KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Arra készültem, hogy most meghallgatom a Fidesz vezérszónokának a helyzet kezelésére és a jövőre vonatkozó javaslatait, és egyetértek velük, mert azt mondom magamban, hogy íme, az alkotó ellenzék ezt alkotta nekünk, érdemes megfontolnunk. Nem véletlen talán, hogy a rendelkezésre álló időnek a felét tudta a Fidesz frakcióvezetője kitölteni, mert egyetlenegy javaslata sem volt azzal kapcsolatban, hogy vajon mit kellene csinálni. Ha az ember odafigyel, akkor ráadásul megtalálja benne - idézőjelbe teszem az ő szavait - a rossz mondatokat is. Ezzel én nem akarok visszaélni, mert az ócska populizmusnak arra a szintjére mégse szeretnék lemenni, de azt hallottuk, hogy milyen borzasztó ez a kormány, az aktív emberektől akarja elvenni a pénzt. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van!) Akkor a Fidesz az én helyemben most azt mondaná, hogy ezek szerint a Fidesz viszont a nyugdíjasoktól meg mondjuk, a munkanélküliektől akarja elvenni. Így politizálnak önök, tisztelt képviselőtársaim! (Felzúdulás a Fidesz soraiban, taps az MSZP soraiban. Mozgás a Fidesz soraiban. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Mihelyst idézek Navracsics Tibortól, többen kivonulnak a teremből, ez nagyon érdekes, úgy látom, itt majd még lesznek problémák ezzel a társasággal. (Derültség a kormánypártok soraiban.)

Mindenesetre, tisztelt képviselőtársaim, egy biztos; egy biztos: teljesen függetlenül attól, hogy milyen módon és hogyan vitatkozunk egymással, ennek a következő kormányzati ciklusnak a feladata a politika számára stabilizálni, mert elszaladt a szekér a költségvetésben; reformokat végrehajtani, mert szükségesek ezek a különböző területeken, egészségügyben, oktatásban, közigazgatásban, önkormányzati igazgatásban, sőt a gazdaság területén is, és természetesen jól élni azokkal a fejlesztési lehetőségekkel, amelyeket az európai uniós csatlakozás Magyarország számára biztosít. És, tisztelt képviselőtársaim, ráadásul ezek a feladatok, amelyeket ebben a ciklusban meg kell oldanunk - szerintem ez még átnyúlik persze majd a következő ciklusra is -, összefüggenek egymással, hiszen stabilizálni kell, az egyensúlyt helyre kell állítani ahhoz, hogy a gazdaság megfelelő módon, stabilan legyen képes fejlődni. Kellenek ráadásul a reformok annak érdekében, hogy ez a fejlődés hosszú távon is fenntartható legyen, és végül kellenek a fejlesztések azért, hogy az ország felzárkózása a lehetségesnél - amit mindezek nélkül lehetne - lényegesen gyorsabb legyen.

Erről a három dologról szeretnék szólni, kezdjük mindjárt a stabilizációval. Az a kérdés - már van egy vita ezzel kapcsolatban is -, hogy megszorítás vagy nem. Azt kell mondani, igen, tisztelt képviselőtársaim, ez bizony megszorítás; megszorítás a közigazgatás részére, ha tetszik, az állam részére, merthogy szűkebbre veszi a lehetőségeit, mert takarékoskodni akar a kiadásokkal; megszorítás a másik jövedelemtulajdonos, a lakosság számára, mert az ő esetükben is szigorúbb feltételeket és körülményeket teremt; és persze megszorítás a harmadik jövedelemtulajdonos, a vállalkozások számára is, mert nagyobb terheket rak rájuk.

Sokat beszéltünk róla, hogy miért kell ez. Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert egész egyszerűen túlköltekeztünk az elmúlt években; mondhatom, hogy az elmúlt négy évben, elvállalva ennek a felelősségét, de akkor azért elvárná az ember, hogy mások meg vállalják el a rájuk eső felelősséget, de ez már nem szokott sikerülni. Ennek a túlköltekezésnek, képviselőtársaim, egy oka van: a politika mindig a könnyebb ellenállás irányába megy és ment az elmúlt tizenhat évben nagyon sok alkalommal.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

És most mi történik ezekben a vitákban? Az történik, hogy a politikának az a része, amelyik nem visel kormányzati felelősséget - ezzel persze szabadabban élhet, és hivatkozhat a saját javaslataira, ez rendben van, ez mindig így működik -, újabb és újabb kiadásnöveléseket kér számon a politikán, és ezzel azt üzeni az embereknek, hogy nincs is szükség ezekre az intézkedésekre, emberek, itt nyugodtan lehetne, mondjuk, felére vinni a súlyadóját a nem tudom, milyen autónak, elengedni az úthasználati díját a másiknak, megnövelni a támogatását a harmadiknak, osztani 14. havi nyugdíjat a negyediknek, eltörölni az adóját az ötödiknek és így tovább, és így tovább.

Tudni kell, hogy ez mind hazugság, és ha innen nézzük - és beszéljünk arról, hogy ki mit mondott a kampányban, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről ezt nyugodtan fel tudom vállalni -, mi azt mondtuk a kampányban, hogy a 2006-tól 2008-ig terjedő időszak a stabilizálás, az egyensúlyteremtés és a reformok időszaka, 2009-től tud Magyarország beszállni abba az adóversenybe, amire minket a környezetünk kényszerít. Most önök ugye jöttek azzal, hogy és akkor mit mondtak a szocialisták, mi van vagy mi nincs a programjukban; én meg hadd kérdezzem meg, hogy akkor önök milyen alapon ígérték mindennek az ötszörösét ráadásul, több mint négyezermilliárd forintot, hivatkozva persze arra, hogy nem tudták, milyen az ország helyzete. Aztán utána tíz nap alatt össze lehetett állítani mégis egy Fehér könyvet, ami azért azt mutatja, hogy tudhatták volna, ha akarták volna, csak akkor nem javasolhattak volna egy teljesíthetetlen, mintegy ötezermilliárd forintba kerülő programot.

Valójában, tisztelt képviselőtársaim, ezt játsszuk egymással sokszor az elmúlt tizenhat év során mi, politikusok: ki tud nagyobbat ígérni, ki tud ezen keresztül szavazatokat szerezni a saját maga számára, aztán utána persze széttárni a kezét. Mert ne tévedjünk, ez volt 1998-ban is, nem volt 2002-ben, de ennek aztán meglettek a következményei, emiatt kell most egy korrekciót végrehajtani. Tulajdonképpen, ahogy látom, az ellenzék és a kormánypártok között az a különbség, hogy az ellenzék csinálta volna ugyanezt, csak hivatkozhatott volna arra, hogy az előzőek hogy elrontották. A kormánypártok ezt persze nem tudják megtenni, de ezzel együtt is megmarad a felelősségük abban, hogy a ciklus első felében állítsák helyre a költségvetés megbomlott egyensúlyát.

Rögtön hozzáteszem - ezt hallottuk egyébként a miniszterelnök úrtól -, hogy meg lehet nézni, mire költöttük ezeket a pénzeket, aztán utána el lehet mondani, hogy melyikre nem költöttünk volna, mert a történet persze így lenne kerek. Nem adtam volna - mondhatná a Fidesz - a közalkalmazottaknak 50 százalékos béremelést; nem vezettem volna be a 13. havi nyugdíjat; nem építettem volna autópályákat; nem növeltem volna a szociális kiadásokat. Ezt mind lehet, tisztelt képviselőtársaim, és akkor ettől kezdve már egy őszinte beszélgetést lehet folytatni arról, hogy valójában mi a helyzet. Én egyelőre azt látom, ami a stabilizációt, az egyensúly helyreállítását illeti, hogy támadja mindenki, ez rendben van, mert nem kell szeretni, ugyanakkor viszont javaslatokat, amelyek érdemben megfontolhatóak és végrehajtandóak lennének, egyáltalán nem hallok.

Azt értem, hogy mindenki és minden érdekvédő természetesen a saját érdekeinek megfelelően mondja a magáét: a munkavállalót ne terheljük, terheljük a vállalkozásokat; a vállalkozások azt mondják, hogy ne terheljük a vállalkozásokat - megjegyzem, ővelük ráadásul elég sok mindenben még egyet is értek -, hanem a költségvetés kiadásait csökkentsük, aztán amikor a költségvetés kiadásait csökkentenénk, akkor rájövünk, hogy ott persze a lakosság meg a vállalkozások, a gazdaság van, és így aztán körbeértünk. Nincs más megoldás, tisztelt képviselőtársaim, a politikának, illetve e tekintetben annak a részének, amelyik kormányzati felelősséget visel, fel kell vállalnia a stabilizációs intézkedéseket akkor is, ha ez népszerűségvesztéssel jár a számára, fel kell vállalnia, és végig kell csinálnia, mert valójában ma Magyarországnak ez az érdeke.

Értem és megértem mindazokat, akik ma úgy látják, hogy ez terheket, többletterheket rak a vállukra, hiszen ez így van, és azt is értem és megértem, ha vannak közöttük olyanok, akik azt gondolják, hogy ellehetetlenülnek ettől; az ő esetükben kell valójában a szociálpolitikának megfelelő módon működnie, és erre meg kell találnia a politikának a megfelelő megoldásokat.

(15.10)

Azt mondtam, ez kell ahhoz, hogy a gazdaság helyzetét stabilizáljuk, de reformok kellenek ahhoz, hogy ez aztán hosszú távon is fennmaradhasson, és hosszú távon adjunk lehetőséget a gazdaságnak arra, hogy fenntartható növekedési pályán mozoghasson, mert a stabilizáció csak tűzoltás, a költségvetés azonnali problémáinak a kezelése, de nem oldja meg az összes problémánkat. Mert, tisztelt képviselőtársaim, az igazi probléma az, hogy a nagy elosztási rendszerek egy része a jelenlegi változatlan formájában nehezen vagy egyáltalán nem finanszírozható, miközben az általa nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevő lakosság számára ezt a szolgáltatást egyre nehezebben, egyre alacsonyabb szinten képes biztosítani. Valójában ez az oka annak, hogy változtatni kell az egészségügyben, a központi igazgatásban, az önkormányzati igazgatásban, az oktatásban és a gazdaságban.

Ami az egészségügyet illeti: megint azt kell mondanom, hogy mindenki beszél a változtatás szükségességéről, de nem látom azokat a programokat, amelyek javaslatként megfogalmazódnak, amelyek mindazokra a feszítő gondokra, amelyekkel ma a magyar egészségügynek szembe kell néznie, választ adnának. Vagy nincsenek ilyenek, vagy titkosak, de mindenesetre én nem látom őket. Lehet persze hazudni arról vagy hangulatot kelteni azzal, hogy ezek el akarják adni a kórházakat, hogy fizetőssé akarják tenni az egészségügyet, vagy lehet azt az érzetet kelteni bennük, hogy 400 százalékos béremelés lesz, de javaslat az nincs. Márpedig, tisztelt képviselőtársaim, át kell alakítani a magyar egészségügyet, ha működőképesebbé akarjuk tenni, ha azt akarjuk, hogy magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtson, és ha azt szeretnénk, hogy annak diszfunkciói szűnjenek meg. Ezért kell a reform, és erre van az a kormányjavaslat, hogy alakítsuk át biztosításalapúvá a magyar egészségügyet, utána pedig engedjük meg a szabályozott versenyt a magyar egészségügy finanszírozásában, és egyébként mindezzel pedig teremtsünk nagyobb rendet. Az értelmes vita lenne, ha erről lehetne vitatkozni, ehelyett viszont megint a demagóg kijelentéseket halljuk, és ezzel aztán a felek elbeszélnek egymás mellett.

Ami a közigazgatás átalakítását illeti: abban egyetértés volt - hallottam ellenzéki oldalról is a kampányban -, hogy jó, jó, de akkor a politika kezdje magán, legyen kisebb a politika. A Szabad Demokraták Szövetsége tavaly kérte a pártokat, hogy tárgyaljunk a kisebb parlamentről. Ez 1995 áprilisában indult, elegendő idő lett volna a törvények meghozatalára. Mindenki úgy csinál, mintha akarná, aztán utána akadályozza. Most előttünk van egy 200 fős parlamentről szóló ellenzéki indítvány, amire az imént a frakcióvezető úr olyan büszke volt, anélkül, hogy megmondaná, hogyan akarja csinálni; én meg emlékszem, hogy a tárgyalásokon a Fidesz egy 290 fő körüli parlamentről tárgyalt. Vagyis megint arról van szó, hogy van egy ócska, demagóg, populista javaslat, ami mögött nincs semmilyen tartalom; ha tartalmat akarnak belevinni, akkor már rögtön nincs változás. De ugyanez a helyzet az önkormányzati képviselők létszámának a csökkentésével kapcsolatban is. Az SZDSZ letette a javaslatát a parlament asztalára, természetesen nem támogatta senki. Most elvben mindenki egyetért azzal, hogy csökkentsünk, aztán a végén majd itt sem fogunk csinálni semmit.

Tisztelt Képviselőtársaim! Így vezeti félre a politika a választókat. Úgy csinál, mintha akarna valamit csinálni, de amikor eléjük teszik a javaslatot, akkor kiderül, hogy nem akar csinálni semmit.

Ami pedig a központi igazgatás átalakítását illeti: igen, szükséges, egyrészt azért, mert nehezen finanszírozható vagy egyáltalán nem, a költségvetés expanziójának egyik okozója éppen ez, és természetesen egyúttal gátja az adócsökkentésnek, másrészt pedig kell azért is, hogy egy hatékonyabb, magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtására képes igazgatást építsünk fel. Amikor viszont a közigazgatásban változás történik, akkor megint jön a támadás, hogy ez nem jó, anélkül, hogy hallanánk, hogy és akkor mi az önök javaslata, mit kellene csinálni helyette.

A következő téma az önkormányzati igazgatás. 1990-ben nagy viták árán kialakítottunk egy önkormányzati rendszert, eltelt tizenhat év, a tapasztalatokat tudnánk hasznosítani, ráadásul közben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, és annak is vannak bizonyos következményei. Ezeket a tapasztalatokat, ezeket a következményeket kellene most érvényesítenünk az önkormányzati rendszer átalakítása terén. Nem kétséges - és ha szakpolitikusokkal beszélek bármelyik pártból, akkor ebben egyetértés van -, hogy az az út, amilyen irányba vinni kellene az önkormányzati rendszert, az a kistérségek erősítése és a régiók létrehozása; és - teszem hozzá - ha van erős kistérség és régió, akkor ezek átvehetik a megye szerepét, és az önkormányzati megye a továbbiakban megszüntethető. Ehhez képest mi történik? Itt a konkrét javaslat, de az ellenzék tárgyalni sem hajlandó róla. Majd itt a parlamentben, mondják ők. Megjegyzem, az elmúlt tizenhat évben az volt a hallgatólagos vagy le nem írt megegyezés a politikában, hogy kétharmados törvényt akkor nyújtunk be a parlamentnek, ha azt az ellenzékkel egyeztettük. Most volt szintén egy ilyen törekvés és kísérlet a kormány részéről, de az ellenzék erre nem volt hajlandó. Majd meglátjuk, hogy mi történik ezekkel a javaslatokkal a parlamentben.

Egy biztos: mindenki egyetért abban, hogy változtatni kell, ugyanakkor viszont - kétharmados törvényről lévén szó - lehet, hogy ezek a változtatások nem lesznek lehetségesek, és egy rendszert, amit már nagyon nehezen lehet működtetni, és amely egyre rosszabbul tudja nyújtani a szolgáltatásokat a finanszírozási problémái miatt, változatlanul hagyunk négy évre, vagy ha esetleg az alkotmánymódosításnak az a része megy át, akkor hat évre. Hat évre betonozzuk be a cselekvés lehetetlenségét a magunk számára! Ide vezet az, amikor a minimális szintű együttműködés sincs meg a politikán belül olyan javaslatok esetében, amelyeket illetően egyébként pedig egyetértés szokott lenni a politikusok között akkor, ha nem a politika színpadán szerepelnek.

Az oktatást illetően nagyon sok vita volt az elmúlt négy évben is meg az elmúlt nyolc évben is. Ezek a viták megint - ahogy az egészségügy vagy az önkormányzatok esetében is már láttuk - nem a lényegről szólnak. Most éppen az az aktuális vita, hogy lesz-e utólagos képzési hozzájárulás, tandíj vagy nem lesz. Ez is érdekes dolog! Nem vitatkoztunk arról, hogy mitől lesz versenyképesebb a gyerekek tudása, mert minden nemzetközi felmérés azt mutatja, hogy tempót veszítettünk Magyarországon, hogy a magyar gyerekek a különböző területeken elmaradnak európai leendő versenytársaiktól, és ebben nekünk lépnünk kell. Van vita arról és megjegyzések hangzanak el azzal kapcsolatban, hogy milyen magas a munkanélküliség a pályakezdő fiatalok esetében. Ez igaz és ez tényleg baj. Ugyanakkor azonban nem arról folyik a vita, hogy mit tudunk tenni a felsőoktatás átalakításában annak érdekében, hogy az oktatás egyre inkább arról szóljon, hogy milyen módon tud megfelelni a piac elvárásainak annak érdekében, hogy az iskolapadból kikerülő gyerekek találjanak is maguknak állást, hanem jövünk azzal, hogy akkor most lesz-e tandíj vagy nem lesz tandíj, és mi történik, és így tovább, és így tovább. Az érdemi párbeszéd helyett megint a demagógia irányába mozdul el a politika, s ezzel aztán gúzsba köti saját magát, gúzsba köti a saját cselekvési lehetőségeit.

Engedjék meg, hogy szóljak néhány szót a gazdaság területéről is. Nekünk, liberálisoknak, a Szabad Demokraták Szövetségének az a meggyőződésünk, hogy a gazdaság számára kell stabil, kiszámítható viszonyokat teremteni annak érdekében, hogy hosszú távon fenntartható növekedést legyen képes produkálni, mert valójában ez az, ami munkahelyeket teremt, és ez az, ami hozza mindazokat a többleteket, amelyek segítségével aztán a későbbiek során a különböző területeken a különböző problémákat rendezni lehet.

(15.20)

Ehhez kell a stabilizáció, ahogy az elején elmondtam, vagyis szükség van igenis a költségvetés megbillent egyensúlyának helyreállítására, mert csak ebben az esetben tudunk a gazdaság számára hosszú távú fejlődési pályát biztosítani. Ehhez kellenek a reformok. Kellenek a reformok azokon a területeken, amelyekről beszéltem, és kell igenis a reform az adórendszer területén, két irányban. Egyrészt egy egyszerűbb, átláthatóbb, világosabb adórendszerre van szükség, ami csökkenti az egyik oldalon az adminisztrációs terheket a vállalkozásoknál, a másik oldalon meg persze jobban lehetővé teszi az ellenőrzést. És igenis szükség van, tisztelt képviselőtársaim, másrészt az adócsökkentésre, sőt meggyőződésünk szerint az egykulcsos adó bevezetésére.

És itt most megint hadd tegyek egy kitérőt: azt hallom, hogy igen, de a minimálbér adómentessége maradjon meg, mert az milyen fantasztikus vívmány. Tényleg az? Az egy vívmány, hogy ma Magyarországon másfél millió ember minimálbéren van bejelentve azért, mert ott van az adófizetés határa, ott nem kell adót fizetni? Ez normális dolog? Hagyjuk ezt a rendszert változatlanul? Megjegyzem - zárójeles megjegyzés -, azt mondjuk, hogy a mezőgazdasági termelő négymillió forintig ne fizessen adót: csodák csodája, a mezőgazdasági termelők nagy része négymillió árbevétel alatt van. Mert ilyen az, képviselőtársaim, amikor olyan szabályokat találunk ki, amelyek rövid távon szimpatikusak lehetnek az emberek számára, hosszú távon azonban a következményei olyanok, amelyekkel szembe kell nézni. Ma 2,5 millió ember adójából működtetjük az ország egészét, és ez nem jó. Ezért kell ezeken a rendszereken bizony-bizony változtatni.

És ha már itt tartunk, ez a probléma az ingyenes juttatásokkal, mert az ingyenes juttatás mindenkinek azt jelenti, hogy értéktelenné válik az a juttatás, és attól kezdve mindenki megpróbálja igénybe venni, ha már egyszer ingyen van. Sőt hozzáteszem, hogy az én meggyőződésem szerint ezért nem jó a 13. havi nyugdíj sem, mert az is mindenfajta mérlegelés nélkül jár mindenkinek. Én vagyok az, én is azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy szüntessük meg oly módon, hogy építsük be a nyugdíjakba, a későbbiek során pedig ne adjunk már 13. havi nyugdíjat.

Megjegyzem, a 13. havi nyugdíj logikája az akart lenni, hogy a nagyon rossz helyzetben levő nyugdíjasok számára biztosítsunk egy többletlehetőséget, és ez helyes. Csak a következő időszakban egyre magasabb jövedelmek után mennek majd az emberek nyugdíjba, akiknek az esetében nem biztos, hogy ennek a szempontnak, ami a régen nyugdíjba mentekre igaz, érvényesülnie kell, ugyanakkor viszont ez is egyfajta expanziót jelent majd a kiadási oldalon, és a végén majd itt fogunk állni, és nézegetjük, hogy hogyan tudjuk finanszírozni a nyugdíjrendszert, és hogyan nem.

És ezek újabb és újabb gátakat jelentenek a tekintetben számunkra, hogy a gazdaság számára levegőt biztosítsunk, és biztosítsuk számára a hosszú távú fejlődést és ezen keresztül a fenntartható növekedési pályát. És akkor eljön az ember a parlamentbe, vannak javaslatok, kemény javaslatok, nehezek, amelyek népszerűtlenséget hoznak, és arról vitatkozunk, hogy még többet, még többet, adni, adni, adni, adni, és ezzel egyre rosszabb helyzetbe lavírozzuk saját magunkat. Az ember azt várta volna ettől a vitanaptól, amely - helyes - nem "Reform vagy megszorítás?", hanem "Reform és megszorítás", mert valójában erről van szó, és erről kell hogy szó legyen a következő időszakban, mert ha nem csinálunk valamit, akkor maga a politika lesz a gátja annak, hogy Magyarország a nehézségeiből kilábaljon, hogy Magyarország felzárkózzon a lehetséges legrövidebb időn belül az Európai Unió átlagához, és hogy utána Magyarország az utánunk következő generációk számára hosszú távon is biztos, kényelmes, jó megélhetést jelentsen.

Ez a tétje, tisztelt képviselőtársaim, ennek a négyéves kormányzati ciklusnak, meg a következő négyévesnek is meggyőződésem, hogy ez lesz a tétje, és ez az a tét, ami miatt a Szabad Demokraták Szövetsége kormányzati szerepet vállalt. Ezért támogatjuk a stabilizációs csomagot, ez kompromisszum, de kompromisszum a szocialista partnerek részéről is. A reformok miatt vagyunk bent a koalícióban, és biztosak vagyunk benne, hogy az egyensúly helyreállítása és a nehezen finanszírozható rendszereknek az emberek érdekében történő megváltoztatása hosszú távon együtt járul hozzá Magyarország sikeressé tételéhez.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu