GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Iván és Aszódi képviselő uraknak is mondom, különösen aktuális, amit Iván professzor úr mond.

Felkészülés? Tájékoztatom, képviselő úr, hogy ez az Országgyűlés ennek a kormánypárti többségnek a javaslatára fogadta el, hogy a nyugdíjasok esetében a nyugdíjas fogyasztói kosarat külön kezeli az általános fogyasztói kosártól. (Moraj az ellenzék soraiban.) Tehát igaz az, amiről Csákabonyi Balázs beszélt, hogy ahogy az árak növekednek, a nyugdíjak a hatályos törvény szerint változnak. Tehát előrelátóak voltunk, azért vettük külön, mert tudtuk, hogy ebből gond lehet még.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu