KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy megdöbbenéssel olvastuk a kormány korábban titkolt programját, az Új Esélyegyenlőség 2006-2008-nak nevezett, a fiatalokat nagyban sújtó ötletdzsungelt. Persze az elmúlt négy évben bőven volt alkalmunk megszokni, hogy a megszorításokat rajtunk kezdik, és a nekünk tett ígéreteket rendszeresen meg is szegik. Már az sem új, hogy 2002-ben hadat üzentek nekünk, persze az fáj, hogy ezt a hadüzenetet újra meg újra megerősítik. A miniszterelnök úr pedig egy őszinte pillanatában egyenesen odáig ment, hogy az ország legnagyobb tehertételének azt nevezte, hogy a fiatalok itt, Magyarországon szeretnék megtalálni a boldogságukat.

De elemezzük azt a lendületet, ami minket, magyar fiatalokat az új Magyarországba vezet majd! Önök nem is olyan régen, mondhatni, fényes tekintettel bejelentették a diákhitel kamatainak csökkentését, tízezer kollégiumi férőhely megépítését vagy akár az ingyenes utazást a lakhely és az oktatási intézmény közt. Mint ahogy ezt már önöktől jól megszokhattuk, az eredmény most is egy nagy kerek nulla. De ne is beszéljünk a múltról!

Nézzük az új szereposztásban, a második felvonását kezdő kormány pénzbehajtási akcióját! Arató Gergely politikai államtitkár vagy az SZDSZ-es Sándor Klára a választási kampány hevében nonszensznek, illetve kacsának nevezte egy esetleges tandíj bevezetését. Sajnos nem kellett sokat várni, bebizonyosodott, hogy minden csoda csak három napig tart. Szomorú látni, hogy sem az MSZP, sem az SZDSZ parlamenti szinten nem vállal felelősséget, csak lapul ismételten a padsorokban. Önök tényleg komolyan gondolják, hogy egy átlagcsalád meri vállalni azt a kockázatot, hogy az orvostudományi egyetem elvégzése után kifizet majd 13,8 millió forintot, főleg úgy, hogy a diploma megszerzése után a fiatal családot alapít, otthont teremt, és ezek bizony nem kevés kiadással járnak? Ezek után elmondhatjuk, hogy Magyarországon nemcsak az esélyegyenlőség sérül súlyosan, de a versenyképes tudás megszerzése is távol kerülhet sok-sok fiataltól. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, nemet kell mondanunk arra az MSZP-SZDSZ-es oktatáspolitikára, amely szerint az tanul, aki fizet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évek legnagyobb kudarca talán mégiscsak az volt, amikor 330 millió forint elköltése után nem sikerült megalkotni önöknek az ifjúsági törvényt. Ebből a pénzből, képviselőtársaim, 45 játszóteret lehetett volna biztonságossá tenni, vagy ahogy Keller képviselő úr régebben is mondta, 150 lélegeztetőgépet lehetett volna vásárolni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalva: fizetnünk kell milliós tandíjat, törlesztenünk kell az egyik legdrágább hitelformát, a diákhitelt, felvehetünk méregdrágán lakáshitelt, és egyébként elmehetünk külföldre, mert itt csak tehertétele vagyunk a saját országunknak. Felmerül a kérdés, hogy mi is maradt nekünk, fiataloknak. Nagy nehezen sikerült találnunk egyet, ez pedig az utazás 67,5 százalékos kedvezménye. De ezt is csak mi hittük, hiszen jön majd a tandíj után az új Magyarország, az önök országa, ahol majd mindenki szépen befizetheti a 100 százalékot.

(20.00)

Így szülővárosom felé, a Budapest-Pécs vonalon nem 2500 forintot kell majd fizetnünk, hanem 5800 forintot egy oda-vissza út erejéig. Ez azért hintapolitikus kollégák közt is 130 százalékos emelés!

Tisztelt kormánypárti Képviselők! Lehet, hogy önök nem értenek egyet azzal a tételmondattal, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve, de az biztos, hogy most jobban élünk, mint négy év múlva fogunk.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu