FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A megszorító csomag valamennyi társadalmi réteget sújtja, a magyarországi cigányság esetében pedig társadalmi robbanáshoz vezethet.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Ma a munkanélküliségi ráta 8 százalékra tehető, egyébként napról napra növekszik. Ez a magyarországi cigányság esetében 85, illetve 90 százalékos, vagyis 100 munkaképes korú cigány emberből 10, jó esetben 15 kap munkát. És ez a csekély munkavállalói réteg ha valahol munkát kap, ha valahol munkát vállal, ez elsősorban a magyar kis- és középvállalkozóktól ered.
Önök most a megszorító csomagjukban a magyar kis- és középvállalkozókat ellehetetlenítik, vagyis várhatóan több száz, sőt több tízezer munkahely szűnik meg. S ha valahol munkahely szűnik meg, és ott cigány ember is dolgozik, ott már megszoktuk, hogy elsősorban a cigány embereket küldik el, vagyis tovább erősödik a munkanélküliség a cigányság körében, tovább erősödik a nyomor.
A 15 százalékos áfakulcs 20 százalékra emelkedik. Ez valamennyi termék árát érinti, vagyis önök az élelmiszer árát emelik meg. 30 százalékkal emelik a gáz árát és 10-14 százalékkal a villanyáram-szolgáltatás árát. Tisztelt Országgyűlés! Fűteni a cigánynak is kell. Ennie is kell a cigánynak. Világítani is kell, csak nem fog tudni miből, ha nem tud munkát vállalni. És önök a megszorító csomagjukkal a jövő kapuját is elzárták a cigányság előtt!
Az idén több ezer cigány fiatal nem kapta meg az ösztöndíjat, ilyen-olyan ürüggyel elutasították. A következő tanévre közel 30-35 ezer fiatal egyetemi hallgató és főiskolai hallgató vár erre. Önök ki sem írták ezt a pályázatot. Szomorú dolog, elfogadhatatlan, hogy a négyéves felelőtlen kormányzásból adódó államháztartási hiányt a legrászorultabb társadalmi csoporton akarják behajtani, ezen belül is azon a rétegen, amelyik tanulni akar, teljes értékű állampolgára akar lenni ennek az országnak, jövőt akar építeni: a tanulni akaró cigány fiataloktól vonják meg.
Akik ezt a torz és önök által nagy szeretettel alkalmazott egyensúlyt javító programot kitalálták, minden bizonnyal még sosem voltak szegények, így aztán nem is nagyon ismerhetik a nyomort. De azt gondolom, hogy Kelet-Közép-Európának és így Magyarországnak is figyelmeztető lehet a nemrégiben Szlovákiában történt cigánydráma. Én a csomag hatására ma már nem merném azt felelősen kijelenteni, hogy Magyarországon nem következhet be egy hasonló eset. Ne legyen így; én nem szeretném! De a magyarországi cigány ember sem tudja békésen végignézni, hogy a gyermeke nem tud enni, ő nem tud munkát vállalni, vagyis teljes kilátástalanságban él.
És még egy mondatot engedjenek meg nekem! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mi nem fogunk elmenni az országból. Mi itt akarunk élni, itt akarunk tanulni, dolgozni és tisztességes, felelős munkát vállalni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés