PODOLÁK GYÖRGY jegyző: A házbizottság javaslata a Házszabálytól való eltérésre. A házbizottság a Házszabály 23. § n) pontjában foglalt jogköre alapján az alábbiakat javasolja az Országgyűlésnek:

1. az Országgyűlés a kormány, illetőleg a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja által kezdeményezett "Reform vagy megszorítás?" politikai vita tárgyalása során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy ne legyen szükség a képviselők egyötödének írásbeli indítványára, a politikai vita rendkívüli ülésszakon, az indítvány benyújtásától számított tizennégy napon belül, tehát 2006. június 19-én, hétfőn megtartható legyen.

(13.10)

Napirend előtti felszólalásokra az ülés második és harmadik napján, 2006. június 20-án és 21-én kerüljön sor. A rendelkezésre álló tárgyalási időkeret külön döntés nélkül hat óra legyen.

2. Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról szóló T/229. számú, a házipénztáradóról szóló T/230. számú és az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/231. számú törvényjavaslat tárgyalása során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy az együttes általános vitában elsőként 2006. június 19-én a bizottsági vélemények ismertetésére, ezt követően 2006. június 20-án a miniszteri expozéra kerüljön sor.

Budapest, 2006. június 15.

Forrás: parlament.hu