZSEF, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A legnagyobb csomagról van itt szó. Örülök annak, hogy most legalább egyetértettünk abban, hogy legalább harminc törvény módosításáról van szó, hiszen a bizottságban még csak 19-et említettek kormánypárti képviselőtársaink. (Babák Mihály: Mindig hazudnak...) Tehát azért valami lépés és valami érdeme mindenképpen volt ennek a bizottsági vitának.
Kisebbségi véleményként azt lehet elmondani, mint már nagyon sokszor, hogy folytatódik az a káros és kóros gyakorlat, hogy ismételten - a harminc törvény is mutatja - salátatörvény lett benyújtva a tisztelt Ház elé, amely sohasem eredményezi az átláthatóság és a kellő időtartamban való tárgyalás lehetőségét, egyfajta törvénygyárként kezeli a parlamentet, ami soha nem jó precedens, soha nem jó gyakorlat, de sajnos most már évek óta ezt tapasztaljuk, és erről a gyakorlatról nem tudunk leszokni, nem tud a kormány leszokni.
Említette kedves képviselőtársam is azt, hogy az adótörvények előrehozott vitájáról van itt szó. Elég furcsa, elmondtuk a bizottsági ülésen is, hogy a gyakorlat az, hogy általában szeptemberben, októberben tárgyalja a parlament az adótörvényeket, hiszen ezzel alapozzuk meg a költségvetés bevételi oldalát. Most elég furcsa helyzet áll elő, amikor júniusban tárgyaljuk az adótörvényeket, valószínűleg azért, hogy az önkormányzati választásokat már ne zavarjuk holmi ellenzéki szószátyárkodással. Nem tartom szerencsésnek, hogy így év közben, júniusban beszélünk az adótörvényekről, hiszen nagyon komoly és nagyon fontos törvényekről van szó. Úgy gondolom, hogy szerencsés az, ha betartjuk az eredeti menetrendet, ami a parlament szokásaihoz igazodik.
Arról nem beszélve, hogy évközi adóváltozások történnek, mint az előbb is említettem, és vannak olyan elemek, mint például a jövedéki adó esetében, ami 2007-re vonatkozóan is már meghatároz módosításokat, természetesen emelést jövedéki adó esetében a dohánytermékeknél. Úgy gondolom, hogy ez sem egy szerencsés dolog, bár már hajaz egyfajta kétéves költségvetésre ez a javaslat, hiszen itt több évre vonatkozóan határozunk meg adótörvényeket és adókulcsokat és -mértékeket.
Sajnos az is tény, hogy annak ellenére, hogy azt mondta a kormánykoalíció, hogy 60:40 százalékban tartalmazza a benyújtott javaslat a bevételnövelést, ami 60 százalék, 40 százalék a kiadáscsökkentés, ennek ellenére, akárhogy néztük a benyújtott javaslatot, 90 százaléka legalább, amely a bevételnövekedések irányába mutat, és talán 10 százalékról lehet azt mondani, hogy némi strukturális változást okoz. És azt is megkérdeztük, hogy várható-e további új csomag benyújtása, valamilyen új elem megismertetése. Erre nem hangzott el egyértelmű válasz, bár ma már azt olvashattuk az Index hírportálján, hogy Veres János pénzügyminiszter úr mégiscsak valamilyen új intézkedéseket jelentett be a monetáris tanács ülésén. (Dr. Veres János széttárja a karját.) Tehát igencsak bizonytalanságban vagyunk a tekintetben, hogy mi várható az elkövetkezendőkben, mit kell megismernünk még.
Említést kell tennünk arról, hogy az APEH egyfajta csúcsszervvé válik, regionális felállásban fog működni. Teljesen kidolgozatlan ez a javaslat, nem tudjuk, hogy hol lesz a regionális központok székhelye. Mi a bizottsági ülésen kisebbségi véleményként - de remélem, kormánypárti többséget is fogunk hozzá kapni - javasoltuk, hogy például a Dél-Alföld esetében miért ne lehetne Békéscsaba ez a regionális központ, mert úgy érezzük, hogy nagyon fontos lenne a mi lemaradó és egyre inkább reménytelen helyzetbe kerülő megyénknek, hogy legalább egy ilyen csúcsszerv támogassa a szakértelmiség megtartását, javítsuk a megye szakembermegtartó képességét.
Az is érdekes kérdésként merül fel, hogy valóban lesz-e új adócsökkentési program. Kormánypárti képviselőtársaim megnyugtattak afelől, hogy majd a ciklus végén ilyen elképzelhető. Mi azt mondtuk, hogy ezt már láttuk és tapasztaltuk, egy-két hónapot élt a választási kampány hevében elfogadott adócsökkentési program, és mentsenek meg attól - meg a magyar választókat és az egész politikai rendszert -, hogy a szavahihetőség teljesen elodázódjon, erodálódjon. Ezért mindenképpen arra kérjük önöket, hogy átgondoltabban és szakszerűbben fogalmazzák meg a benyújtandó törvényjavaslataikat.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés